Latio Review információi szerint az Avatar folytatásában a főgonoszt nem mást fogja játszani, mint Arnold Schwarzenegger, aki a kaliforniai kormányzói székből tér vissza a mozifilmek világába. Az első Avatar közvetlen folytatása lesz az új film – és hát Jake Sully és Neytiri bizony nem dőlhetnek csak úgy hátra, hiszen ezek a csúnya emberek nem fogják csak úgy feladni a harcot azzal, hogy „hát, ez nem jött be” – mondta el James Cameron. A Latino Review magas rangú forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy ki lesz az újabb emberi seregek vezére – valaki, aki még az első rész ezredesénél, a Stephen Lang által alakított Quaritch ezredesnél is keményebb gyerek. Aki nem dolgozott Cameron-nal vagy húsz éve – ő pedig Arnold Schwarzenegger lenne. Abból a szempontból logikus is lenne a lépés, hogy Kalifornia egykori kormányzója nagyon is kereste a lehetőségét annak, hogy ismét Cameron-nal dolgozhasson együtt, akinek korábbi filmes karrierje legjobb pillanatait köszönhette – például a Terminatort. Ha valaki, akkor Cameron az, aki tudja, hogyan Schwarzeneggerből kihozni a maximumot – az Avatar 2 pedig pontosan az a lökés lehetne, ami ismét beindítja a színész filmes karrierjét a hosszúra nyúlt politikusi pálya után. Ti szívesen látnátok a Governatort az új Avatarban?]]>