Szerdán lát napvilágot Szélesi Sándor – az SFportal munkatársának – legújabb sci-fi regénye, A beavatás szertartása.
A könyv a Metropolis Media Galaktika fantasztikus könyvek sorozatában jelenik meg a Könyvfesztiválra – ebből olvasható a következőkben egy kedvcsináló részlet.
A szerző, akit 2007-ben Európa legjobb SF írójának választott meg az ESFS küldöttsége, péntek délután 16 órától dedikálja könyvét a Galaktika standjánál.
14.
Justin szótlanul ment az apja mellett. David lassú léptekkel haladt a városháza széles folyosóján, a csupasz, szürke falak között. Emberek haladtak el mellette, különböző csomagokkal és berendezési tárgyakkal, de David nem nézett rájuk. Kint megálltak az ajtó előtt, és Davidnek nem akarózott lelépnie az utcára, csak állt és nézte a porfelhőbe burkolt forgalmat.
– Nagyon rossz volt, apa? – kérdezte Justin.
David meglepődve pillantott rá.
– Honnan veszed ezt?
– Csak láttalak, hogy milyen ideges vagy.
– Idegesnek tűntem?
– Igen.
– Még jó, hogy te ismersz. Aztán tudod-e, hogy majdnem leszakítottad rólam a ruhám, úgy kapaszkodtál?
– Bocsánat.
David a fiú vállára tette a kezét.
– Nem számít semmit – mondta. – Mindkettőnknek új a helyzet.
– És most mi van? – kérdezte Justin.
– Mi lenne? Még huszonöt évig biztosan maradunk.
A fiú arca felragyogott.
– Az jó. És maradhatunk a házunkban is, ugye?
– Még egy fél évig biztosan.
– És utána mi lesz?
– Utána? Várjuk ki azt a fél évet. Sok minden megváltozhat addig.
– Micsoda?
– Sok minden.
David elindult, és a következő saroknál belefutott Roger Wongba.
– Hogy érzik magukat? – kérdezte Wong. A férfi keleti vonásain szívélyesség ült. Korántsem tűnt olyan távolságtartónak, mint Stanley Guilden.
– Nem éppen jól – mondta David.
– Legalább őszinte – bólintott Wong. – Nagy a változás, mi?
– Elég nagy.
– Beköltöznek a városba?
– Még egy fél évig nem. És nem is igazán áll szándékomban. Ha rajtam múlik, kint maradunk.
Wong mérlegelte a szavakat.
– Nyilván jobb maguknak kint – felelt aztán. – Megszokták az egyedüllétet, mi? De nem lesz olyan rossz itt sem.
Justin felé fordult.
– Sok újat láthatsz itt, kisöreg – mondta a fiúnak. – Olyan csodákat, amiről eddig nem is álmodtál.
– Ráér még arra – mondta David.
– Nem lehet elég korán felnőni. – mondta Roger Wong Davidnek. – Sajnos nem lehet elég korán.
Megint a fiúhoz fordult.
– Felvihetlek a csillaghajóra. Még pár napig folyamatos a szállítás. Felviszlek, ha akarod, és megnézheted a bolygódat fölülről. Van kedved?
Justin az apjára pillantott, majd vissza Rogerre.
– Nincs.
– Felvihetlek a parancsnoki hídra is. Nem sok gyereknek adatik ám meg, hogy bekerüljenek egy csillaghajó parancsnoki hídjára és onnan nézzék meg a világukat. Az egész galaxist láthatod onnan. Olyan, mintha a világ tetején állnál.
– Nem, köszönöm, uram, nem – mondta udvariasan Justin.
– Hát, te tudod. Én nem hagynám ki a helyedben. Még van három napod, hogy meggondold magad!
– Sok a dolgom otthon. Etetem az állatokat és segítek apámnak.
– Te tudod – ismételte meg Roger Wong. – Én itt vagyok, bármikor megtalálhatsz.
Körbeintett és Davidhez beszélt.
– Gyorsan felhúzzuk a várost, és rendeződik itt az élet. Szerintem könnyebb lesz mindenkinek, ha hozzászoknak. Jöjjenek be gyakrabban, lesz szórakozóhely is. Söröző… Biztos hiányzott magának a sör, Mr. Whist.
– Néha – vallotta be David. – Nem állítom, hogy nem, de ha kibírtam nélküle tizenkét évet, már nem nagyon hiszem, hogy szükségem lenne rá.
– Nos, nagyon jó sör licencét hoztuk el, ha megkóstolja, vissza fog járni. Rájön a civilizáció előnyeire. És vannak szemrevaló nők is. Egészen átrendeződtek a viszonyok az utazás fél éve alatt. Vannak magányos, egyedülálló nők közöttünk szép számmal. És maga jól tartja magát.
Nyilván David izmos alakjára és napbarnított, szélcserzett bőrére célzott. És a kék szemekre, amivel a férfi a világot fürkészte.
– Köszönöm, de ez is ráér.
– A társaság sem rossz. Csupa magafajta ember. Higgyen nekem.
– A főnökük nem olyan, mint én.
– Guilden más tészta. Guilden az Guilden. Neki az a feladata, hogy egyben tartsa a telepet. Nem irigylem, és semmi pénzért nem vállalnám el azt a munkát. De a fiúk, akik itt pakolnak, akiket itt lát a gépeken, azok mind jó fejek. Kemények és kitartók. Jó barátok.
