Már kapható az újságosoknál a Galaktika Magazin 2007. októberi, 211. száma. A hónap témáját most a m?holdak jelentik. Az ehavi Galaktika vezető anyaga egy Kasztovszky Béla interjú (az SFportal.hu interjúját ITT olvashatjátok a Zsoldos Péter díjas szerzővel); a novellák között F. Tóth Benedek, az idei Euroconon Encouragement Awarddal kitüntetett író Pillanatfelvétel című írását is olvashatjátok.

Galaktika 211.

Németh Attila előszava

Az Eurocon ?rszekere ezúttal Koppenhágában állt meg egy hosszú hétvégére szeptember 21. és 23. között. A díszvendégek között ott volt Anne McCaffrey, a Pern-regények írónője, Stephen Baxter, Id?odisszeia-sorozatunk társszerzője, Zoran Zivkovic szerb író, az éppen Írországban állomásozó amerikai élő klasszikus, Harry Harrison, valamint David A. Hardy amerikai grafikus, fest?. Meglepetésként szupertitkos küldetésben az orosz Szergej Lukjanyenko is befutott, akit az Éjszakai őrség szerzőjeként ismerhettünk meg. A helyi szervezők kitettek magukért, az ötszintes valbyi művelődési központot színültig töltötték programokkal, felolvasások, író–olvasó találkozók, dedikálások és előadások váltották egymást, az épület másik részében egész nap filmeket vetítettek, esténként pedig a hangulat a bárban és a különböző partikon hágott tetőfokára. Európa minden zugából érkeztek vendégek, továbbá az Egyesült Államokból, sőt Izraelből is jött érdeklődő. A színes összetételő társaság az első pillanattól az utolsóig remekül érezte magát, és ez a szombati jelmezbálon, majd az azt követő díjkiosztó ünnepségen csúcsosodott ki. Nekünk kétszer is adódott alkalmunk örömre, először egy fiatal szerző, F. Tóth Benedek kapta meg az évente szokásos „bátorítás-díjat” (novelláját ebben a számunkban olvashatják) nem sokkal kés?bb pedig Szélesi Sándor nyerte el a 2007. esztend? Legjobb Európai SF Írójának díját (tőle korábbi számainkban olvashattak elbeszéléseket, és reményeink szerint hamarosan egy regényét is megjelentetjük). Az oklevélhez ezúttal érdekes avantgárd plasztikák társultak, a „bátorítás-díjasok” egy LEGO-űrhajót, a főbb kategóriák kitüntetettjei egy UFO-katasztrófa mementóját mintázó, kissé komor, mégis derőt fakasztó m?alkotást vihettek haza. A szavazás után kiderült továbbá, hogy a 2009-es Eurocon rendezési jogát az általunk is támogatott Olaszország nyerte. A hétvége természetesen nem csak a szórakozásról szólt. Az Európai SF Társaság vezetői és tagjai napjában többször is üléseztek, véleményt cserélve arról, hogyan ismerhetnénk meg legjobban egymás SF irodalmát. A magyar szerzők iránt élénk érdekl?dést mutattak francia, ír, orosz, olasz, bolgár és görög kiadók, s hazánk remélhetőleg egy-két éven belül a jelenleginél sokkal fontosabb pozíciókhoz juthat a nemzetközi SF életben. A küldöttek és érdeklődők azzal búcsúztak, hogy „Viszlát jövőre, Moszkvában!” Ott leszünk mi is, ez nem lehet kérdéses. Németh Attila
irodalmi szerkesztő

A Galaktika 211. számának tartalomjegyzéke

Novellák:



Robert Reed:
Milliárdnyi Éva (befejező rész)
Richard Wilson: Szül?város
James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett…
Antal József: Végítélet-variációk
China Miéville: A londoni különös események
F. Tóth Benedek: Pillanatfelvétel
John Shirley: Háromszázad év
Keith Laumer: Üzenet egy idegennek

Cikkek:

Játék és finanszírozás
M?hold objektum
Filmajánló
Kasztovszky Béla portréja
Megvalósult sci-fi
Könyvajánló Kapcsolódó anyagok: Kasztovszky Béla interjú
GRIN kritika
Galaktika rovat az SFportalon
Galaktika fórum az SFportalon]]>