Antal József, Vénuszlakók – A földlakó, Galaktika, 257. 44-56. A sorozat egy korábban elhagyott szereplő sorsát veszi föl újra: Helenét, akinek egész életét a Földre való visszatérés vágya irányítja, sikertelenül. A történet képes a nyomon kísért néhány órába egy egész félresikerült élettörténetet beletömöríteni minden küzdelmével, csalódásával, drámaiságával. A szerkezet novellaszerűen zárt, arányos, jól kiemelkedő feszültséggócokkal. Helen alakja jól megformált, számításaival, szenvedélyeivel, monomániás hazavágyásával és hibáival együtt teljes személyiség. A színhely leginkább a technikai eszközökben mutatkozik meg. Antal József, Vénuszlakók – A politikus, Galaktika, 253. 46-57. A vénuszi betelepülők regénye újabb fejezettel gazdagodott. A téma ezúttal a Vénusz függetlenedése a Földtől, az ezt segítő és gátló intrikák és hatalmi harcok. Megértését nehezíti, hogy a Vénuszlakók sorozatban határozottan egy regényszerkezet darabjait olvashatjuk, amelyek önmagukban nem jól érthetők, és íveik nincsenek novella módjára lekerekítve, hanem a nagyobb egységben nyerik el irányukat, ill. értéküket. A figurák hasonló módon önmagukban motiválatlanok, csak az előző darabokkal együtt koherensek, fejlődő személyiségek, különösen a főszereplő Sean, aki harcosból telepesen át politikussá lett. A fölvillanó jövendő téma nagyívű regény fő vonalait jósolja (naprendszer méretű szabadságharc, összetett hősökben megnyilvánuló irányok). Továbbra is erősen hiányzik a képszerű megjelenítés, különösen a Vénusz rajza. Novellaként azonban ez a részlet sem állja meg a helyét. Antal József, Vénuszlakók – Idill, Galaktika, 260. 66-78. A novellaként benevezett következő történetnek ezúttal Patricia a hőse, aki a jelek szerint apja nyomdokaiba lép. Az eseményekben enhéz saját, novellaszerű ívet fölismerni, viszont kétségtelenül itt zárul le több korábbi eseményszál. A serdülő Patricia személyiségvonásai rokonszenves és erős női jellemmé fejlődnek: a koherens személyiségábrázolás a történetek legerősebb vonzereje. B. Kósa Katalin, Piramis a Romuluson, Új Galaxis, 17. 29-46. A történet fanyar elképzelése az idegen civilizócióval való kapcsolatfelvételnek, ahol semmi sem úgy történik, ahogy kellene: az álcázott űrhajó véletlenül telepesek helyett hat képzetlen fiatalt visz magával, azokból is csak egy éli túl az utazást, s mire célhoz érkezik, az idegenek kihaltak. Az ötlet eredeti, fanyarsága üdítő. A kihagyásos, mozaikos szerkezet fölgyorsítja az elbeszélés ritmusát. Fokozza a történet rejtélyességét, hogy az előzményekre a mű folyamán, fokozatosan derül fény. A cselekmény azonban nem juttatja eléggé érvényre a tárgyban rejlő feszültséget, a fiatalok személyes összeütközései inkább szétszórják, elterelik a figyelmet a fő problémáról. A személyes összeütközések ellenére a figurák nem igazán válnak egyéniséggé. Érdekes ötlet a városrészletbe rejtett kristályűrhajó és indítókulcs. Bajzafi Ferenc, Gyerekjáték, Új Galaxis, 18. 110-115. A novella fantasztikus helyzetet ábrázol: egy sokféle világot összekötő, Sliders-szerű utazásokra vivő eszközt, amelyet egy gyermek birtokol. Az ötlet eredeti, az én-elbeszélő motivációját a Gollamra való utalás tömöríti magába. Még így sem igazán érthető a föllobbant birtoklási vágy, hiszen az elbeszélőt minden próba kellemetlen világba vitte. A töredezett, balladisztikusan kihagyásos elbeszélés fokozza a drámaiságot. A figurák kevés vonással jellemzettek. Bárdos Bence, Rekord, Új Galaxis, 17. 