Két téma kísér vagy kísért az utóbbi hónapokban. Az egyik az e-könyv, vagy korszerűbben az e-book, a másik pedig, az újra divatba jött József Attila. És most eljött a pillanat mikor ők ketten egymásra találtak. A költő már régen halott, de amiket írt, azok a versek már-már látnokká emelik a szerzőt, aki a messzi múltból szól hozzánk. Nyolcvan év távolából is aktuális, sőt egyre aktuálisabb lesz, és most újra szeretnék kiültetni kedvenc Duna partjára. A másik ilyen kísértő téma az e-könyv olvasó és kiadás. Itt sokféle dolgot lehet hallani. Formátumok, példányszámok, új irányok és lehetőségek röpködnek a levegőben. Van, aki esküszik rá, mások ördögöt és a kultúra halálát kiáltják. Arra gondolok, az igazság valahol középen lehet. Olvasom a kommenteket, és már egészen dörzsölt lettem a formátumok, terjesztés, letöltés, védelem ügyben. Tudom, milyen problémái lehetnek a kiadóknak, és azt is, milyenek a terjesztőknek. És mekkora probléma, hogy az embereket hozzászoktatták az ingyen letöltéshez. Tehát már mindent tudok, és mindenről olvastam, csak arról nem, mi is van a szerzőkkel, előkelőbben: az írókkal. Valahogy velük senki nem foglalkozik. Lehet, én értettem félre valamit, és kiderül, nálam az csak régi beidegződés, hogy egy könyvhöz író is kell. Ebben a szép új világban már az sem fontos. Hiszen róla nem szólnak kommentek, rá nem hivatkozik senki, az ő érdekei nem fontosak. Úgy látszik, hogy csak valami felmerülő akadály, homok vagy kavics, ami esetleg bekerülhet az olajozottan mozgó fogaskerekek közé. A szerzőt csak akkor említik, ha az ingyenesen letöltött könyvekről van szó. Mert ha mindenki ingyen tölti le a könyveket, akkor az írót megfosztják attól a kis honoráriumától, amit azért talán adni kellene neki. Ám ez szerintem olyan fajta jajongás, mint amikor a megrögzött alkoholista azon jajveszékel, hogy szegény öreg édesanyja nem kapta meg a szociális segélyét. Még fel is lehetne róla tételezni valami gyermeki aggódást, ha nem tudnánk, hogy csak az a baja, kevesebb pénze jut ivásra. Ilyen formában jajonganak a kiadók is, jó valami olyanra hivatkozni, ami megmelengeti az olvasók lelkét, és együttérzést kelt bennük. Hiszen arra mégsem hivatkozhatnak, hogy akkor nekik kevesebb lesz az előre tervezett, megálmodott profitjuk. Én már tapasztaltam, hogy az együttérzésük csak szólam. Rezzenetlen lélekkel, és pillákkal adnak ki a könyvekből utánnyomást úgy, hogy a szerzőnek még csak nem is szólnak. Ha kiderül, akkor ártatlan arccal tagadnak, és különböző hivatkozásokkal, megpróbálnak a szerzőtől minden pénzt elszedni. Főképpen arra hivatkozva, hogy nekik mekkora a kockázatuk. De hát kérem ez a szakmájuk. Aki nem akar szexelni, ne álljon ki a sarokra! Az ő kockázataikat mégsem az íróval kellene megfizettetni. Nem is tudom őket annyira sajnálni, amikor az ingyen letölthető könyvek miatt hullatják könnyeiket! Krokodilkönnyek azok. És egyébként is, gyorsabban kellett volna felébredni és neki állni az e-könyvek gyártásának, nem pedig a sanyarú világon, és az időkön siránkozni. Már évek óta tele van a net olyan helyekkel, ahonnan könyvek ezreit lehet leszedni és olvasni. Először képernyőn, majd mostanság már e-olvasókon is. És a kiadók, terjesztők még mindig a Guttenberg-galaxis nevű zsebkendőjükbe hullatják könnyeiket. Pedig a szerzők már évek, ha nem évtizedek óta elektronikusan küldik be a kézirataikat. De még van