23-án debütált a Stargate Universe új trailere, majd tegnap a színészek és producerek kaptak szót, hogy megosszanak néhány információt a rajongókkal. „Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy továbbvigyük a franchise-t, és az emberek, akik szeretik a Stargate-et, valami jót láthassanak,” mondta Robert C. Cooper producer. Megígérte a rajongóknak, hogy megmagyarázzák az univerzum mitológiáinak még megmagyarázatlan részeit (gondolom itt a 9. ékzár rejtélyére gondolt), és, hogy az új szereplők ugyanolyan rátermettek, mint a régiek. Bár részleteket nem fedett fel, szerinte az első tíz rész nagyon intenzív lesz, és olyannyira összefüggő, hogy ha egyik héten kihagynánk egy epizódot, a következőt már nem fogjuk érteni. Általában egy induló sorozatnál a rajongók a kérdéseket a készítőknek teszik fel, nem a színészeknek, és ez most sem volt másképp, kivétel Robert Carlyle-et (Dr. Nicholas Rush), akitől megkérdezték, szerinte miért őt kérték fel a szerepre. Erre azt felelte, hogy nagyon szimpatikus volt Wrightéknak. Carlyle azt is elárulta, hogy Dr. Rush konfliktusba fog kerülni a Földre visszatérni kívánó emberekkel. Ming Na megerősítette, hogy karaktere, Camille Wray leszbikus, és volt alkalma együtt dolgozni Richard Dean Andersonnal (Jack O’Neill altábornagy), aki több alkalommal is feltűnik majd a sorozatban. David Blue (Eli Wallace) elárulta, hogy hatalmas sci-fi rajongó, és nyomon követte a Stargate SG-1 és az Atlantis epizódjait is, sőt, Brad Wright producertől azt is megtudhattuk, hogy Blue nem csak, mint színész, hanem mint technikai tanácsadó is kiveszi a részét a showból. Eli Wallace amúgy egy komikus karakter lesz, így garantálva, hogy nem veszik ki a sorozatból a humor. Cooper és Wright még megosztottak pár apróságot a faggatózó rajongókkal. Megígérték, hogy nem lesznek angolul beszélő idegenek, viszont számos új fajjal ismerkedhetünk meg az univerzum felfedezése közben. Mikor pedig valaki megkérdezte őket, megtudhatunk-e majd többet a furlingekről, Wright annyit mondott: „Nem.” Cooper pedig azt felelte: „Talán.” A Stargate Universe október 2-án debütál a SyFy csatornán, az Air I. című epizóddal.]]>