72-77. A novella a viláháborús készülődés (világvége?) problematikáját ütközteti a reklámvilág értelmetlenségével. A szüzsé a magára maradt ember belső világát rajzolja, a reklámok alkotta kontraszt révén kihasználja a tragikomikum hangját. A lelki út ábrázolása a magánytól a halálig jól sikerült. Bukros Zsolt, Kilövési gyakorlat, Új Galaxis, 17. 175-183. A novella különleges módszert talál a csillagközi utazás megvalósítására: a lelassított életfunkciókat elhájasodással idézik elő. A szüzsé érdekessége, hogy ezt az ötletet nem a főhős, hanem csecsemő fia fogja megvalósítani, ahogy a félrevezetett főhős az utolsó pillanataiban ráébred. A folyamatos dezorientálás és az igazság fölismerésének folyamata jól kivitelezett párhuzamot képez. A főhős épp esendősége, köznapisága által válik egyéniséggé. Az, hogy a negatív figura, a doki meg sem jelenik, a főhőst teszi a cselekmény központjává. Bukros Zsolt, Végtelen körök, Új Galaxis, 17. 93-98. A novella új ötletet talál az idegenek kizsákmánmyoló módszereinek bemutatására: az előnytelen kereskedelmi egyezmény végrehajtását külön találmánnyal biztosítják, amely eladókból és biztonsági őrökből zombit csinál a munkaidőre. A megoldás a fantasztikum világába visz (kísértetélet). A novella inkább az ötlet, mint a megformálás révén érdekes, maga a főszereplő egysíkú, az együttérzésünket elnyeri, de a rokonszenvünket nincs mivel elnyernie. Nem kap hangsúlyt semmi, ami a tragédiát elmélyítené (pl. az idegenek kegyetlensége, az emberek közönye). F. Tóth Benedek, Éjnek Hajnala, Galaktika, 262. 58-66. A novella a legszörnyűbb rémálmot öltözteti cselekménybe: a kényszerű választást az emberiség és a gyermek, a hűség és a szeretet között. Minthogy ennek a dilemmának nincs jó megoldása, leghelyesebb az itt választott lezáratlanság. Az ábrázolás nem hatásvadász, inkább intellektuális, egy kicsit talán a szükségesnél is jobban külsődleges; még a döntő párbeszéd sem él a drámaiság lehetőségével. A szerkezet arányos. A főhős ábrázolása visszafogottságában megrendítő. Fazekas Beáta (Kyra Potter), Az ugrás = Az utolsó világ, 307-334. A probléma ismerős: a tökéletes és ingerszegény társadalom nem nyújt elég kihívást a legaktívabb, újra fogékony elméknek. Itt az öngyilkosság utáni virtuális próbatételekben megedződve kap új lehetőséget a főhős egy új életre (így a cím értelme is kettős). Az így értelmesként tételezett rendszer azonban korántsem látszik olyan pozitívnak, mint dramaturgiai szerepe kívánná, hisz a próbatételre a csoportot láthatólag véletlenül választották ki (ez egyben ellentmond a főhős eleve kiválasztottságának is). Nem kap magyarázatot, hogyan sikerült félbeszakítani vagy helyrehozni az öngyilkosságot, vagy hogy egyáltalán miért szükséges azt megvárni, miért nem lehet a módszert preventíven alkalmazni. A történet csupa epikumból, gyorsan váltakozó kalandokból áll, ez állandó magas feszültséget teremt. Az emberábrázolás felszínes, a motiváció szűkös. Sok helyütt csak az epikus sablonok ismerete segít az értelmezésben, s a pszichológiai hitel alárendelődik a cselekményességnek. Hamza Pál, A határ, Új Galaxis, 17. 47-56. Az ötlet eredeti, de a kivitel eléggé amatőrnek látszik. Cselekményfűzését a közkeletű patronok és a riogatásra szolgáló horrorisztikus elemek vezérlik, a körülmények átgondolatlanok, sok az álságos technoblabla. A figurák nélkülözik a megformáltságot. Az írói nyelv kiérleletlen, gyakorlatlan íróra vall. Néhány megjegyzés: 47. Amikor a Nap vörös óriássá válik, elnyeli a Földet, vagyis azt terraformálni nem lehet. 51. Valóban vonzóként akarta ábrázolni a nőt, aki „ellenállhatatlan vágyat érez a csonkított férfiak iránt”? Ez inkább aberrációnak tűnik. 