James S. A. Corey álnév mögött rejtőző szerzőpáros egyre bővülő Térség sorozatának legújabb magyar nyelvű kötete, az Abaddon kapuja. Mielőtt rátérnék a regényre, egy kis ismétlés: kezdetben az idegen civilizáció „fegyvere”, a protomolekula átalakította az Eros bolygót, majd belecsapódott a Vénuszba, és az egyébként is ingatag béke a Föld, a Mars és a KBSz (Külső Bolygók Szövetsége) között megingott, amit még tovább rontott a második kötetben proto-mutánsok felbukkanása. Megjegyzem, róluk a harmadik regény megfeledkezik, mert nagyobb dolog történik. Szó szerint. A harmadik kötet története nagyon egyszerű: a protomolekula ezúttal egy hatalmas, rejtélyes gyűrűt épít, amit az emberek – a KBSz, a Föld és a Mars, meg persze a már régről jól ismert szereplők, a Rocinante legénysége – meg akarnak vizsgálni közelebbről. Aztán különböző okokból (van, aki menekül, van, aki üldöz, van, aki csak nem akar kimaradni semmiből) a hajók pár tízezer emberrel a fedélzeten áthaladnak a gyűrűn, és ott ragadva különös dolgokat tapasztalnak meg. A címben megjelenő abaddon szó héber eredetű, pusztulást, pusztítást jelent, földrajzi névként a gonosz szellemek helye, ami sokat elárul arról, hogy az emberek mire számíthatnak. A regény egy klasszikus dramaturgiai alaphelyzetre épít, a gyűrű formálta „Lassú zónában” bent ragad sok-sok, ellenségeskedő, különböző célokkal és érdekekkel rendelkező ember, miközben kézzelfogható a külső fenyegetés, így kénytelen-kelletlen együtt kell(ene) működniük. Ezt fokozza az Űrodüsszeiából ismerős motívum, miszerint a szereplők nagyjából annyit értenek a gyűrű működéséből és jelentőségéből, mint a monolitokból, és a meg-nem-értés köztudottan nem a legjobbat hozza ki az emberekből. A regény végére természetesen kiderül egy s más a gyűrűről, de tényleg annyira emberfeletti, hogy olyan, mintha egy hangya nézegetne egy mikrohullámú sütőt… A regény során nem is az idegen építmény a fontos, az csak a katalizátor, hogy hogyan reagál az emberi faj arra, hogy ezzel a felfedezéssel elvesztette „önnön fontosságának érzetét, az egyetemes tervben elfoglalt elsődleges helyét.” A katasztrófa összehoz? Az emberek újra azzá válnak, amiként kezdték, az emberiség történetének legnagyobb felfedezésének érdekében összefognak? Vagy kétségbeesésükben egymás ellen fordulnak? Az emberiséget illető kérdések elvontságát jól kiegyensúlyozzák az egyes karakterek kavargó, nagyon is hétköznapi érzései: a kellemetlen választások (együttműködsz azzal, akit személy szerint utálsz, vagy meghalsz egyedül, távol az otthonodtól), a szerelem, a bosszú, a bűntudat… Így színes emberi tabló bontakozik ki, ahol minden szereplőnek van gyenge pontja, és még a gaztettek is fájóan érthetőek. A Térség sorozat első két kötetéhez hasonlóan az Abaddon kapuja is szereplőkről elnevezett fejezetekből épül fel, melyek különböző történetszálat jelentenek. Ezúttal négy szál van, James Holden és a Rocintante legénysége régi jó ismerősök, a regény az ő karakterükhöz sok újat már nem ad hozzá. Claire Mao közvetve ismerős, a nővére és az apja fontos szerepet játszott a proto-molekulával kapcsolatos eseményekben, így őt a családi múlt űzi-hajtja.  A két új szereplő és szemszög közül Bika a praktikus józanész és elkötelezettség megtestesítője, míg Anna egy papnő, aki etikai-vallási kérdéseket hoz be a történetbe. A karakterek még mindig erősek, és nem csak az említett négy, hanem a mellékszereplők is. A több nézőpontos szerkezet is még mindig működik, csak néhány esetben bicsaklik meg. Amikor egy eseménynél két szereplő van jelen, és mindkét szemszögből le van írva, markánsan különbözőnek kell lenni a nézőpontnak, hogy ne legyen furcsa. Ez például a Trónok harcában sikerült megvalósítani, az Abaddon kapuja esetében néha nem. A Térség sorozat előző két kötetéhez képest újdonság, hogy a regény fele tulajdonképpen akció, ahogy Anna fogalmaz „erőszakhoz akkor folyamodnak az emberek, ha már minden okos ötletből kifogytak”, és ez bizony hamar bekövetkezik. Ugyanakkor az emberek közti, jóformán kétkezi harc egészen másfajta feszültséget kelt, mint amikor idegen lényekkel kell megküzdeni. Pont, ami zavart a második kötetben, hogy az csatázó felek csak pontok voltak egy monitoron, itt megváltozott, a vér az mindig emberi vér, és nem marsié, földié, övbélié. Összességében engem a Térség sorozatból az Abaddon kapuja ragadott meg a legjobban, és nem mert jobbak a szereplők, izgalmasabb a történet vagy jobban van megírva, hanem mert ez pendítette meg a legérdekesebb kérdéseket, amiért szeretek sci-fit olvasni. Angolul már a negyedik kötet is megjelent nyáron Cibola burn címmel, ami már azt a lehetőséget használja ki, hogy a gyűrű révén mennyi bolygó válik elérhetővé az emberiség számára. Eközben már alakul a Térség tévésorozat is, kíváncsian várom ebből a sokszínű történetfolyamból ők hová helyezik majd a hangsúlyokat.]]>