kiadó, aki képes arra hivatkozni, hogy neki mennyi feladatot okoz a szöveg tördelése. Azt meg nem veszi észre, erre nem illene hivatkozni, mert az csak pár kattintás – főleg a mai tipográfia hanyagságai mellett – meg aztán az e-olvasó úgyis átformál mindent, képileg is, fizikailag is. A kiadónak az lenne a legfontosabb feladata, hogy megszerkessze a kiadványt, de az olvasószerkesztők már évek óta a Vörös Könyvbe bejegyzett kihaló állatfajt képviselik. Aki nem hiszi, nézzen bele pár kiadott könyvbe. Az csak legenda, hogy a számítógép mindent megold. Persze szerzői oldalról is vannak elvetemültek, aki minden szerkesztés, újraolvasás nélkül felteszik magukat a netre; ott regényeik tömkelege virágzik. Ezzel igen nagy bajt okoznak, nem csak maguknak, de a kiadóknak is. Az olvasó iszonyodva olvas, majd mindent megtagadva menekül. És azt mondja, soha semmit a netről, semmit elektronikusan. És akkor hiába akar a kiadó jó e-könyvet piacra dobni, az olvasó már előítéletes. Akkor meg pláne, ha egy a hálón már „megismert névvel” találkozik ebben a formában. Tehát nagy a baj, a könyv áru lett, méghozzá a legtucatabb fajtából, mint bármely mosópor. El kell adni, és ez a legfontosabb. Az őstermelőnek meg semmi köze az áruhoz, főleg mikor már a nagy multi, vagy kis kiadó becsomagolta, adjusztálta, színezte. A legfontosabb, hogy a vevő megvegye, és dőljön a lé! És itt jön a költő. Hátborzongató, hogy ő ezt nyolcvan éve előre látta. Bár volt egy elődje is, aki még régebben mondta ugyanezt! Valami Csokonai Vitéz Mihály nevezetű, aki azt írta, hogy az is bolond, aki poétának áll e hazában. Pedig ő még nem is tudott a piacgazdaságról. De József Attila már tudott, és szólt is, hogy ennek nem lesz jó vége, de mi még mindig nem hiszünk neki. Pedig: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő s fél és így dalol; ( mert esetleg nem jelenhet meg, hiszen vannak mások is, és nem lehet vitatkozni, meg egyébként is, mi nagyon sajnáljuk, megértjük, hogy jól jött volna az a kis pénz, mert sok a befizetetlen csekk) felesége a padlót mossa (vagy esetleg valami „jól fizető” közmunkán dolgozik) s ő másolás után lohol; (esetleg számítógépes adatrögzítés, vagy egy kis fordítás néger-ként, csak fizessenek) neve, ha van, csak áruvédjegy, (mert azért jó az, ha van, ha nem is annyira fontos, mint a kiadójáé, vagy a terjesztőjéé, de jó rá hivatkozni, főleg ha majd sikeres lesz, és ki lehet még pár könyvét adni, és letagadni a honoráriumát) mint akármely mosóporé, (még az is megtörténhet, hogy egy hipermarketben egy polcra kerülnek, főleg árleszállítás idején) s élete, ha van élte még egy, a proletár utókoré ?! (és ez már kimondottan ciki, ki a fene emlékszik már arra, kik is azok a proletárok? Hiszen mindent kidobtunk ami kommunista, vagy annak hittük. Ám aki a pénzéből csak egyik napról a másikra tud élni, az bizony proletár, hogy olyat már meg sem említsek, bérrabszolga! És akkor már nem is annyira ciki!) Itt tartunk most, minden áru lett, és az számít meg veszik-e, és mennyiért, és mekkora hasznot lehet belőle kifacsarni. Ha van az írónak neve, mert már megszerezte, akkor jó áruvédjegy, ha még nincsen neki, akkor örüljön, hogy lyuk van neki valahol…. és ne akarja szegény kiadót, hülye írásaival a csődbe kergetni. Jól megvan az nélküle is. Tehát itt tartunk, de azért van mozgás, ha jól figyelünk, a bányászbéka mozog. Ás!
– vásárhelyi –
]]>