52. Ugyan miért veszélyforrás a jeladó? És hogyan dugták a Plútó belsejébe úgy, hogy ma le kell fúrni hozzá? Egyébként a Plútó nem jéghegy (legalábbis nem vízjéghegy), és metán ugyan van rajta, de nincs víz és ammónia, valójában metánból áll fagyott (Naphoz közel légneművé fölengedő) nitrogén felszínnel. Hantos Norbert (Daniel Winfield), Ikerbolygó = Az utolsó világ, ….. 243-256. A novella olyan megoldásra épül, amely az események elején már világossá válik, így a retrográd linearitás módszerével halad a cselekmény. Mivel a legelső így olvasható események drámaiak (titokzatos rádióüzenet, verekedés csápos idegenekkel), az egyre korábbi események nem tudnak feszültséget kelteni egészen a csattanóig. A csattanó működése azonban felemás. Lényege az volna, hogy a hős nem ember (ember alakot kell fölvennie ahhoz, hogy a James nevet kiejthesse). De ha a csápos idegenek úgy ismerik az emberi természetet, hogy tökéletesen utánozni tudják az emlékeiket, érzelmeiket, gondolkodásukat, egyáltalán minek a közvetlen érintkezés, a próbatétel? A novella elején és végén az ember éretlenségét fejünkhöz vágó idegen civilizáció, „James” és társai inkább provokátornak tűnnek, s a verekedésben semmivel nem bizonyulnak jobbnak az embernél (az ember döf először, de először „James” társa öl), vagyis nincs meg az az erkölcsi piedesztál, amiről az elmarasztalás jogos volna. Egyébként ha „James” faja nem emberi faj, nem világos, a még korábbi történetben miért visel a tábornoka is földi nevet; „James” és a tábornok társalgása is eléggé értelmetlenné válik. (Bizony fölmerül a gyanú, hogy a mozzanatok csak az olvasó félrevezetését szolgálják.) A novella élén álló üzenet felelősségteljes a maga figyelmeztetésével, de elhelyezkedésénél és a novella szerkezeténél fogva a hangsúly nem erre a tanulságra esik, hanem a rejtély kibogozására: a két fél közül melyik is az ember, és melyik az idegen. Minthogy az egész novella erre a csattanóra épül, nincsenek is más értékei, talán az űrhajósok társalgását kivéve, amely azonban elég köznapi. (És még nem ejtettünk szót arról, hogy egy Föld méretű bolygó jelenléte a Földtől 2 holdnyi távolságra milyen jelenségeket idézne elő a Földön.) Hantos Norbert, Egydolláros sorsjegy, Pillantás a pokolba, KIMTE, 2011. A történet a médiakrácia, a könyörtelen show-biznisz témáját dolgozza föl új cselekménybe ágyazva, amely szerint aki nem lottózik, bekerül a show-műsorba, ahol már csak a közönség kegye, tetszése tarthatja életben. A két párhuzamos sors ellenpontozásra épül: a lottószelvény árát késve összegyűjtő koldusasszony tragédiáját a rendszert kiszolgáló műsorvezető bűnhődése követi. A novella vonzereje a kíméletlen médiauralom rajza. A két fő figura jellegzetes, jól jellemzett alak, az igazságosztó szerepet játszó gyermek ábrázolása helyesen mértéktartó. Hantos Norbert, Valami zöld, Új Galaxis, 18. 116-131. Eredeti és szellemes ötlet: a víz alá épült utolsó és egyetlen város és a várost irányító, valaha emberi értelem most a gyermek Julie elméjével pótolja magát, és partra vezérli a várost. A figurák kevés vonással, de egyénien jellemzettek. Ügyes az információk elrejtése, fokozatos kibontása, annál is inkább, hogy gyermek-nézőpontból történik. A romladozó buborék-város leírása eredeti és képszerű (húseső; Fal). Horváth Zoltán, Tik-Tak, Új Galaxis, 18. 