Bajban van aszerkesztő, mert ez nem egy klasszikus interjú. Bár nyilván vannak bennekérdések és azokra adott válaszok, információk, amelyek a Fonyódi-olvasóközönségetérdekelhetik, mindettől függetlenül mégis egy kellemes olvasmány lehet.



Esőt jósoltak, demégis kellemesen meleg napra virradt június 24.-e, amikor is, egy meghívásnakeleget téve Veresegyházra utaztam a Fonyódi-házaspárhoz és barátaikhoz egygrillezős, strandolós kerti bulira. Abból az apropóból érkezett a meghívás,hogy az idei Átjáró Fesztiválra tervezett beszélgetés és találkozó FonyódiTiborral elmaradt…

…de kárát ennek nemlátta semmi, maximum az ember által kevésnek tartott idő.

A buli kora délutánkezdődött, s mivel Fonyódi mester épp Budapesten tartózkodott, nem kelletteltévelyednem a Nyugati pályaudvar környékén, hanem segítő kezet nyújtott, ésőrangyalként kísért – először a saját fészkébe. A majdnem egyórás vonatúton mármegkezdődött a beszélgetés, ami lényegében az interjú alapját képezte, felfrissíthettemazokat az információkat, amelyeket már eleve tudtam a honlapján szereplőéletrajzból. A téma aztán átugrott a sci-fi területére, így megtudtam, miért isfejezi be Fonyódi Tibi bácsi a tudományos fantasztikus történetek írását.

Ennek oka leginkábbegyfajta személyiségfejlődéshez köthető, mégis jelentős szerepet játszik az,hogy ha az ember írásból akar megélni, nem teheti meg, hogy állandóan csakolyan sztorikat lök ki a keze alól, amelyeknek a lényege: „…és Brett Shaw előrántja a lézerfegyverét”. Haladni kell, tovább,és a mester úr úgy érzi, ennél többet tud ő – és tud is, kiváló példája ennek aKalandor-sorozat, amelynek már hamarosan készül az újabb darabja, a nemrégmegjelent Förgeteg című regény folytatása,Naptól vagyok, Holdtól vagyok címmel.Az ember kreatív élőlény, tudnia kell, mire képes, ugyanakkor mindig fejlődik,mindig lát valami olyat, átél bizonyos dolgokat, amelyek az írót megihletik, éskitágítják a látókörét. Ennek okán Fonyódi úr ki szeretne próbálni minél többdolgot, minél több műfajt.

Fonyódi mester ésasszonykájának barátai egy nagyon kellemes bulit hoztak össze. Volt ott minden,ami szem s szájnak ingere: mindenféle grillezett hús, zöldségek, alkohol, amipersze összemixelve csúszott le a nyelőcsöveken, a meleg hatására pedig azonnalelkezdtük az elfogyasztott mennyiség emésztését, valamint kiizzadását.

Legfőbbvendéglátómmal aztán arról kezdtünk el beszélgetni, melyik külföldi országbanérdemes kiadni történeteinket. Ennek forráspontja az Isten ostora című Fonyódi-mű francia nyelvű megjelenése volt, mintkiderült, a könyvnek mindössze közepes fogyása volt odakinn. Ennek okameglehetősen egyszerű: a magyar monda- és legendavilág nemigen izgatja anyugati népeket. Attila a mi hősünk, a mi történelmünkbe itta be magát, s akülföldiek, ha említést is tesznek róla, barbár vezérként állítják be. Pedig őtöbb volt ennél, intelligens vezér volt. De a nyugat már csak nyugat marad,nekik az a nagy sztori, ha egy fiatal harcos kihúz egy kőbe szorult kardot, éskirály lesz. Ezért senki sem hibáztathatja őket, sőt, az ő kultúrájuk is épp asajátságaik miatt értékelendő.

A külföldiországokra visszatérve, talán éppen ezért tudna csak nagyon nehezen, vagyegyáltalán nem, elhelyezkedni egy magyar író külföldön. A magyar mindenüttmagyar marad, s vannak azért dolgok, amiket egy külföldi nem ért a népünkben.

Felmerült annak akérdése is, hogy a pár hónappal ezelőtt a színpadon bemutatott Árpád népe című misztikus opera esetlegkülföldön is bemutatásra kerül. A Mester ekkor nagyot szívott a szivarjából, smegjegyezte, hogy az egyetlen külföldi bemutató Csíksomlyón lesz, Erdélyben. Adíszlet monumentalitása miatt ugyanis nem biztos, hogy elférne bármelyik színházban.A jövőben ugyan előfordulhat, hogy kimegy külföldre az operamű, de egyelőreennek kicsi az esélye.

A Nap időközbenálmosakat kezdett pislogni a horizont felett, így strandolásra fordult abulizós kedv. Nem mondom, csobbantam már tisztább vízben is, de ez legyen alegnagyobb gond, legalább hideg volt a tó, így lehűtötte az alkoholtól elébbfelcsigázott, majd álmosságba döntött szervezetemet.

