The Last Mimzy-vel kapcsolatban készítettek vele interjút, a New Line vezérigazgatója, Robert Shaye nyers véleményt mondott az A Gyűrűk Ura trilógia rendezőjéről.

 

Michael Lynne, Peter Jackson és Bob Shaye„Nem foglalkozom többé Peter Jacksonnal – mondta Shaye. – Bármire is akar minket megfűzni, csak újabb dollármilliókat akar. Leülni, és átbeszélni a dolgokat viszont nem hajlandó. Azt hiszi, tartozunk neki azután, hogy több milliárdot fizettünk neki… Egészségedre, Peter!” Majd így folytatta: „Van ebben némi arrogancia. Nem arról van szó, hogy nem tartom őt jó filmrendezőnek, hisz három olyan filmet készített, amelyek a filmtörténelem meghatározó mérföldköveit képezik. Még egy köszönömöt sem vártam tőle, hogy elintéztük a New Line-nal, hogy megcsinálhassa. És még azt gondolja, hogy én, aki egy hosszú ideje fennálló cég egyik embere vagyok, foglalkoznék vele… Peter Jacksonnak vagy nagyon szegény tanácsadója van, vagy félretájékoztatták és rövidlátó, hogy azt gondolja, bármit is adok neki.” És hogy a Hobbit megfilmesítése véghezvihető lenne-e Jacksonnal? „Az én felügyeletem alatt ez soha nem történne meg.” Shaye-t ugyanakkor felbőszíti az a hír is, miszerint állítólagosan Peter Jackson panaszkodása miatt utasították vissza A Gyűrűk Urás színészek a részvételt a New Line Cinema fennállásának negyvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen.

]]>