A Móra kiadójóvoltából ismét megjelenik Michael Ende egyik csodálatos regénye-meséje, amikicsit megelőzte a Végtelen történetet, ám nem marad el mögötte. A Momo-tszintén megfilmesítették, zenés-táncos mulatságot: színelőadást is készítettekbelőle. (Nálunk: Csáki Csilla rendező állította színpadra.)



Momo, a történetborzas kis hősnője egy szál virággal a kezében és egy teknősbékával a karjánveszi fel a harcot a Szürke Urak seregével, akik csalással elorozták azemberektől az időt. Ezek a gonosz teremtmények abból élnek, amit elvesznektőlünk, az tartja őket életben. Az idő maga az élet, és az élet a szívbenlakozik. Minél inkább takarékoskodnak vele, annál szegényebb, sivárabb éshidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is.
Michael Endeművében emlékeztet mindenkit, hogy milyenek lehettünk gyerekkorunkban, milyenvolt egy dalt, vagy mesét hallgatni, arra elszunnyadni. Milyen volt egy nemrohanó, sürgősen mindent elintézendő életet élni. Gyermeknek lenni.

Michael Ende életrajza

Kiadó: Móra kiadó
Terjedelem:236 oldal
Ára:1890 Ft

 

Részlet:
Momo akkorateremben állt, amilyet még soha nem látott. Nagyobb volt a legnagyobbtemplomnál és tágasabb a legtágasabb pályaudvarnál. Hatalmas oszlopok tartottáka mennyezetet, amit odafönt a félhomályban inkább csak sejteni, mint látnilehetett. Ablaka nem volt. Az arany világosság, ami a mérhetetlen termet bejárta, számlálatlan gyertyábóleredt, mindenütt volt belőlük, s lángjuk moccanatlanul égett, mintha világítófestékkel festették volna őket, s nem kellett volna emészteniük a viaszt, hogyragyogjanak. Az ezerszeres surrogás, tiktakolás, csengés-bongás, amit Momo a belépésekorhallott, a rengeteg kicsi és nagy órából jött. Ott álltak s hevertek hosszúasztalokon, arany falipolcokon s végtelen sor állványon. Volt ott egy pirinyó, gyémánttal díszített zsebórácska, köznapi bádogébresztő,homokóra, táncoló figurákkal ellátott zenélőóra, napóra, fából, kőbőlszerkesztett óra, üvegóra, olyan óra, amit csobogó vízsugár hajtott körbe. Afalakon mindenféle kakukkos és egyéb óra, ellátva súllyal és ingával, egyiklassabban, ünnepélyesebben járt, a másik parányi ingája szaporán lengettide-oda. Az első emelet magasságában körfolyosó függött, csigalépcső vezetettföl hozzá. Fölötte újabb körfolyosó, a fölött újabb meg újabb. S mindenütt óráka falon, a polcon, a padlón. Gömb alakú világóra is volt, mutatta a Föld mindenpontján épp múló időt, kisebb-nagyobb planetáriumok nappal, holddal,csillagokkal. A terem közepén az állóórák egész erdeje állt, óra-őserdőúgyszólván, a közönséges szobai állóóráktól egészen az igazi toronyórákig. Megállás nélkül ütött, csengett-bongott valamelyik szerkezet, hiszen valamennyióra más-más időt mutatott. De ez a zaj nem volt kellemetlen, inkább egyenletes, suhogó, akár a nyári erdő. Momo ide-oda járkált, tágra nyílt szemmel nézte a sok különlegességet. épp egygazdag díszítésű zenélőóra előtt állt, amelyen két apró figura, egy csöpp férfiés egy csöpp nő, tánchoz nyújtotta egymásnak a kezét. épp meg akarta őketkicsit bökni apró ujjával, hogy lássa, megmozdulnak-e, amikor hirtelenbarátságos hangot hallott:
– Nos, itt vagy újra Kassiopeia? Hát a kis Momót nem hoztad el nekem?
A kislány megfordult, s az állóórák egyik utcájában finom, ezüsthajú idős uratpillantott meg, épp lehajolt a teknősbékához, s nézett rá, a teknős ott ült előttea padlaton. Az idős embernek aranyszövésű kabátja, kék selyem térdnadrágja,fehér harisnyája, nagy aranycsatos cipője volt. Csuklóján s a nyakán csipkebuggyant elő a kabát alól, ezüsthaja a tarkóján parányi fonatban végződött.Momo ilyen viseletet még sose látott, a nála kevésbé tudatlan azonban tüsténtfölismerte volna, hogy kétszáz évvel azelőtti divatról van szó.
– Mit mondasz? – kérdezte az idős úr, még egyre a teknősbéka fölé hajolva.
-Itt vanő Hát hol vanő
 Picike pápaszemet vett elő, hasonlított ahhoz, amit Beppo hordott, csakhát ez aranyból volt, s vizsgálódva körülnézett.
– Itt vagyok! – szólalt meg Momo.
Az idős úr boldog mosollyal és kinyújtott karral jött felé. S amint jött,Momónak úgy tetszett, lépésről lépésre fiatalabb lesz. Amikor végül megállt előtte,kezét megragadta, s barátságosan megrázogatta, alig volt idősebb Momónál.
– Ãœdvözöllek – mondta vidáman.
– Ãœdvözöllek a Seholsincs-házban. Engedd megkicsi Momo, hogy bemutatkozzam. én vagyok Hora mester, Secundus Minutius Hora.


]]>