Ez az idő is eljött – ma este lett egy éves az SFportal.hu. Egy éve és néhány órája indítottuk el hosszas felkészülést követően az oldalt, az SF.hu utódjaként.

Talán többen emlékeztek rá, az új rendszerre épült honlap iránti vágy még az SF.hu  idejében jelentkezett – nem csak mi szerettük volna kibővíteni a lehetőségeket, de Ti, olvasók is igényeltétek ezt.

Hosszas tanakodás, több különböző programozói gárda elfogyasztása, majd egy – utólag visszanézve, talán kicsit gyors – tesztelést követően egy évvel ezelőtt az SF.hu olvasói azzal szembesülhettek, hogy az oldal új címre költözött: megújult kinézet, és pár új lehetőség várt mindenkit – és azóta is szabadidőnkhöz mérten igyekszünk csiszolni, fejleszteni mind a rendszeren, mind a tartalmon.

Így lesz ez a továbbiakban is – hamarosan, egy-két héten belül újabb lehetőségekkel bővül a paletta.

Bár közel sem egy éves, meg kell említenünk az RPGportal.hu-t is – a szerepjátékokkal foglalkozó testvéroldalunkat, melyet június elején indítottunk útjára. Egy éve mi már tudtuk, hogy szeretnénk egy kifejezetten a szerepjátékokkal foglalkozó oldalt indítani az SFportal mellett, azzal együttműködésben – mint egyfajta "lapcsalád" második, de nem utolsó tagját.

Ha már egy évesek vagyunk, rengeteg ember van, akinek illik köszönetet mondanunk – a lista nem teljes, ha valakit kihagytam volna, az feltétlenül jelezze.

Tehát, köszönetet szeretnénk mondani: 

– A Joomla programozóinak – az általuk megálmodott motorral fut az oldal
– A hazai Joomla közösségnek – a sok segítségért, tanácsért
– Kocsis Tamásnak (Brodnak) – az első lépésekért és az első designért
– Sztupák Attilának – a fórum átkonvertálásáért
– Valamennyi tesztelőnknek, akik az átmeneti időszakban észrevételeikkel segítettek minket
– Patai Lászlónak – a technikai tanácsadásért, az újabb designokért, tárhelyért
– Légrádi Szabolcsnak – design-ügyi segítségéért
– Koudanshinak és a BBpixel Teamnek – a második fórum migrációért és technikai tanácsokért
– A Mediacenternek – a jelenlegi tárhelyért
– Mindenkinek, aki olvasnivalóval segített minket – legyen az cikk, vagy egy érdekes hírre való figyelemfelhívás
– és legfőképpen az olvasóknak, akik látogatnak minket.

Ezúton is felhívnám a figyelmeteket arra, hogy október 30-ára, hétfőre az SFportal aktív fórumozói  találkozót szerveztek Budapesten, a Moszkva térre. Ez egy jó alkalom többek között arra is, hogy koccintsunk egyet az SFportal születésnapjára is.

Születésnaphoz dukál némi meglepetés is – első körben a legaktívabb fórumozók és bloggerek kapnak jelképes ajándékot. Az 1000 hozzászólást elért fórumozók és/vagy a legalább 25 blogbejegyzéssel rendelkező bloggerek ezentúl 50 helyett 100 privát üzenetet tárolhatnak az SFportal üzenetküldő rendszerében; a fórumhozzászólásokhoz csatolhatnak kisebb méretű fileokat; nagyobb, 120×120 pixeles avatart használhatnak ezentúl. Az 1000 hozzászólást elért felhasználók ezentúl a "Klubtagok" csoportba tartoznak majd, míg a blogolók a "Bloggerek" csoportba. Mindkét csoport tagjai megváltoztathatják a nicknevüket évente egyszer, amennyiben szeretnék.

Mindkét csoport kap egy privát részleget a fórumon: elindul egy "SFportal – RPGportal klubfórumok" szekció, amibe a "Klubtagok" és a "Bloggerek" írhatnak, illetve ezen belül található a "Bloggerek" topic – ide értelemszerűen azok írhatnak, akik blogolnak. Ezeket a privát fórumokat nem olvashatják mások, csak a két csoport tagjai.

Ãœdvözlettel
Merras – Miyazaki Jun

]]>