186-208. Az alapötlet a társadalmi egyenlőtlenségek jövőbeli képe, amikor a – térben is megvalósult – rétegzettség az élet hosszát is meghatározza. A kiváltságait elvesztő uralkodónak már a középkorban ismert szüzséje (Jovinianus) most az élethosszát elvesztő kiváltságossá alakul, akit sorsa a megnyomorítottak közé vezet. Ez a történet is ismerős, de új a csattanó: hogy a megváltás, az ígéret földje (a víz alatti Atlantisz) szintúgy az élethossz adagolásával tartja fönn a demokráciát. A cselekmény gyors és feszült, nincsenek fölösleges bekezdései sem. A figurák csak jelzésekkel valósítják meg dramaturgiai szerepüket (pl. erősen motiválatlan, hogy az újságíró a bajban lévő kiváltságos kedvéért elhagyja középszintű életét, és vállalja a kitaszítottságot). A leírások a szintkülönbségek sablonjaira szorítkoznak. A párbeszédek tömörek, elég jól jellemzik a beszélőt. K. Varga Beáta, Áldott légy, Szent struktúra!, Galaktika, 251. 20-28. A szomszéd bolygók benépesítésének témája a novellában az új hit témakörével ötvöződik. A két téma közös gócpontja a közösségalkotás: a jelenlegi individualitás-kultusz extrapolálásával keletkezett jövőben a közösség újraépítése a jezsuita módszerekkel működtetett szerzetesrendre hárul. Az események mögött főleg eszmék és gondolatok párharca rejlik, innen a novella erősen intellektuális feszültsége. A szerkezet jól hangsúlyozza az összeütközések eszmei tartalmát. A főhős ügyesen megalkotott, többrétű figura. K. Varga Beáta, Az emlékkufár, Galaktika, 258. 58-61. A novella a párhuzamos valóságok eszközét használja föl arra, hogy a „mi lett volna” örökké kínzó személyes problémáját artikulálja. A hősnő számára a Sátán kísértése az elmulasztott lehetőségek végigélése; ám a megtapasztalt párhuzamos valóság („síkálom”) nem marad hatástalan a saját valóságunkra és viszont; ez viszont már a felelősséget is fölnagyítja. Az írónő humánus, felelősségteljes, jó értelemben mondva „női” megoldást ad a problémára. A hősnő belülről jellemzett, jellegzetes mai figura, a láttatott életutak jól motiváltak. A párbeszédek valódi összeütközések, súlyos mögöttes tartalommal. Kasztovszky Béla, A Tabu, Galaktika, 251. 52-68. A novella tökéletes összegzése Kasztovszky Béla művészetének. A cselekmény az emberiség jövőjének egy konfliktuslehetőségét veti föl: az exodus nyomán fölfedezett másik értelmes fajjal való együttélés lehetőségét. Az író humanizmusát, elszánt hitét jelzi a megoldás: a két faj termékeny összeolvadása s a földiek érett belenyugvása. Az író szokásos narrációs technikája, a szakaszos cselekményelmondás ezúttal nagyon helyénvaló, s csak mértékkel kerül elő a megszakított, félben hagyott közlések eszköze. A hősként megalkotott pilóta alakja koherens. Az Éden bolygó rajza vonzó. Kis Zoltán, Gyilkos csatolás, Galaktika, 254. 70-80. A paradox logikával megírt novella a nethálózat, a bűn és a világvége vonatkozásaival játszik el. Borongós, pesszimista képet rajzol az internettől függő jövőről. A cselekmény ködös feszültséget indukál, amelyet nem is old föl a befejezés. Mivel nem realista, figuráinak sem mércéje a valóság, csupán jellegzetesnek kell lenniük, s azok is, egyedi figurák egyéni viselkedés- és beszédstílussal. Az írói nyelv korrekt és tömör. Kleinheincz Csilla, Fehér elefánt, Új Galaxis, 18. 53-70. Az agyfürkészéssel végzett bűnfeltárás régóta ismerős téma, sőt, a vak agyfürkész is ismerős, de ezúttal a téma erőteljes személyiségábrázolással, bonyolult érzelmi hálózatban valósul meg. A történet hangsúlya így erősebben a bűn hátterét vizsgáló, átélő telepata lelki küzdelmére, kevésbé a bűnügyi nyomozásra, a bűnös~ártatlan kérdésre esik. A szerkezet klasszikus ütemet és feszültségívet rajzol ki. A jövőbeli bűnüldöző szerv fölépítése, a jövőbeli Budapest képe (a társadalmi rétegződést leképező szintrendszer) észrevétlenül, a cselekménybe ágyazva bontakozik ki. A főhőst körülvevő figurák kevés vonással, nagyobbrészt a főszereplő hozzájuk fűződő szexuális érzelmeivel jellemzettek. Kovács T. Mihály (Toochee), Nyugtalanság tengere, Galaktika, 256. 