SZÉLESI Sándor, Sötétség előtt A regény a klasszikus realista regény szerkesztési módszerével készült:szélesen hömpölygő cselekmény, gondosan kidolgozottfőszereplő-jellemek, összeütközéseik, belső fejlődésük viszi tovább azepikumot, a véletlen cselekménybonyolító szerepe csekély. Ajelenetezés, párbeszédezés módja szintén e regénytípushoz illik. Kiemelkedően jó a három sérült ember (skizofrén — paranoiás — mániásdepressziós) jelleme s a belőle eredő tragikum. A mellékalakoknémelyike plasztikus (Nathan; az orvos), némelyike egysíkú marad (MaríaDominguez). Igazán igényes feladatot jelent Jean-Marc megalkotása, mertő valódi Pál-fordulást hajt végre, ez a változás azonban nem kap igazánjó motiválást, így e hős inkább a mű dramaturgiai szükségleteinek, mintsaját jelleme törvényszerűségeinek engedelmeskedik. A környező világ rajza adott, hiszen egy meglevő fikcióba kellbeleilleszkednie, de a téli Varsó képe így is szuggesztív. Apárbeszédek előrevivők és jellemzők, különösen a Gillian-családravonatkozóan. A nagypolitika bizánci módra agyafúrt praktikáinak érzékeltetése — aregény szingularitásában — halványabb, mint a Gillian-tömb. Az epikum mindvégig feszült marad, sikerül jó láttató pontokat találniahozzá. A befejezés nyugtalanító kettőssége új feszültséget alapoz meg(és persze folytatást sugall). Nyelve tárgyilagos, tömör és kimért, jólilleszkedik a regénytípushoz.
BÁN János, Csillagárnyék E mű regényalkotási módja úgy áll kapcsolatban a Sötétség előtttípusával, mint mondjuk Dosztojevszkijé Tolsztojéval. Itt a világ mégfenyegetőbb, a hős nem oka­/alakítója, hanem elszenvedője azeseményeknek. Ez két archetípus, és az archetípusokat — mint aműfajokat sem — nem szabad rangsorolni; nem is a típust, hanem atípusnak való jó megfelelést értékeljük. Az ábrázolás aszimmetrikus (én-regény, így nézőpontja kötött), de nem aklasszikus én-regény, hanem a modern tudat-regény formájában. A regényben ábrázolt világ rendkívül sötét és Bosch látomásaihoz méltómódon alvilági. (Tagoltságára van előkép a sci-fiben.) Az aszimmetrikusábrázolás ennek érzékeltetésére jobb, mint a klasszikus (tolsztoji)mindentudó elbeszélői szerep, hiszen e világról legtöbbet az általamegnyomorított emberi lélek belülről mondja el. Éppen ezért némizökkenőt okoz, hogy ez a tudatfolyam-előadásmód egy idő után váltakozika mindentudó elbeszélői attitüddel, márpedig ez a kettő úgy nemkeveredik egymással, mint a víz és az olaj, ráadásul megsérti aszerzőnek az olvasóval kötött paktumát. A regény ugyanis — a magafikciója szerint — a főhős levele a jövőnek, márpedig abba általa nemlátott, át nem élt részek (legalábbis külön narrációs trükkök nélkül)nem férnek bele. Így a jellemzés kettős: egyrészt a hős szemszögéből, másrészt azelbeszélő szemszögéből történik. Egyébként a szerző egyikre sem fordítkülönösebben nagy gondot, a jellemek jelzettek maradnak. Ez egy ízbenokoz erős hiányérzetet, a főhős új szerelme esetében, amelynél hiányzikaz alaposabb motiváció. Ami a regényt olyan szuggesztívvé és magával sodróvá teszi, az akülvilág (ez esetben, egy hatalmas belső térről lévén szó, belvilág)rajza. Sok pesszimista jövéképet láttunk már, de nem tudom, mikorolvastam utoljára ilyen eredeti, magával ragadóan nyomasztó világot. Eza nagyon rétegzett, nagyon megszervezett világ azonban egy nagylátószögű, mindent előre látó-kiszámító, a vezetettjeinél mindenesetrebonyolultabb gondolkodású vezetőt feltételez. Ez azonban nem így van, avezető a cselekmény egy pontján meglepően naivnak bizonyul.Visszamenőleg nem is kap minden cselekményelem jó magyarázatot, ezkrimitechnikánál nem szerencsés. Az epikum egyszerűen elfordul akrimitechnika után a fantasztikum és az exodus irányában, ésretrospektíven, az emberi faj túlélése szempontjából lényegtelennéválik minden igazság és igazságszolgáltatás utáni vágy. A nyelv a mű hangulatát szolgáló, expresszív nyelv, tele jó ötletekkel.Jól sikerült az álom- és valóságirányítás nyelvi érzékeltetése azismétlések-módosítások rendszerével. Dr. S. Sárdi Margit
]]>