The Hollywood Reporter azzal kapcsolatban, hogy vajon a Warner képes-e legalább megközelíteni a Marvel sikerét a képregényfilmek kapcsán. Minden a kivetelezésen múlik – válaszolta egy szakértő. De mik is az aggodalmak? Például az, hogy a 2017-re tervezett Wonder Woman filmre a stúdió kapásból öt forgatókönyvírót vett fel a stúdió, akiket aztán jó alaposan megversenyeztetett: nem közösen kellett dolgozniuk a történeten, hanem egy vázlat alapján kellett megírniuk a film elejét. A 2018-ra tervezett Aquamanhoz három írót vett fel a Warner. Az egyikük, aki minden, a stúdió által megadott szempontot és iránymutatást figyelembe vett, nem sokkal később elbocsátottak, mivel „megváltoztak a DC univerzum szabályai, és a munkája immáron így nem használható”. Egy másik író ezzel szemben hónapokig nem tudott dolgozni a forgatókönyvön, mivel a stúdió még mindig azon dolgozik, hogy kitalálja az univerzummal kapcsolatos vízióját. Az egyik forgatókönyvíró ügynöke szerint a stúdió még mindig nem találta ki, milyen is lesz a DC-s mozivilág, hogyan illeszkednek bele ebbe a világba a karakterek, és ennek alapján hogyan próbálják meg kihozni a maximumot az írókból. „Láthatóan a Marvel ebben nagyon jó” – tette hozzá a THR forrása. Egy Warnernél dolgozó forrás elismerte, hogy a metódus eléggé unortodox, de szerinte ők inkább egy-egy filmkészítő saját meglátásaira szeretnék bízni az adott műveket, szemben azzal, ahogy Kevin Feige központilag vezérli a Marvel világát. Emellett pedig a Warner abszolút bízik a DC erejében, ahogy annak értékét még a kritikusok sem kérdőjelezték meg. Egy októberi munkaebéden Zack SnyderBen Affleck és Henry Cavill leültek néhány elemzővel, ahol a rendező elmondta nekik az elképzelését a DC filmuniverzumról, amit az elemzők nagyon impresszívnek találtak. Azonban hogy ki is ennek a filmuniverzumnak a főnöke, az jelenleg eléggé ködös. Míg a Marvelnél egyértelműen Kevin Feige irányítja a dolgokat, addig a DC-nél többen is bábáskodnak a sorozat körül. Így Snyder és felesége, Debbie, de rajtuk kívül még Charles Rowen és a Warner jónéhány top menedzsere is. Snyder ugyan kidolgozta a DC univerzum alapjait, amikor elkészítette a Man of Steelt, de azóta kimondottan a Batman v. Superman rendezésével volt elfoglalva, nem pedig a többi szuperhősfilm koncepciójával. Ezt a feladatot egy Marvel illetékes szerint nem is lehet csak úgy odaadni egy filmesnek: szerinte olyasvalakit kell főnöknek megtenni, aki nagyon jól ismeri a karaktereket.]]>