[/caption] A pénteki nap folyamán a San Diegoi Comic Conon Star Wars napot tartottak, mindenféle földi jóval. A paneleken a látogatók részleteket tudhattak meg több videojátékról, a The Clone Wars második évadáról, jövendőbeli könyvekről, és számos más dologból, melyekből összevadásztuk nektek a legjobbakat. A napot a Star Wars: In Concert nyitotta, mely egy afféle élő videoklip. Vagyis miközben egy hatalmas vásznon futnak a filmek jelenetei, addig előtte egy élő zenekar játssza a zenét. Mindezt Anthony Daniels (C-3PO, Faytonni kaptány) vezette fel, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a Star Wars: In Conert világkörüli turnéra indul október 1-jén, és a részleteket www.StarWarsinConcert.com–on lehet megtudni. Ezután jött Steve Sansweet, a Lucasfilm rajongói kapcsolatokért felelős embere (igen jó kapcsolatot ápol kis hazánk rajongóival), aki panelje kezdetén beszélt kicsit a régi időkről, majd bejelentette, hogy mivel jövőre lesz harminc éves a Birodalom visszavág, ezért ez tökéletes alkalom egy új Celebration rendezésére. Eztán átadta a szót két kollégájának, Olivianak és Kevinnek, akik rajongásukat kifejezve jelmezbe bújtak (a hölgy nem is akármilyenbe), másrészt a színpadon rögtönöztek egy rövid fénykardpárbajt. [caption id="attachment_4613" align="aligncenter" width="500" caption="Így lehet igazán ápolni a rajongói kapcsolatokat."][/caption] A mókázás után ismertették az egybegyűltekkel a Lucasfilm Star Wars Stories projektjét, melynek keretében rajongókat faggattak ki az elmúlt harmincegynéhány év tapasztalatairól, élményeiről. Kedvcsinálásként pedig levetítettek egy videót, amit „belsős fanokkal” készítettek, olyan emberekkel, mint Dennis Muren és John Knoll vizuális effektusokért felelős szakemberek, vagy Sam Witwer és Seth Green színészek. Utánuk jött Matt Shell a LucasArts marketing felelőse, aki először az október 9-én érkező Star Wars The Clone Wars: Republic Heroes című játékról beszélt. Megtudhattuk, hogy a játék vizualitása ugyanolyan lesz, mint a sorozaté, és a szereplők hangjait is ugyanazok kölcsönzik majd, mint akik a TCW-ben keltik életre őket. Továbbá a sztoriról elárulta, hogy összekötő kapocs lesz az első és a második évad között. Find more videos like this on SFport.net Eztán beszélt a LucasArts és a Bioware újabb csodagyermekéről, a The Old Republic MMO-ról. Elmondása szerint a játék új szintre emeli az MMO-kat azzal, hogy minden játékos saját történetet mesélhet el, egyedülálló utakon járhatja be az Erő Világos vagy Sötét Oldalát. A fő történeti szál önmagában több mint száz órát fog felölelni, rengeteg világot lehet majd bejárni, de eközben a játékos különálló kalandok sokaságában is részt vehet, hogy így formálja karaktere élettörténetét. Eztán Shell rátért a tavaly konzolokra kiadott The Force Unleashed új kiadására, az Ultimate Sith Editionra. Ebben helyet kap egy DLC is, mely alternatív folytatása lesz az eredeti játéknak. Azt ugye kétféleképpen lehetett befejezni: az első, hogy a titkos tanítvány, Galen Marek által megszületik a Lázadás, a másodikban pedig a tanítvány megöli mesterét, Darth Vadert, és átveszi a helyét Sidious oldalán. A DLC ezt a vonalat viszi tovább, melyben Galen azt a feladatot kapja, hogy menjen el a Hoth-ra, és számoljon le a Lázadással egyszer s mindenkorra. A kiegészítőben olyan Jedikkel kerülhetünk majd szembe, mint Luke Skywalker és Ben Kenobi. A jó hír pedig az, hogy az Ultimate Jedi Edition immár nem csak konzolokra, de PC-re is megjelenik! A LucasArts szeretné még ez év végén kihozni, és érdekes módon, tavalyi állításukkal ellentétben nem fog hozzá 4000 dolláros számítógép kelleni. Find more videos like this on SFport.net A show a The Clone Wars novemberben megjelenő első évados DVD és Blu-ray kiadásának ismertetésével folytatódott. Kevin és Olivia elmondták, hogy hét epizód kibővítésre került (összesen 24 perccel lesz hosszabb az évad), melyek a következők: Rising Malevolence, Shadow of Malevolence, Lair of Grievous, Rookies, Storm Over Ryloth, Innocents of Ryloth és Liberty on Ryloth. Megtudhattuk azt is, hogy a szokásos extra anyagok mellé jár majd egy 64 oldalas könyv is, mely telis-tele lesz artworkokkal, és egyéb nyalánkságokkal. Dave Filoni, a TCW rendezője elmondta, hogy a második évad még intenzívebb, sötétebb lesz, melynek előfutára az első szezon fináléjában debütált Cad Bane. Ezután jöttek a videón feltett kérdések, melyek mire, ha nem a TCW második évadára vonatkoztak volna? Így megtudhattuk, hogy Cad Bane bandája új tagokkal bővül: egy Sugi (ő egy zabrak nő) és egy Embo nevű figura mellett a Birodalom visszavágból ismert trandoshi Bossk is csatlakozik a csapathoz. Az új szezonban többet megtudhatunk Obi-Wan Kenobi múltjáról, főként egy Sateen nevű hercegnővel folytatott románcáról. A helyszínekről faggatózó kérdésekre Filoni annyit felelt, hogy visszatérünk majd az első évadban debütált Rodiára és Rylothra, illetve meglátogatjuk majd az ep3-ban fontos szerepet betöltő Mustafar bolygót. Új helyszínként pedig a Mandalore (Jango és Boba Fett „otthona”) fog jelentkezni, legalábbis Filoni csak ennyit volt hajlandó elmondani. A trailerből azonban kiderült, hogy hőseink meglátogatják a Jedi Templomot és a Geonosist is, valamint eljutnak egy hatalmas űrállomásra. [caption id="attachment_4614" align="aligncenter" width="500" caption="Vajon itthon is ugyanolyan lesz a kiadás, mint külföldön?"][/caption] A napot a TCW szinkronszínészeinek panelje, illetve a második szezon trailere zárta, melyben a geonosisi Poggle herceg (ep2-3 „rovarkirálya”), Ki-Adi-Mundi Jedi mester és egy osztagnyi mandaloriai is feltűnt. Find more videos like this on SFport.net Bár nem a Comic Con rendezvényhez tartozik, de a Star Wars élőszereplős sorozatról is kiderült a napokban, hogy az adókedvezmény miatt Ausztrália (ami nagyon sokáig lehetséges helyszín volt) és Csehország helyett Magyarországon forgatnák.]]>