Whiz Software Kft. néven vegyesvállalatot alapított a német CDV Software Entertainment AG szoftverkiadó és a magyar játékfejlesztés egyik legpatinásabb cége, a Digital Reality (DR). A fele-fele arányban tulajdonolt cég célja a számítógépes játékok világában jó ideje népszerű valós idejű stratégiai játékok meghonosítása a következő generációs konzolokon.

{mosgoogle center} A jelenlegi tervek szerint a Whiz a DR technológiáját használja fel, ám mindkét társaság ad egy-egy ügyvezetőt, így az operatív vezetés közös döntések alapján történik – mondták a társaságnál. A Whiz tízfős, gondosan összeválogatott szakembergárdával kezdi meg a munkát, az első befejezett játék 2008-ban várható.

A DR egyébként alapvetően kis létszámú csapatokkal dolgozik, a legtöbb munkát a különböző projektek kapcsán létrehozott csoportok végzik. A 2004-es évben a cég nettó bevétele valamivel 300 millió forint alatt volt, ezt tavaly sikerült 500 millió forint fölé tornászni, s 2006-ra további bevételnövekedéssel kalkulálnak.

Bővebben az Index.Hu írásában Kapcsolódó fórumok: Számítógépes játékok fórumai az SFportalon
]]>