20-25. A novella a jövőből igazolja a tételt, hogy a műemlékek legveszélyesebb kártevője a turista. A cselekmény élvezetes, a szerkezet arányos, csattanója talán nem váratlan, de jóleső és jól elhelyezett. A szükséges ismereteket ügyesen, idegenvezető és turisták beszélgetésébe építi bele. A novella erénye a számos jól eltalált, röviden jellemzett, de plasztikusan előttünk álló figura. Kovács T. Mihály (Toochee), Van kapás?, Galaktika, 253. 34-37. A novella az idegenek földi látogatásának témáját dolgozza föl fanyar iróniával. A történet lényege a csattanóban kifejeződő önszemlélet: hogy az ember nem központja a világegyetemnek (sem), csak vízkincse miatt érdekes. A téma ügyesen fölépített cselekményben ölt testet, kívülállók szemével, amitől a főtéma még hangsúlyosabbá válik (a perifériális jelleg még erősebb). A cselekmény gyors, célratörő. A figurák életteliek, plasztikusak, beszédük egyéni. A színhely eleven színekkel leírt. Körtvélyesi Ákos, Chang’e, kedvesem, Új Galaxis, 18. 92-98. A történet a jövőben játszódik ugyan, a Hold meghódítása után, de ez az összes SF-elem benne, a szüzsé maga mély érzésekkel megírt történet kisemberek vágyairól, menekülési kísérleteiről. A cselekményt átszövi a holdi asszony, Chang’e története, alakja szimbólummá emelkedik. A két főszereplő származásával, társadalmi helyzetével együtt a társadalom perifériájára (vagy azon túl) sodródottak képviselője, ábrázolásuk eszköztelen, kimondatlan érzelmekkel áthatott. A szerkezet feszes, kitérők nélküli, az írói nyelv célratörő. László Zoltán, Forradalmi gépezet, Galaktika, 261. 42-46. Nevezés visszavonva Az alternatív történelemnek egy érdekes és ritkán alkalmazott változatával van dolgunk: a technikai fejlődés (Kempelen nyomán) eljutott gépemberek készítéséhez, így az ember-másolatokkal vívott küzdelem megváltoztat(hat)ja a történelem ismert menetét. A műben érdekesen vegyül a biedermeier viselkedés és beszédmód a modernebb technikával. Élvezetesek az áthallások az általunk ismert és az így létrejött alternatív március 15. között. A merénylő szemével nézett eseménysor a leleplezés feszültségívével ajándékoz meg. Csak egy apróság: 1848. március 15-én még V. Ferdinánd volt a király és császár. Legalábbis a mi valóságunkban. Márki István, Az idő sodrában, Galaktika, 259. 40-50. A novella klasszikus időjátékot ígér, amelynek alapkérdése a múlt megváltoztathatósága. Ennek alapkonfliktusa – az időviszonyok függvényében – úgy vetődik föl, hogy elkerülheti-e a hős az egyszer már megesett eseményeket, vagy újra végrehajtja azokat akarata ellenére; ill. hogy a jövő ismeretében elkerülhető-e a megtörténendők megtörténése (ilyenek az ókori jóslat + beteljesedés történetek, pl. Oidipuszé). Ez a konfliktuslehetőség itt nem bomlik ki, mert a főhős pszichiáter nem ismeri a jövő eseményeket, s nem elkerülni, hanem láthatóan beteljesíteni igyekszik azokat. Így a megjósoltak beteljesülése nem küzdelem eredménye, s a feszültség kicsi, legalábbis nem több, mint egy mai házasságtörés—gyilkosság történeté. A konfliktus akkor lett volna igazi konfliktus, ha a jövőből jött ember áll a központban, s a maga ismeretei birtokában igyekszik megakadályozni az eseményeket. A szerkezet drámainak tűnő mozzanata a jellegzetes