Nem voltunk sokáiga vízparton, sietni kellett vissza a házba, mert kezdődött… a focimeccs (márnem tudom, melyik, de nem volt rossz). A meccs ideje alatt a társaságférfitagjai koreográfiát ötlöttek ki, hogy gól esetén ki áll föl előbb ateraszon, kinek kell nagyon gyorsan hátrahúzódnia, hogy mindenkinek a pocakjaelférjen, és a többi. Jelentem, a koreográfia sikeres volt, ugyanis se szék, seasztal nem borult.

A társaság nőtagjaikedélyesen figyelték a focira rácuppant férfiakat, majd megindult a csevely,mindenről és mindenféléről, különböző kultúrákról (leginkább a japánokról voltszó), külföldi utazásokról… és persze a gyereknevelésről. Ennek apropóját azszolgáltatta, hogy házigazdánk idősebbik fia frissen és egészségesen belépett apubertáskorba… ami még mindig problémásabb, mint ma Magyarországon nyugdíjasnaklenni.

A másodikfocimeccset is végigfigyeltük – fél szemmel – majd vendéglátóimmal visszaindultunka kis fészkükbe. Kicsi…! Ha belegondolok, hogy Fonyódi úr dolgozószobájamásfélszer akkora, mint az én szobám, és tele van könyvekkel… elkap azirigység. A családi fészek nagyon otthonos, s ez valószínűleg a ház asszonyánaklakberendező-készségét dicséri. A különbejáratú vendégszobába mintegy hajnalifél háromkor vonultam be aludni, addig még elbeszélgettünk, megnéztünk egynagyon gyenge vámpíros- farkasemberes- Frankeinsteines „horrort”, majdmegtapasztalhattam, hogy Fonyódi mester milyen jól tud masszírozni.

Hajnalban aztánérdekes élmény ért – félre a piszkos fantáziával -: olyannyira bealudtam, hogynem is igazán ébredtem föl arra, hogy házigazdám ébresztget. Reggel gondolkodtamis, álmodtam-e vajon azt, hogy mester uram felesége rosszul lett, és kórházbakellett menniük, vagy tényleg megtörtént? Kikászálódtam az ágyból, kimentem,és… sehol senki, csak a házaspár kutyája tétlenkedik a hűvösben. Aggódnikezdtem először, mert ráadásul a telefonom is lemerült, hogyan hívjam őket,hogy minden rendben-é… Aztán, miután kicsit megnyugodtam, mondván, úgysem leszkomolyabb baj, leültem olvasni a beszerezhetetlennek minősített A Katedrális legendáját.

Miután házigazdáimépségben hazaértek, folytatódott a reggeli után az interjúnak nem minősíthetőbeszélgetés, amelyben felmerült a sokakat érdeklő Katedrális-kérdés. Örömmel adom tovább az infomációt, hogy lesz egyharmadik része is, amely az azték birodalom bukásáról szól, és a második Katedrális-könyv után mintegy hat évveljátszódik. A történetet megfűszerezi az, hogy ki lesz majd Kerwinék ellenfele;de ez maradjon az író titka.

Az író másikleginkább érdekelt projektje a Metamorfóziscímű film, amelynek magyarországi bemutatója szeptember közepén esedékes.Fonyódi szerint az A harag napja címűChristopher Lambert-film jó előfutára a Metamorfózisnak, amelyben igaz,mellékszereplő az említett színész, de Fonyódi bácsi szerint képes arra, hogyegymaga elvigyen egy filmet, még így is. Emellett felmerült a Tóték című magyar irodalmi alkotásfilmvászonra való átültetéséről, amely még az Egyesült Államokban is megjelenne– dvd-n, mert a már fent említett „probléma” miatt nem biztos, sőt, tuti, hogynem játszanák mozikban. A lényeg: az említett műben maga Mr. Lambert játszaná apostás szerepét, tehát angol nyelvű produkcióról van szó, nem pedig egy olyanmagyar filmről, amelyre ráhúzzák az angol szinkront.

Szó esett még ajövőbeli projektekről is; a legközelebbi forgatókönyv-terméke az írónak PuskásFerencről szól majd – az aktuális hétvégén épp a filmnovellán kellett volnadolgoznia, de hát ilyenek az írók: buliznak, sörtől borozásig. (Sértődés neessék, tudom én, hogy kemény munka is folyik a háttérben.)

és születik majd –tervek szerint a jövő évben – egy utolsó Brett Shaw-történet, amellyel Fonyódivégleg búcsút vesz a praetoriánus ezredes karakterétől, s megpróbálkozik valamiújjal, miután persze a Kalandor-sorozatot is lezárta. Hogy ez mi lesz, haddlegyen mindnyájunknak meglepetés, és vendéglátóm csintalan csillogású tekinteteláttán biztos vagyok benne, hogy nem csak meglepetésnek lesz jó.

]]>