Minden rom.
A művészet örök, a többi por.
A népet túléli a szobor – írja Gauthier, a naív ábrándozó.

Mellbimbóit használja festőeszközként képeihez egy ausztrál nő. Festőállványra sem költ, elég neki a konyhaasztal, arra teríti a vásznat, aztán festékbe mártja melleit, hajolgat és mindegyik új szín előtt megmosdik.


Első festményéért alig 2000 forintnyi ausztrál dollárt adtak, a másodikért viszont már a dupláját, és nemrégiben tíz alkotásra kapott megrendelést, melyek darabjáért 7500 forintnyi összeg üti a markát.


Di Peel – így hívják a művésznőt – mindegyik mellképét aláírja, de nem kézzel. A mellművek absztrakt virágoknak tűnnek, de akad köztük olyan is, mely bolygónkat ábrázolja az űrből tekintve.


Ez most nem NPVG, sőt, amíg Di Peel-hez hasonló kreatív művészek léteznek, addig lehet, nem is érdemes elpusztítani a világot? Hiszem, ha több hasonló alkotó szellem élne, lenne értelme az életnek! Na jó, nem. Nem lenne, de a „szobrok” túlélnének bennünket.]]>