Hesse regényeiben felesleges pörgő eseményekreszámítani, a német írónál nem az események dominálnak, hanem csak hatásai aszereplőkre. Mert miért érdemes mindig, folyton-folyvást a materiális oldalrólmegragadni az életet, ha létezik egy másik oldal is, a lélekszárnyaló-szárnyatlan otthona? Hiszen olykor nem is az a fontos, mi történik azemberrel, hanem az, milyen hatással van rá. Milyen érzéseket vált ki belőle,milyen tettekre sarkalja…
Hermann Hesse egyik legérettebb gyümölcse ez aregény, amely a második világháború kitörése előtt játszódik. A főhős EmilSinclair vallásos családban nőtt fel, amely a világ ártatlanságát tükrözi,mégis tudja, hogy a bűnös világtól mindössze egy hajszál választja el acsaládját. Ãttévedni a másik oldalra könnyű, visszatérni pedig a legnehezebbdolog, amit egy kisfiú el tud képzelni.
Félelmei valóra válnak: Káinná válik ő magais; ám a legszörnyűbb helyzetben is adódik segítség, aki nem más, mint Sinclairegyik iskolatársa, Max Demian.
Felnőtté válásuk rögös, néhol labirintusszerűútjain hol összehozza, hol különválasztja őket az élet, ám Demian szellememindig ott lebeg Sinclair tudatában.
A fiú olyan útra téved, ahol az ember többlesz egyszerű halandónál. A regény legfontosabb tanítása, hogy fel kellfedeznünk lelkünk és tudatunk legmélyén rejtőző képességeinket, amelyekteljesebbé teszik az életünket.
Hesse leírása hűen tükrözi az emberi lélekbenzajló háborgásokat, az időnkénti béke elsimuló hatását. A külvilág csak mintholmi szükséges eszköz jelenik meg az író kelléktárában, így mindazokfigyelmébe ajánlom a könyvet, akik az embert magát akarják megismerni, esetlegönmaguk felismerésének útján eltévedtek a filozófiai kérdések erdejében.
A nyugati filozófia fűszerével ízesítetttörténet felölel mindent, ami a fiatalság életét a 20.század első felébenjellemezte: tanulmányok, függetlenség, szerelem… minden, ami jelentős hatássalvan a fejlődő jellemre.
Rosshalde(csillagsors)
Egy művész, legyen akár zenész vagy író,képes-e teljesen úgy beilleszkedni a társadalomba, ahogy a családalapításíratlan törvényei követelik? Hesse korai, 1914-ben megjelent regényének főhőse,Johann Verraguth festő képtelen rá; a magának való férfi kapcsolata afeleségével, Adéllal, és idősebb fiával, Alberttel, az évek folyamán teljesentönkremegy.
Birtokukon, Rosshaldé-n együtt és mégis különélnek; Verragouth egy festőműhelyt rendezett be a háztól külön, s ott élinasával, Roberttel, míg felesége és fiai a birtok hatalmas házában laknak.
A kettészakadt család szigetei között a hidata kisebbik fiú, Pierre képezi, aki mindkét szülőnek a világot jelenti.
Pierre jó ideig fel sem fogja, mi zajlik afelnőttek világában, ámde érzékeny kisfiú lévén Johann és Adél közöttifeszültség rá is átragad, amibe belebetegszik.
Verragouth tudja, hogy nem kötheti magához azimádott gyermeket, amíg az anyja is ragaszkodik hozzá. Választania kell: vagymarad Rosshaldé-n, illó álmokat kergetve fiával kapcsolatban, vagy feladmindent, és kihasználja az elé tárulkozó lehetőséget, amit legjobb barátja kínálneki.
Az önéletrajzi elemekben bővelkedő történet azegyes emberek kollektívvá tömörülő fájdalomról szól, a lehetségesválasztásokról, amelyek évekig kísértenek minket.
Számomra azért felejthetetlen a történet, mertemlékeztet arra, hogy félelmeink bármire is irányulnak – megvalósulhatnak.Ezért nem a félelmeinknek kell irányítaniuk minket, hanem nekünk kellirányítani az életünket.
Sziddhárta
Buddha története népszerű mese, rege máig is,miután a keleti tanok a nyugatot ostromolják. Sziddhárta története példaértékűminden ember számára, mert filozófiája rengeteg olyan kérdést feszeget, amelyekmár beleivódtak a hétköznapi életbe, ezért nem figyelünk rá különösebben.
Az „eredeti” Buddha-regétől eltérő ugyan aregény, de csak annyiban, hogy az író más családi környezetbe írta főhősét,valamint a megvilágosodását elősegítő események mondabeli sorrendjénváltoztatott.
Mégis, amiért nem okozhat csalódást a regény,az a megszokott, már érett írói stílus, a leírások borzongató szépsége akönyvben – kicsit Fekete István stílusához hasonlóan – életre kel a természet,noha nem oly közvetlen módon, mint az említett szerző történeteiben. Sziddhártafelismeri a természetben bujkáló életet, megtanulja irányítani is azt, de eggyéválni vele, megérteni a lényegét egy olyan utat jelöl ki számára, amelykanyarulatai miatt végtelen hosszúságúnak tetszik.
Hesse a történetben felmerülő filozófiaikérdéseket mesterien kezeli; válaszaiban ott rejlik az újabb és újabb kérdésekláncolata, amelyek mozgásban tartják az embert.
Sziddhárta valójában nem egy ember, hanem amindannyiunkat jelképező szimbólum, mert az ő útja a mi utunk is kell legyen, mert megmutatja, mindentársadalmi osztály hibáit, gyengeségeit, de rávillant az erősségeire is.
Szeretettel ajánlom mindazoknak – kötelezőolvasmány gyanánt -, akik komolyan veszik a lélek rezdüléseit, de azoknak is,akik íróként bontogatják szárnyaikat. Hesse stílusa elég kiforrott ahhoz, hogytanulni lehessen tőle, és elég költői ahhoz, hogy bárkit magával ragadjon azegyszerűségében összetett történeteivel.
]]>
