November 13-án, vasárnap másodszor került sor az Ãtjáró Találkozások rendezvénysorozat megrendezésére. Ezúttal a sorozatok kedvelői – Csillagkapu, Csillagközi szökevények, Firefly – gyűltek össze a Millenáris Fogadójában.
Az egy órai kezdés pár percet csúszott, ám sem programokban, sem látogatókban nem volt hiány ezen a vasárnapon. A Csillagkapu sorozat rajongótáborának legnagyobb találkozóján vehetett részt, aki a Fogadóba benézett: közel 150-en fordultak meg a rendezvényen, ültek le az előadásokra, vetítésekre vagy ismerkedtek a klubokkal.

A meghirdetett előadások sorában jelentős változás történt: sem a TV2 sem a Viasat3 tévécsatorna nem érezte úgy, hogy a rajongók fontosak számukra, a Serenity film szinkrondramaturgja pedig megbetegedett, és le kellett mondja előadását. Helyettük Gabriel Varga tartott beszámolót a cseh és szlovák Stargate mozgalomról. Elmondta, hogy kint a Stargate: Atlantis cseh szereplője – David Nkyl (Dr. Radek Zelenka szerepében) – köré szerveződött tábor, amit a színész netes megjelenéseivel támogat, így ezres nagyságrendűre tehető az ottani aktív rajongói kör.

Dr. Zsolnay András az egyiptológia előadás helyett beszélt „Hogyan győzzük le a mesterséges intelligenciát” címmel. A téma apropóját a Csillagkapuban feltűnő replikátorok adták. A programok végén Nyüsti Anikó adott egy teljes összefoglalót Teryl Rotheryről, aki Dr. Janet Fraiser századosként lépett be a sorozatba, és őrnagyként az utolsó előtti évadban távozott.

Öt óra után a klubok felvágtak egy hatalmas tortát, annak örömére, hogy hamarosan közös egyesületbe fognak szerveződni. Ez feltehetően elősegíti majd a hasonló találkozók szervezését és a rajongói tábor kiszolgálását naprakész hírekkel és kiadványokkal egyaránt.

A következő Ãtjáró Találkozások november 27-én lesz, és a szerep- és kártyajátékoké lesz a főszerep. Január 8-án pedig egy egész napos fesztivál szerveződik, Tolkien nagyhírű regénye és életműve, A Gyűrűk Ura köré.
Kapcsolódó anyagok:
]]>