Zsoldos Péter-díj mellett szokás szerint kiosztásra kerül a legjobb amat?r novellának járól Preyer Hugo-díj is, illetve megrendezésre kerül az Avana Egyesület képregény pályázata is.Az AVANA Egyesület, az Athenaeum 2000 Kiadó Kft. együttműködésével pályázatot hirdet, képregények létrehozására. A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, aki e művészeti területen pályakezdőnek számít. Az alkotóknak, szabadon választott technikával min. 2 – max. 8 oldal terjedelemben, képregényt kell készíteniük. A művek készülhetnek egy írótól választott sci-fi novellából – ebben az esetben kérjük mellékelni az eredeti m? szerzőjének írásos hozzájárulását, amelyben lemond a szerzői jogdíjról és engedélyezi m?vének képregénybe való átültetését -, vagy egyéni ötletből. Egy pályázó több művel is pályázhat. A díjazásra az Avana Egyesületnek összértékben 40 ezer Ft áll rendelkezésére, az együttműködő partner egyéb jutalma mellett. A pályázat postára adásának határideje: 2008. 07. hó 07. A pályamunkákat kérjük eljuttatni az elnök Bódi Ildikó címére: 3100 Salgótarján, Fáy András krt. 86.

A pályázó a pályázat beadásával hozzájárul, hogy műve megjelenhet az Avana Egyesület kiadványaiban, a beküldött alkotást máshová nem nyújtja be, ill. nem járul hozzá az interneten való megjelentetéséhez sem. A pályázatra beküldött anyagokat csak a szerzőknek, személyesen a H.Con utolsó napján áll módunkban visszaadni.

Kérjük, hogy a pályázók a műveket egy nyomtatott (másolt) példányban és CD-n, is küldjék be. A képregények 2008. július 14-27 között kiállításra kerülnek a H. Con helyszínén: JAMKK, Salgótarján Fő tér 5.

A legsikerültebb alkotásokat, az Avana Egyesület, egy háromtagú zsűri véleménye alapján díjazza, e művek megjelenhetnek az Új Galaxis antológiában, az Avana Arcképcsarnokban, illetve az Athenaeum 2000 Kiadó Kft 2008. végén megjelenő kiadványban is, amennyiben a pályam? stílusában, vagy témájában illeszkedik, a Kiadó által megjelentetett képregényekhez.

Eredményhirdetésre, díjátadásra a 2008 évi. HungaroCon sci-fi találkozón kerül sor, 07. 26.-án 17 órai kezdettel.

]]>