– Magának nyilván – mondta David. – Én a kinti világot ismerem. Ezt semennyire.
– Ezt készséggel elhiszem magának. Senki nincs, aki jobban ismerné ezt a bolygót. De ne legyen nagyon távolságtartó. Most már itt vagyunk, és itt is maradunk. Nincs hatalom, ami elűzhetne bennünket. Szokjon hozzá!
– Rendben. Majd igyekszem.
David biccentett és kilépett Roger mellől. Justin megfogta az apja kezét.
– Jó utat hazafelé! – kiáltotta utánuk Roger Wong.
Egy jól megrakott teherautó haladt el David és Justin mellett, és a dübörgése elnyomta Roger szavait, nem hallottak többet belőle. Mentek a széles utcán, kerülgették a gödröket. Várta őket az légicsepp.
– Büdös van – jegyezte meg egyszer csak Justin.
David igazat adott neki.
15.
Thelma Overton visszatért Guilden irodájába. Guilden az interaktív asztal mögött ült és a számítógépes rendszert tesztelte. A rendszer felállt, a munkák kint rendben folytak az ütem szerint. Guilden elégedett volt.
– Kezdem azt hinni, hogy minden úgy lesz, mint otthon – mondta Thelmának.
– Semmi sem lesz úgy – mondta a nő. – Ne is áltassa magát!
Guilden otthagyta a számítógépet, és megkerülte az asztalt.
– Ne féljen, nincsenek illúzióim. A jelentések alapján ez a hely maga a paradicsom. De mindennek ára van, amit egyszer meg kell fizetnünk. Vagy most vagy később, de megfizetjük.
– Egészséges paranoia – mondta a nő. Nem várta meg a kínálást, leült oda, ahol az előbb David ült.
Guilden az asztal sarkára telepedett, és közelebb hajolt.
– És mi a véleménye a mi két őslakosunkról? – kérdezte.
– David Whist nem könnyű ember – mondta a nő.
– Ezt én is megmondhattam volna az aktája meg a modellezett személyiségprofil alapján. Olyat mondjon, ami új információ nekem is. Elvégre maga a telepata, maga lát bele a fejekbe.
– Whist túlságosan is hozzászokott az önálló élethez. Tizenkét éve nem volt fölötte senki, akitől parancsokat kapott volna. Félti a fiát tőlünk, és habár nem úgy néz ki, mert fékezi magát, valójában olyan, mint egy oroszlán. A gyerek a sebezhető pontja, de ha hozzányúlunk ez az ember teljesen megvadul.
– Szóval kesztyűvel kell bánni vele.
– Ellenséges. Ellenséges, de kötelességtudó. Ezt kell kihasználnia.
– Ez pedig az én kötelességem.
– Elnézést, uram.
– Ugyan, maga nem véletlenül fogalmaz úgy, ahogy fogalmaz, Thelma. Nincsenek illúzióim. Az én fejembe is bele-belepillant néha.
A nő témát váltott.
– A fiúval kapcsolatosan azonban rossz érzéseim vannak.
– Részletezze!
– Nincs mit részleteznem. Nem láttam bele a fiú fejébe, ahogyan maga fogalmaz, Mr. Guilden.
– Ennek mi is az oka? – vonta össze a szemöldökét Guilden.
– Nem tudom. A fiú nem telepata, az biztos, mert nem éreztem mentális gátakat. Inkább úgy mondanám, hogy olyan, mint egy üres lap.
– Ez mit jelent?
– Mások a rezgései…
Guilden összevonta a szemöldökét.
– A rezgései. Milyen rezgései? Úgy mondja el nekem, egyszerű halandónak, hogy én is értsem. A gondolatoknak mások a rezgései?
– Nem – mondta a nő. – Ezek nem gondolatok. Ha nem lenne olyan végletekig materiális, Mr. Guilden, akkor el tudnám magyarázni, így azonban nem tudom. Legfeljebb úgy, hogy mivel Justin Whist itt született, ezen a bolygón, ez alatt a csillagzat alatt, az élő sejtjeinek más a rezgése, mint a Föld és a Naprendszer esetében.
– Milyen tudományos magyarázat ez? – kérdezte a férfi. – Ha ilyennel állna elő otthon, megtarthatná az állását?
– Ez nem tudományos magyarázat. Még csak nem is magyarázat. Megfigyelték ezt más bolygón születő gyerekeknél is, és keresik is a jelenség okát…
– Ez valamiféle misztikus dolog? Asztrológiai vonatkozásokkal? Csillagjegyek meg minden?
– Nincsen benne semmi asztrológia, Mr. Guilden.
– Az jó. Mert ne akarja a fejemet ilyen hülyeségekkel tömni. Eddig nem volt jellemző magára, Miss Overton, ezután se legyen. Ne lovallja bele magát!
– Semmi misztikus nincs mögötte. Meg fogják rá találni a tudományos magyarázatot.
– Minden bizonnyal. Dicsőség a Telepata Szövetségnek. De addig is, én mit csináljak ezzel a fiúval?
– Nyerje meg az apját, Mr. Guilden! – mondta Thelma Overton. – És akkor nem lesz gondja a gyerekkel. Ennyire egyszerű.]]>
