Kalmárok, kalózok és intrika a felvilágosodás előszobájában
Azok közé a szerepjátékosok közé tartozom, akik nem kedvelik a végtelenül aprólékosan kidolgozott rendszereket, könnyen elveszem a módosítók, százalékok labirintusában. éppen ezért már az első pillanatban megtetszett a Héttenger alapkoncepciója: használd a fantáziád és tedd félre a szabálykönyvet!



Az Alderac szerepjátékának, a Héttengernek az első kötete tavaly novemberben jelent meg magyarul. Aki ismeri a Magyarországon évek óta töretlen népszerűségnek örvendő szerepjátékokat, az elsőre meghökken: a Héttenger gyökeresen új koncepcióval jelentkezik, a fejlesztőgárda egyszerű, univerzális szabályrendszert alkotott, amely egyaránt alkalmas a csaták és speciális képességeket igénylő egyszeri feladatok levezénylésére.

A Héttenger világát leginkább a Dumas-regényekben és filmekben megismert atmoszféra szövi át. A XVII. századi Európát mintázó alternatív világot kalózok, kalmárok, kikent-kifent udvari piperkőcök, intrikus papok, titkos társaságok, legendás bajvívók, bűbájosok és a sors szálait mozgató boszorkák lakják.

A világ kidolgozói a nagy európai nemzeteket virágkorukban ragadták ki és helyezték el egymás mellett, az időbeli különbségeket pedig ügyesen elmosták. Elsőre talán furcsának tűnhet ez a kavalkád, azonban amint megismerjük a részleteket és a játékszabályokat, hamar rájövünk, hogy egy alternatív, Théára átkeresztelt, késő-középkori Európában remekül megférnek egymás mellett a felvilágosodott tudósok, az inkvizíció, a ködös Albion lakói, a napkirály udvaroncai, a nagy orosz lélek Télanyója, a viking hordák és a német-alföldi kereskedőcéhek. Az alkotók a játékhoz színes világot teremtettek, amelyben kalandozva lépten-nyomon ismerős figurákba, helyszínekbe botlunk.

Ha hőst indítunk, először a származását kell megállapítani, ugyanis minden nemzet saját bajvívóiskolát, specializált bűbájokat és mágiát, titkos társaságokat kínál szülöttének. A mesélőnek kapóra jöhet, ha a játékosok egymástól különböző országokból származnak, a történetbe könnyen bele lehet szőni váratlanul felbukkanó, bosszúszomjas ellenségeket, évekkel ezelőtt elkövetett csínytevések kerülhetnek a felszínre, a titkos társaságok tagjainak feladatai vannak, amiket teljesíteni kell, az inkvizíció árgus szemekkel les a varázshasználókra és még sorolhatnám.

A Játékosok Könyve a legfontosabb, a rendszer gerincét alkotó szabályok részletes ismertetésével indul. A Héttengert tízoldalú kockákkal kell játszani (teszem hozzá: sok kockával), a történetek főszereplői a játékosok által megszemélyesített hősök. Minden hős rendelkezik jellemzőkkel (Termet, Fürgeség, Elszántság, Lelemény és Kisugárzás), amenynyi a jellemző értéke, annyi kockával kell dobnunk, ha használjuk adottságainkat. Természetesen minden hős különösen jó valamiben, épp ezért induláskor kapott pontokért vásárolhatunk képzettségeket, ezek különféle fortélyokból összeállított csomagok, magunk dönthetjük el, hogy például az Udvaronc-csomagban szereplő ékesszólásra, Cselszövésre vagy éppen a Szájról olvasásra adunk több pontot. Ha valamelyik fortélyt latba szeretnénk vetni, a mesélő eldönti, melyik jellemzőt kell használnunk, összeadjuk a két értéket és ennyi kockával dobunk. Ha bármelyik kocka 10-esre fordul, azt újra dobhatjuk és hozzáadhatjuk újra az értéket, ezeket nevezi a Héttenger robbanó kockáknak. Aztán annyi számú kockát kell összeadnunk (fognunk), amenynyi az alapul vett jellemző értéke. Így minél nagyobb egy-egy fortélyunk értéke, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy „kirobbanóan sikeres” eredményt érjünk el.

Egyszerű, nem? Nos, a szabályok ennyire azért nem egyszerűek, de ha megértjük a rendszer lényegét, könnyedén eligazodunk a párbajok vagy akár a mágiahasználat szabályai között. Például ebben a játékban, ha nem értünk egyet a mesélővel, akár szembe is szállhatunk vele. Minden meséhez jár minden játékosnak néhány szerepkocka, amelyet felhasználhat a dobásoknál. Ilyenkor a mesélő vagy tűri némán, hogy keresztülhúzták a számítását, vagy maga is a saját szerepkockáihoz nyúl.

Talán mindebből kitűnik, hogy a Héttenger mesélőinek sokkal nagyobb a felelőssége, mint a részletesebb szabályokat alkalmazó más RPG-k esetében, hiszen a döntéshelyzetek nagy részében nem nyúlhatnak a könyvhöz, maguknak kell úgy alakítaniuk az eseményeket, hogy a játékosok elfogadják az őket ért hátrányokat, és ne irigykedjenek mások sikerére. De éppen ez a játék varázsa, sok esetben nem a hőslapra felírt pontok döntik el a csatát, hanem az, mennyire furfangosok a játékosok. Egyik oldalon jól kell alakítani a történetet, a másik oldalon pedig ki kell tudni játszani a fortélyokat.

Fontos vezérelv továbbá a Héttengerben – csakúgy, mint a kosztümös filmekben –, hogy a hősök a csatákban nem halnak meg. Az, aki összeesik a fájdalomtól, számíthat arra, hogy valamelyik eldugott sikátorban, kiforgatott erszénnyel az oldalán tér magához. A Játékosok Könyve ugyan hosszasan ismerteti a háttérvilágot, mégis kevés információval, támponttal szolgál a mesélőknek. De ne csüggedjünk, egyrészt már útban van a Mesélők Könyve magyarul, másrészt az utóbbi nélkül is neki lehet fogni a játéknak. Elég csak elolvasni előtte a Három testőrt vagy megnézni A Karib-tenger kalózait. Eredetileg megjelent: Átjáró Magazin, 13. szám

]]>