Ha minden úgy alakul, akkor az IDW jóvoltából 2009-ben is érdekesebbnél érdekesebb Star Trek képregények fognak megjelenni a tengerentúlon. Megtudhatjuk például, hogy az Enterprise eredeti 5 éves küldetése hogyan zárult, egy másik sorozatban pedig megismerhetjük a U.S.S. Fortune csillaghajót. Hogy mihez kezd 3 kétségbeesett ember és egy szakasz klingon egy tribblikkel elözönlött világon, az egy másik képregényből derül ki. Az IDW pótolja azt a hiányosságot is, hogy a második mozifilmből – eleddig – nem készült képregény változat, míg a Countdown sorozattal az új Star Trek filmnek készítik elő a terepet időutazással, alternatív valósággal és TNG-érával. És ha már TNG és alternatív valóság – a The Last Generationben a klingonok által elfoglalt Föderáció utolsó reménysége, az Ellenállás vezetője, Picard kapitány tér vissza helyreállítani az idővonalat. Részletek ZedZero blogjában.]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.