Itt az elején ki kell jelentenem, hogy a kása előttünk van, és velünk etetik. Azért Szigethy András könyvének van egy nagy és el nem hanyagolható jó tulajdonsága: rövid. Bár ezt olvasás közben nem nagyon lehet érezni.
Apró novellácskák egymásutánja sorakozik az oldalakon, megszokott történetekkel, megszokott hangulatokkal. Egy idő után a figyelmes olvasó észreveheti, hogy a szerzőnek valami célja van velük, de az a könyvecske végéig nem derül ki, mi is ez a cél.
– Vásárhelyi Lajos osztja meg velünk a Szépíró Műhely által tavaly kiadott, Szigethy András Az Isten szeme című könyvével kapcsolatos érzéseit és gondolatait.
A könyvben mindenféle fantasztikus közhely előkerül, földön, vízen, levegőben, még a kozmoszban is. És mindez egy zseniális gyerek kezében összpontosul egy – persze szigorúan titkos –, katonai támaszponton. Nagyon elégedetlen is lennék, ha nem így történne, mert ezt már annyira megszokatták velem. Majd amikor már elég sok történeten túl vagyunk, levonhatjuk a fontos tanulságot, hogy: „Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát!” És mindez kellő misztikummal nyakon öntve, és halálos komolyan előadva. Pedig még viccnek is rossz volna!
Emellett mindenhol misztikus és egyforma háromszögek vannak, amik persze Isten szemét szimbolizálják. Ezt nekünk többször is elmagyarázzák. Még szerencse, hogy a nagy misztikus ködből, vagy inkább halandzsából ezek a háromszögek kilátszanak. Bár senki nem tudja miért is vannak, a szerző sem világosít fel, gondolom, oda lenne a misztika. Ja, és majdnem minden novellácska előtt magvas idézetek találhatók, hogy meglegyen a kellő nyomaték, és tudjak mitől meghatódni.
És terjeng a misztikus, meg filozofikusnak álcázott homály. A szerző vadul gyúrja ezt a ködöt, de az olvasó az elkészült tésztával nem tud mit kezdeni, hiába etetik vele. Nyelhetetlen és száraz, nyáladzani kell…. Sokszor felemlegetett idézet: „több dolgok vannak földön s égen…”. Hát jobbat is lehetett volna választani. Mert igazából nem lehet tudni, hogy a rengeteg felemlegetett dimenzió közül miért pont ezt? A rövid könyv végén már én is arra gondoltam, mint benne jó pár robot, android vagy mi, hogy halni kellene. Ám szerencsére nem ér ez a könyv annyit! Csak tudnám, mit csinál az a Szépíró Műhely, aki ezt kiadta.
Egy vigasztal, hogy nem csak én fizettem, idővel, idegekkel, de a szerző is, mert magánkiadásban jelentette meg. Úgy kell nekünk!
És hogy miért ez a kritika címe? Nekem is kedvem támadt egy kis jópofizáshoz – még mindég megbocsáthatóbb, mintha ilyen regényt írnék.]]>