alakú szemölcs, amelynek azonossága azonban a szereplők számára nem világlik ki, egyébként nincs is túl nagy jelentősége a gyermek és a jövőbeli barátnő azonosságának (más volna, ha a főhős a jövőbeli férfi volna, s fölismerné a gyermeket, itt azonban a jövőbeli sem játszik nagy szerepet, a barátnője meg végképp nem). A szerkezet gyöngesége miatt a novella nem tudja kihasználni a témában rejlő drámai lehetőségeket. Hozzájárul ehhez, hogy a jövőbeli szereplők passzívak lévén minden hangsúly a pszichiáterre és a jelenbeli házassági konfliktusra esik. Ez a vonatkozás jól van kidolgozva, a házassági idill szép, a gyanakvás—csalódás folyamata jól ábrázolt. Maron A. Andrea, Kísérleti szex, Új Galaxis, 18. 137-152. A novella ma már ritka fajta kellemes, harmonikus, optimista szemléletű olvasmány a robot ember-szerepben témáról. Az intim élet szűk perspektívájába belefér az állásbizonytalanság és a munkahelyi hangulat mai problematikája is. A feszültség nem túl magas, de egyenletes, arányosan fölépített. A főszereplő jól jellemzett, bár nem túl összetett személyiség; a többi figura csak egy-két vonással van jelen. A színhelyek kevéssé láttatott, ismerős mai helyszínek. A narrációt a főszereplő belső beszéde adja, így elfogadható az írói nyelv viszonylagos színtelensége. Mayer István, Offlinia, Galaktika, 252. 36-48. A novella igen érdekes problematikát ígér: a net, sőt a mobil nélküli élethez való visszatérést. A cselekmény azonban nem a mentalitásnak és a társadalom életének ezt az erőteljes változását állítja középpontba, hanem egy kissé naiv, az 56-os emlékezések stílusában fogant történetet az új, internetes Szabad Európa születéséről és a hálózati vasfüggöny megkerüléséről. Így sci-fi jellege felületes, és az igazán érdekes problematika elsikkad. Ez azért sajnálatos, mert a hálózat nélküli ország fölvillanó képei (netcafé, földalatti nethasználat) érdekesek, és megvillan a társadalmi következményeknek pozitív oldala is (személyesebb kapcsolatok, élénkebb kulturális élet), ami a problematikát bonyolítaná. A szerkezet egyvonalú, a figurákból hiányzik a mélység. Mayer István, Örökölt hajlam, Galaktika, 261. 70-76. Az ember gépi szimulációjának témája ezúttal némi politikai felhangot nyer, s vele futó képet kapunk a jövő Európájának politikai helyzetéről, a maira (sajnos) felettébb hajazó kutatástámogatási rendszerről és agyelszívásról. Kesernyés humor kíséri az ember és szimuláció párhuzamos induló, de különbözőképp végződő életútját. A feszültség így egyenletes a csattanóig. A szereplők inkább csak illusztrációi az ötletnek, kevés vonással vannak megjelenítve. Színhely úgyszólván nincs, de a téma nem is különösebben igényli. Moskát Anita, Kelj fel, és járj!, Galaktika, 254. 50-60. A novella a génsebészet jövőjéből választ témát: amikor külső és belső tulajdonságokat szabadon lehet változtatni, különlegesnek, hit kérdésének számít a természetes test, s erre a hitre egyház épülhet. A cselekmény ügyesen lavíroz a hit és a csalás bonyolult jelenségei között. Erős felütéssel kezdődik, s a feszültséget külső és belső, nyilvános és magánéleti történésekkel mindvégig fönntartja. Az új kor figurái karikírozottak, erőteljesek, még a mellékalakok is. Az írói nyelv a narrátor-riporterhez méltón gyors és enyhén cinikus. Pap Viola, Az üres fájl, Galaktika, 253. 