Különös sajtóanyag jött ki a múlt héten az Athenaeum kiadótól, amely szerint a kiadó 2018-tól nem könyveket ad ki, és amivel foglalkozni fog, azt ők „Erik Homburger Erikson német pszichológus és Isaac Asimov előtt tisztelegve” pszichohistóriának nevezték el. Annak kiderítésére, hogy ez mit is jelent, elmentünk a kiadó sajtótájékoztatójára (és ezzel együtt könyvbemutatójára) az Erzsébet körúti Boscolo Budapest fehér szalonjába. Sok konkrétum azonban itt sem derült ki, legfeljebb annyi, hogy a kiadó persze továbbra is könyveket jelentet meg, ám melléjük tesz valamit… egy informatikai rendszert, konkrétan egy webes alkalmazást, amelyet teljes egészében majd a júniusi Könyvhéttől próbálhatunk ki. Hogy a sajtóanyag szavaival éljünk:
Nem egyszerűen olvasmányokat adunk az olvasók kezébe, de olyan, egymással is párbeszédbe lépő, a világnak egy teljes képét építő tartalmak láncolatát, amelyek közösen egy új minőséget hoznak létre. Egy alapnarratívát, egy nagy történetet arról, hogy milyenek vagyunk, milyenek lehetnénk, hogyan változunk, és hogyan tehetjük élhetővé a környezetünket, hogyan találhatjuk meg helyünket, feladatunkat abban az emberi univerzumban, amelynek milyenségéért mi magunk vagyunk felelősek.Szabó Tibor Benjámin kiadóvezető a könyves piacon tapasztalható hatalmas információs zajt emelte ki, amelynek káoszára a kiadó új rendszere megnyugtató megoldással fog szolgálni: informálja majd az olvasóikat, jobban és teljesebben, mint eddig bármi.
Hagyomány. Szellem. Romantika. Az Athenaeum pszichohistóriájának ez a három fogalmi bázis forrása. Három pici pont. Építünk köré, differenciálunk belőle egy teljes élményuniverzumot. Mert hisszük, hogy ha élményeinket egy élhetőbb elképzelt világból szerezzük, akkor közös igényünkké válik, hogy valós környezetünket is élhetőbbé tegyük.Azt tudjuk egy évekkel ezelőtti, fantasztikus regényeket érintő felmérésből, hogy az olvasók kötődnek a kedvenc kiadójukhoz, jobban, mint a kedvenc szerzőjükhöz vagy sorozataikhoz, ezért nem meglepő, hogy az Athenaeum megpróbálja megtartani és kiszolgálni az olvasóit, illetve újakat szerezni. A szűk magyar piac ismeretében egy nyereségvezérelt kiadó vezetői székéből nyilván az is látszik, hogy nem újabb és újabb címek kiadásával lehet meghódítani a piacot, hanem a befogadói élmény erősítésével, talán éppen annak közösségi oldalát kézben tartva. Hogy a pszichohistória – „a pszi-korszak hajnala” – egy kiadó által vezérelt molyponthu.02 lesz-e vagy ennél sokkal több, azt majd megtudjuk a nyár elején. Ám az biztos, hogy egy művészeti alkotásnak épp úgy szüksége van a befogadóra, mint magára a művészre. A szövegek önmagukban semmit nem érnek, ha nem jutnak el az olvasóhoz. Minden olyan próbálkozás, amely az olvasási élmény gazdagabbá tételét szolgálja, vagy egyáltalán azt, hogy az irodalmi alkotás elérje a „címzettjét”, üdvözlendő. Az Atheneum kiadó három és fél évvel ezelőtt „állt új pályára”, amit úgy látszik idén még magasabb szintre szeretnének emelni. A piacon több mint nyolcszáz címmel jelenlévő cég modellje nem csupán az elnevezése miatt lehet érdekes az SFportal.hu olvasóinak és a scifit kedvelőknek, bár a kiadó műveinek oldalán egyelőre csupán fantasy-besorolású regényekre bukkanhatunk.]]>