Időnként, úgy néhány tízmillió évenként áthaladunk a csápokon, és olyankor a Földön minden megváltozik. Tágabb hazánk, a mi kis naprendszerünk 18 km/órás sebességgel kering a tejútrendszer központja körül, és ez így megy már egy jó ideje, és hogyha minden jól megy, akkor még egy darabig így is lesz. Közben a pályán áthalad a Tejút csápjain, karjain is. Ilyen esemény utoljára huszonnégy millió évvel ezelőtt volt, tehát most éppen a kettő között vagyunk.

Ez a tény feltehetően kevés embert hoz igazán izgalomba, de azért nem árt tudni, hogy nem mindegy, hogy hol is vagyunk pontosan. Ugyanis a karokban az anyagsűrűség 80 százalékkal nagyobb, következésképpen a kozmikus sugárzás is, ami pedig a földi légkör molekuláival találkozva fokozottabb felhőképződést idéz elő, ez viszont hűti a Föld klímáját.

Dán kutatók most izraeli és kanadai kollégáikkal együtt kiderítették, hogy a megkövült apró tengeri kagylókban levő 18 számú oxigénizotóp aránya, amelyből az egykori tengervíz hőmérsékletére lehet következtetni, hasonló ciklikusságot mutat, mint a naprendszer keringése, eszerint van egy 140 millió évenkénti hideg-meleg klímaváltás, de van egy 34 millió éves is, ami pedig a naprendszernek a Tejút síkján történő le-föl mozgásának felel meg. Ám hogy mennyire elválaszthatatlanul része vagyunk a házi galaxisunk eseményeinek, az is mutatja, hogy az ősi tengeri élőlények csonthéjaiban található C13-as szénizotópon még a 2,4 milliárd évvel ezelőtti nagy csillagképződési periódus is nyomokat hagyott. 

A radio.hu cikke

]]>