A Vasököl egy remek, „Családi mozidélután a Disneyvel”-kategóriás film, némi boxolós és scifis felhanggal – pontosan ugyanazt nyújtja, amit a trailere kínál, viszont azt jól megcsinálva, egyenletes színvonalon.
Vasököl trailer
Éppen ezért a Vasököl nem az, amit „igazzy” science-fictionként definiálhatnánk: egyáltalában semmi nincs benne, ami előrevinné a zsánert. Ez a film olyan hulladékgyűjtőbe került sci-fi panelekből építkezik, mint a film főszereplője, Atom maga: a „pofozkodó robotok” kategórián legalábbis régóta túllépett a science-fiction fősodra.
És ez tulajdonképpen kit érdekel?
Az, hogy a robotok pofozkodása komoly nézőszámokat meg tud mozgatni, azt Michael Bay immáron három alkalommal bizonyította; azt, hogy mindezt meg lehet csinálni emberközeli léptékben is, azt Shawn Levy.
Azt mondtam, hogy a Vasököl főszereplője Atom, a kikukázott, megtalált, majd ringbe küldött robot: ugyanakkor ez így ebben a formájában nem fedi 100%-ig a valóságot. Mert persze a Real Steelt ugyanaz adja el, mint a Transformers-szériát: bazinagy fémcuccokat látunk, ahogy ízekre tépik egymást. A Transformersben ugyanakkor az olykor vicces szereplők meg az aktuális jónők azok tényleg csak biodíszletekként funkcionáltak a kékvászon előtt… nem mintha ezt különösebben fel akarnám róni Michael Bay trilógiájának, mert a szórakoztató faktora megvolt a dolognak. Itt viszont élnek a szereplők, mégha csak a maguk két dimenziós módján is, de élnek, és ráadásul szerethetők is. Shia LeBouf karakterének, Sam Witwicky-nek egy percig nem tudtam drukkolni, nem bírtam érte izgulni, azt vártam, hogy Optimus Prime gyakjon szét mindenkit, Bumblebee meg száguldozzon keresztül a vásznon, mert az király.
A maga csibészes módján pofátlan kiskölyök, a Dakota Gayo által megformált Max Kenton az pont az a típusú gyerek, ami bármilyen filmet elad, és még kutya sem kell hozzá társnak. Főleg, ha kutya helyett robot van. Hugh Jackman meg a maga megszokott stílusában hozza a „semmi sem érdekel igazán, egy 10-11 éves kölyök végképp nem”-karaktert, aki egyébként egy tizenkettő-egytucat köcsög, akire egy láda szemetet sem igazán bíznék rá, nemhogy egy gyereket. Bár nem a Disney, hanem a Dreamworks gyártotta a filmet (Spielberg szellemisége egyértelműen tettenérhető ezen a produkción is), azért tényleg Disney-mozitól megszokott koreográfia mentén halad a történet. A trehány, alkalmatlan apuka, akinek a nyakába szakadt egy gyerek a rég nem látott ex-feleség elhunyta miatt, annak rendje és módja szerint a film végére felnő a feladathoz, megszeretik egymást a kölyökkel, és nyilván boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Előbb azonban összetörnek egy raklap ellenséges robotot: a Vasököl 2020-ra datált közeljövője nagyjából olyan, mint a mi jelenünk. A technikai fejlődés csúcsát a hétköznapi életben a mindenféle üvegből készült mobilok és egyéb, interaktív üvegfelületek jelentik. Meg az, hogy manapság már a sima harcművészeti cuccok és ökölvívás, vagy épp a Syfy által annyira imádott pankráció itt már senkit sem érdekel: a félig-meddig távirányított robotok küzdelme látványosabb. És ha egy kiöregedett robotot sikerül lehozni a mucsaröcsögei cirkuszba, hogy megküzdjön a bikával, arra odacsődül a falu apraja-nagyja.
A robotok azonban valójában tényleg csak látványos, de nem különösebben kiemelkedő darabok: nem robbantgatnak, nem szállnak át a város felett, csak bemennek a Bing Arénába (aha, persze, majd a Bing lenyomja a Google-t, jó vicc termékszponzoráció), hogy szimpla ökölvívásban csapjanak össze. Kenton-papa karrierje pont azért tört derékba, mert a sima boxolók már senkit nem érdekelnek – ez meg csibészes görbe tükör a moziközönség irányába, akik valószínűleg pont azért mennek be a moziba, hogy robotcsépelést lássanak.
Amellett, hogy a sztori és a karakterek szintjén sikerült emberközelivé varázsolni a sztorit, ugyanez sikerült a látványvilággal kapcsolatban is: a Transformerst gyakran érte az a kritika, hogy a háztömb méretű robotok bunyója túl gyors, túlságosan gyakran cikázik a kamera, és épp ezért olykor nehezen követhető. Itt viszont a „csak” két-három embermagas robotok meccsei szépek, nyomonkövethetőek, és ugyanúgy izgalmasak. Látványában is emberközeli léptékű a film.
Szórakoztató, izgalmas, és a film idejéig még szerethető is a Vasököl. Nyilván ezt se fogjuk rongyosra nézni blurayen, de megéri a mozijegy árát. Az a scifi rajongó, akinek fiúgyereke van – nos, az mindenképp menjen el rá, mert családi moziélménynek nem rossz. És aki csak úgy simán Hugh Jackman-fan, az sem fog csalódni – ennek a faszinak még egy ilyen limonádé is jól áll, és jól meg is oldja a színészi feladatokat.]]>
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.