Danny Graver Édentől nyugatra című kisregényéről. A kisregény nagyon ígéretesen kezdődik: két érdekesre alkotott fiatal lány érdekes múlttal, megfelelően ellenpontozott ellenfelek között. A cselekmény maga azonban nem kíván jellemeket, így a jellemekből utóbb egy-két külső sajátság marad csak érvényben. A műből egyszerű kalandtörténet kerekedik különösebb ezen túlmutató írói cél nélkül. Megölt szülők, gonosz idegenek, derék ellenállók, derék idegenek, gondolatolvasás, üldözések és menekülések únos úntig ismert sablonjai sorakoznak egymás után, feledtetve, hogy itt valaha jellemek kerül(het)tek (volna) szembe egymással. A cselekmény érdekes, gyors tempójú, mindvégig fenntartja a feszültséget, de több helyütt gyengén motivált. Hogy alakult ki egy egész földalatti ellenálló mozgalom Éden bolygón, ha a megmenteni kívánt hősnő a legutóbbi napokig a Földön élt? Ugyan mi érdekük fűződik az idegeneknek az Éden időnkénti „féregirtásához”, ha egyszer láthatóan semmi céljuk a bolygóval? (Mi is csak ott permetezünk, ahol termesztünk valamit, vagy ahová legalább gyönyörködni kijárunk.) Akkora baklövést, mint a hősnő elfelejtett „elfelejtető kapszulája”, ilyen összetett, ravasz szervezet hogyan követhet el? A kicsiny motívumhiányokról, nagy véletlenekről már nem is beszélve. A kalandtörténetek lineáris szerkezetét a hősnő éledő emlékei tarkítják, s lazítására szolgált (volna) a bevezető rész, ez azonban szervetlenül kapcsolódik az eseményekhez, hiszen a valódi történetnek csak függeléke, még csak nem is epizódja: olyannyira, hogy meg is kell ismételni a lineárisan megfelelő helyen. A kalandtörténet, mint mondtuk, végül is nem igényel jellemeket, így veszendőbe megy a két lány múltja, ellentéte, fölöslegessé válik szembenállásuk a felsőbbséggel, szökési terveik, s megmarad a cselekmény szempontjából fontos egyetlen vonás: a telepátia képessége; még a gyermekkorból megőrzött emlékekre sincs szükség. A többi szereplőnek csupán funkciója van, nem jelleme, s annak betöltéséhez elég egy-két, esetleg össze sem csiszolt vonás (Kristen). A megalkotott Éden bolygóból nem látunk sokat, csupán a növénykísérleti telepről és a technikai eszközökről kapunk képet, s az elég érdekes ahhoz, hogy sajnáljuk a többi elmaradását, különösen a földalatti civilizáció és életmód legalább futó leírását. Az írói nyelv tökéletesen megfelel a kitűzött feladatnak, eleven és olykor humoros.]]>