82-91. A fantasztikumba hajló novella a szabad akarat és determináltság bonyolult témakörét dolgozza föl: a jelek szerint inkább a meghatározottság mellett érvel. A főhős egyedi életútja a hübrisz okozta, láthatóan elkerülhetetlen romlás felé vezet. A feszültséget részben a titokzatos események, az ábrázolás homálya keltik, ez a novella vonzereje: a fantasztikus helyszín érzékletes ábrázolása, a jelen események balladisztikus előadása. A főszereplő e részben válik cselekvő hőssé, akinek sorsa az olvasóban együttérzést kelt. Radics Roland, Karthágó lányai, Új Galaxis, 18. 160-175. A kiindulás eredeti (a Föld lakóiból megmaradt utolsó, férfiakból álló kolónia s a fölserdült leánygyermekek), és módot ad számos érdekes téma fölvetésére: a magára maradt férfiközösség önszervezése (különösen ígéretes, bővebb kifejtést is megérne a gondolat, hogy mentalitásukban hogyan próbálják pótolni az elveszett női elvet), a közösségvezetés módjai, apa-fiú viszony, szexualitás és fajfenntartás. A novella azonban csak érinti e konfliktuslehetőségeket, s elmélyítésük helyett a csattanót élezi ki. A csattanó működik is, de nem szolgál megoldásként, mert hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy biztosítja a békét és a túlélést. A szereplők között az apa figurája a legsúlyosabb és legplasztikusabb, a többi (még a narrátor szerepét betöltő fia is) halványabb. Érdekes és kevés vonással is érzékletesen megrajzolt színhely a Szurdok. Sümegi Attila, Apa teleportáló gépet vett, Galaktika, 251. 80-81. A novella a teleportálás társadalmi és individuális hatásaival foglalkozik. Az új találmány tovább bomlasztja az emberi és családi kapcsolatokat. A téma felelősségteljes álláspontra vall, de művészi megvalósítása nem túl sikeres. A folyamat egyvonalú, feszültséget nem kelt, mivel egyik családtag sem válik annyira rokonszenvessé, hogy a sorsa aggodalmat keltsen. Az írói nyelv korrekt, az álmodozás leírásában érzékletes. Szélesi Sándor, Hajnalodik, Galaktika, 256. 66-68. A novella rövid, látható cselekménye egyszerű, szinte banális. Erénye – a szereplők plasztikus ábrázolásán, a színhely érzékletes megjelenítésén túl – a bensőséges hangulat, az örök ismétlődés keltette mély, pátosz és póz nélküli hit az emberiség jövőjében. Varga Tamás József (Craz), Barbár borbár, Lidércfény (5), 2011/5 (május). A mű epikuma oly kicsiny, hogy valójában még tárcanovellának sem nevezhető, inkább egy tréfás szösszenet, geg. Mint ilyennek, lényege volna a humor, de itt a humor nem a témából, még csak nem is a borbár leírásából fakad, hanem az író szövegéből, öncélúan és mesterkélten (maga a cím is ilyen, de l. pl. alkalom~alkarom, félédes~félkeserű, dőre lőre), és ezt tetézi mind a szöveg előtti figyelmeztetés mint fiktív paratextus, mind a szövegben fölbukkanó kiszólás az olvasóhoz, amely humortalanul erőlteti a poénkodást, mintha valaki a saját viccén nevetne. Varga Tamás József (Craz), Troll a híd alatt, Téridő Horizont, 9, 2011. január. Érdekes, költői nyelven megírt, filozófikus írás. Nem epikus, inkább a költemények prózában átmeneti műformájában íródótt. A sci-fivel egyedül a térkapu szó vékony szálacskája köti össze, bár egy ilyen szürrealisztikus írás aligha sorolható tematikus csoporthoz. Varga Tamás József (Craz), Uluru, Meztelen ügynök (1), 2011/2 (november). A történet ügyes úsztatás a törzsi emlékezet és a modern fantasztikum között. A történet simán és szinte eseménytelenül gördül a tetőpontig, a megoldás (csattanó) avatja sci-fivé, bár elég váratlanul és indokolatlanul. A szöveg nagy része ismeretterjesztés, sajnos a centrális szerepű Uluru leírása helyett is. A két fiatal alakja csak az epikumot szolgálja, fölismerhető egyéniségük nincs. Csak egy megjegyzés: a hérosz félig sem állat (3)! Ha félisten is, a másik fele ember.]]>