2006. április 20. a jelentkezési határideje a Galaktika 192. számában közzé tett 2. Hazai Science-fiction & Fantasy kisnovella pályázatnak, amit a magazin a debreceni Vasutas Egyetértés Művelődési Központtal együtt hírdetett meg. Emellett meghírdetik a VII. „Galaktika” Nemzetközi Science-fiction & Fantasy képzőművészeti pályázatot is.

{mosgoogle center} 2. Hazai Science-fiction & Fantasy kisnovella pályázat

Műfaji és stílusbeli megkötések nincsenek, kizárólag méretbeliek: egy-egy pályázati mű maximális terjedelme 6000 karakter lehet (a szóközökkel együtt).
A pályázat nem jeligés.

Egy-egy pályázó több, de maximum három – kizárólag magyar nyelven írott – művel vehet részt a pályázaton, ezeket kérjük digitális és kinyomtatott formában egyaránt eljuttatni – e-mailban vagy CD-n – a művelődési központba. Az I-II-III. helyezettek értékes pályázati díjakban részesülnek.

A díjakat neves művészekből és szakértőkből álló zsűri ítéli oda,és a debreceni kiállítás megnyitó ünnepségén kerülnek átadásra.

A részvételi szándékot név, lakcím, telefonszám, ill. a beadandó pályaművek számának és műfajának megjelölésével az alábbi címre kérjük jelezni:
Vasutas Egyetértés Művelődési Központ
4025 Debrecen, Petőfi tér 6. Tel: 06/52/418-494
E-mail: muvhaz@euromail.hu

Az érdeklődőknek nevezési lapot és (pályázat típusától függően) csekket küldünk, szükség esetén további részletes információt nyújtunk!

Jelentkezési határidő: 2006. április 20.
Beküldési időszak: 2006. május 15-30-ig.

VII. „Galaktika” Nemzetközi Science-fiction & Fantasy képzőművészeti pályázat

A debreceni Vasutas Egyetértés Művelődési Központ a Galaktika szerkesztőségével együttesen 2006-ban újra megrendezi a tudományos-fantasztikus alkotók és művek fesztiválját VII. „Galaktika” Nemzetközi Science-fiction & Fantasy képzőművészeti pályázat címmel.
Nevezéseket 16 éves kortól fogadunk el.

Jelentkezési határidő: 2006. július 10.
Nevezési díj: 1000 Ft/személy
Beadási időszak a képzőművészeti pályázaton: 2006. szeptember 1-10-ig, munkanapokon 8-17 óráig.

Műfaji ill. technikai megkötések nincsenek; festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák és mobilok, digitális alkotások, számítógépes animációk egyaránt beküldhetők, személyenként 1-3 alkotás, festmények és grafikák esetében 50×70 cm-nél, más műfajokban 0,5 m x 1 m-nél nem nagyobb méretben.
Kategóriák:
– festmények, grafikák
– szobrok, kisplasztikák, mobilok
– digitális művek, számítógépes animációk
Amennyiben a pályázati anyag postai úton nem továbbítható, a be- és visszaszállítást a pályázónak kell megoldania! A beérkezett pályaművekből a meghirdető 2006. október közepétől Debrecenben kiállítást rendez. A tárlat a későbbiekben várhatóan Hajdúnánáson és Budapesten is megrendezésre kerül.
Az I-II-III. helyezettek értékes pályázati díjakban részesülnek, és kiosztásra kerül Debrecen város különdíja is.
A Galaktika szerkesztőségének különdíja: publikálási lehetőség az I-II-III. helyezettek számára.

A részvételi szándékot név, lakcím, telefonszám, ill. a beadandó pályaművek számának és műfajának megjelölésével az alábbi címre kérjük jelezni:
Vasutas Egyetértés Művelődési Központ
4025 Debrecen, Petőfi tér 6. Tel: 06/52/418-494
E-mail: muvhaz@euromail.hu
Az érdeklődőknek nevezési lapot és (pályázat típusától függően) csekket küldünk, szükség esetén további részletes információt nyújtunk!

]]>