Trenka Csaba Gábor: Place Rimbaud . Trenka_Place-RimbaudSzerencsésnek érzem magam, amikor szinte a véletlen szeszélye folytán kerül a kezembe egy regény, amiről sosem hallottam, de olvasás közben kiderül, hogy valami módon a könyv és én összepasszolunk. Legutóbb ez az érzés Trenka Csaba Gábor Place Rimbaud című regényénél merült fel bennem. . Trenka Csaba tollából már jelent meg alternatív történelmi regény, az Egyenlítői Magyar Afrika, ahol a németek sikeres oroszországi hadjárata nyomán csöppen az olvasó egy egzotikus világba. A Place Rimbaud című regény sokban hasonlít erre, szintén egy alternatív történelmi helyzetben játszódik, ezúttal Napóleon győzelmei lódították más irányba a történelem folyását. Franciaország a nyugati világ ura, a francia a világnyelv, de ez csak különleges hátteret jelent, a történet szempontjából nincs sok jelentősége. A címadó hely, a Place Rimbaud egy forró, kocsmákkal tele tér Djibutiban, melynek az érzéki, züllött világa a regény esszenciáját ragadja meg. . A Place Rimbaud főhőse Askoni Gaabor turisztikai újságíró, voltaképpen világcsavargó, aki éppen Djibutiban van, abszint és egzotikus nők társaságában üti el az időt, hogy aztán továbbálljon újabb különös, idegen tájak felé. Djibuti különös hely, ahol „bármi elképzelhető, és ami elképzelhető, az meg is történik.” Gaabor céltalan lődörgést két véletlen esemény szakítja meg: egy magányos pillanatában levelet küld két véletlenszerűen kiválasztott idegennek Budapesten. Majd szintén teljesen véletlenül rossz taxiba száll, és ezzel belekeveredik egy nemzetközi összeesküvésfélébe, sőt belekeveri új ismerőseit is. A történet két szálon fut tovább Afrikában és Budapesten, aminek az érdekessége, hogy ezek csak virtuálisan érnek össze, Gaabor nem találkozik a társaival, csak levelezik velük. Maga a cselekmény egy hagyományos kémes-kalandtörténet, a kötelező fordulatokkal, üldözéssel és meneküléssel, így unalmassá nem válik, de túl sok meglepetést sem tartogat. A befejezés elég lezáratlan ahhoz, hogy a történet folytatódhasson egy nagyszabású összeesküvés újabb szálaival. A főszereplő Askoni Gaabor karaktere az első képből összeáll: egy magányos szállodai szoba, tétlenség, cigi, abszint és nők. Nem is kell sok szót vesztegetni a jellemábrázolásra, mert ez a kezdőkép előhívja a noir filmekbe és regényekbe illő férfit, és máris tudjuk, hogy magányos farkas, bár nem látszik, van szíve és fejlett az igazságérzete, de rutinosan tudja alkoholba fojtani. Az ilyen ember általában önhibáján kívül keveredik zűrös ügyekbe, de mindig ismer pár zűrös alakot, akiknek a segítségére számíthat, és mintegy véletlenül – mert nem világmegmentő alkat – old meg bonyolult ügyeket. Egy ilyen karakter, bármennyi hibája van, vagy bármennyi hibát követ el, az első oldalaktól számíthat az olvasó szimpátiájára, és így bármilyen történetet szerethetőbbé tesz. A regény másik két szereplője ehhez képest jelentéktelen, néhány vonás jellemzi őket, Rókusi Zordon, egy a nevéhez méltóan nagytermetű, zord és mogorva programozó, Lajtai Orsi, egy afféle igazi kékharisnya. Olyanok, mint a tűz és a víz, akiket a véletlen, Askoni Gaabor levele sodor egymás mellé, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellentétek vonzzák egymást, a két magányos ember egymásra találásának a története megható. De mindez teljesen lényegtelen, mert a Palce Rimbaud erőssége nem a cselekmény vagy a karakterek, hanem az életérzés és az atmoszféra. Olyan, mint a vihar előtti utolsó pillanat, a levegőben van valami vibrálás, végigcsurog az izzadtság a hátakon… Ez az érzés nem a történetből fakad, hanem hogy tapintható közelségbe került a hőség, az alkohol és az etnikumok kavarodása, a magányos ődöngés és a poros, fülledt mocskosan vonzó afrikai világ. Ennek jó alapot jelent az ember eredendő vonzódása az egzotikus iránt, de Trenka Csaba jó érzékkel ragadja ki azokat az apróságokat, amelyek ezen felül segítenek ezt még jobban felerősíteni. A regényre a legjobb szó az érzéki, és nem csak a gyönyörű, egzotikus nőktől, hanem mert az író sosem mulasztja el a tárgyak színének vagy anyagának, a fény minőségének vagy a levegő illatának érzékeltetését. Ezek a lírai elemek néha megakasztják a történetet, és a stílusban zökkenőket eredményeznek, de személy szerint úgy éreztem, hogy félre a történettel, ide nekem ezt a hangulatot. Ugyanakkor az egészet áthatja egyfajta melankólia is, a szívhez szóló kifejeződése a kozmikus magánynak, ami ellen a szerelem lehet a menedék. „Csak azért nem nevezte szerelemnek, mert ez a megnevezés a lázrohamok illetlen lekicsinylése lett volna.” Az Afrikában játszódó, néha már-már parodisztikusan kalandos történetével a Place Rimbaud egyszerre emlékeztet Rejtő Jenő légiós történeteire, és a fent említett színes-szagos érzékiséggel a dél-amerikai irodalomra. A két dolog összehozása mindenképp különös szín a magyar SF irodalomban, ami magával ragadó és perzselő, mint a feltámadó afrikai szél.]]>