Nagy Sándor holttestét uralkodók, kincskeresők, kalandorok, írók és rendezők keresik, a történelmi titkok kutatói és tudói egy sorban említik a Szent Grállal, a frigyládával és Atlantisszal, számtalanszor vélték már megtalálni, de eddig minden hír hamisnak bizonyult.

A sír helyeként felmerült már Szumátra, az Indiai-óceán keleti végén lévő óriási sziget és Velence egyaránt szerepelt, mint lehetséges hely.

Időszámításunk előtt 323-ban Babilon falai előtt vert tábort a makedón hadvezér, ahol hosszú napokon át tartó dorbézolás után megbetegedett és 13 nap után meghalt. A halál oka egyes történészek szerint mérgezés, mások hozzáteszik, hogy igen, talán alkoholmérgezés.

A geo című német tudományos magazin honlapja szerint Alexandrosz életében 13 év alatt meghódította az ismert világot, ám halálában nem nyughatott ő sem. Két évig tartott, amíg a holttestet előkészítették a szállításra, de eközben kirobbant a harc a nagy hódító örökségéért, mert Sándor állítólag csak annyit mondott: a legerősebb, mármint az legyen az örökös… Intrikák, gyilkosságok és háborúk követték egymást, és ebben a zűrzavarban a holttestnek igen fontos szerep jutott: ahol a holttest feküdt, ott volt a jelképes akarat is…

Babilonból i. sz. 321-ben elindult a gyászmenet, hogy Nagy Sándor testét Makedóniába, szülőföldjére vigye, de sosem ért célba. Ptolemaiosz, Sándor barátja és tábornoka megszerezte a múmiát és saját országába, Egyiptomba vitette. A legtöbb kutató úgy gondolja, hogy a holttest soha többé nem hagyta el Egyiptom területét. A holttestet először az óegyiptomi birodalom fővárosába, Memphisbe vitték, ahol egyiptomi síremléket emeltek neki. A múmia nyugalma nem tartott sokáig, mert II. Ptolemaiosz Alexandriába szállíttatta, ahol mauzóleumot építtetett neki. Az építmény az ógörög nyelven halott testet jelentő Sema nevet kapta, de ez a név később számos antik forrásban Alexandria egyik városrészét jelöli.

A sír az antik világ zarándokhelyévé vált. Julius Caesar letérdelt a sír előtt, és utóda, Augustus, az első római császár is felkereste a mauzóleumot. Kihozatta a szarkofágot a sírkamrából, aranykoronát helyezett rá és virágokkal borította. Cassius Dio római történetíró kétszáz évvel később azt írta, hogy Augustus levetette a szarkofág tetejét és a holttest fölé hajolt, hogy megcsókolja az arcát, de eközben olyan ügyetlenül mozdult, hogy letörte a múmia orrát…

Minél több prominens személy érkezett látogatóba, annál rosszabb állapotba került a múmia, amely ekkor több száz éves volt. Az excentrikus Caligula császár Nagy Sándor mellpáncélját vitte el szuvenírnek. Caracalla i.u. 215-ben még meglátogatta, mert Sándor reinkarnációjának gondolta magát, és máig nem tisztázott okból szabályos mészárlást rendezett Alexandria lakói között.

Időszámításunk 268. évétől zűrzavaros idők jöttek, Nagy Sándor földi maradványainak sorsa pedig a múlt ködébe tűnt.

A reggel.hu cikke

]]>