Az Avengersben szerepelni fog Thor és Amerika kapitány, akik állni is fognak. Sőt egy város is le fog rombolódni.
A Hobbitban lesznek Hobbitok.
Szerencsére a többi kép nem ilyen semmitmondó (jó, a Batmanes nem volt az):
Ezen a képen Bilbó látható, meglehetősen megviselt állapotban, amint feltehetőleg Fullánkot, az Ork előrejelző kardot szorongatja.
Itt Pedig J és K ügynököt, amint – feltehetőleg a film elején – épp egy kínai étteremben randalíroznak .
– Katee „StarBuck” Shackhoff immár 100%, hogy szerelni fog az új Riddick filmben, illetve kiderült, hogy a Riddickre vadászó zsoldos csapat vezetője Jordi Mollá lesz, akit leginkább mint a Bad Boys 2 hibbant főgonoszaként ismerhetünk.
Katee egyébként az eheti Clone Wars rajzfilmben, a „Friend in Need” című részben is „szerepelt”, egy női Mandalore katonát „alakítva”.
– A 21 Century Fox – aki már a mestere az eredeti alapötletű sorozatok beszerzésének és kaszálásának – most JJ.Abrams remek sorozatát, a Fringe-t (hazánkban a Rejtély) illetve a nem is túl régóta futó időutazós-dinós Terra Nova felett készül döntést hozni, hogy vajon megéri-e tovább folytatni. Sok sikert annek a kettőnek.
– Már megint ezek a Britek: A BBC adaptálni óhajtja James Herbert The Secret of Crickley Hall című írását, Joe Ahearne rendezésében, akinek például az UltraVioletet (nem azt borzalmas Milla Jovovicsos filmet, hanem a vámpíros mini sorozatot. Hej ezek a cím ismétlődések), és jópár Christopher Ecclestonos „Ki vagy Doki részt köszönhetünk. A történet egy családról fog szólni, akik egy Devonshire Town-i házba költöznek, amit anno a második világháborúban árvaházként funkcionált, csak aztán szépen elmosta egy árvíz, és azóta a gyerekek lelke ott kísért. A sorozat három 60 perces részből fog állni, és idén Halloween környékén fog elkészülni.
– Bár inkább kalandfilm, mint sci-fi a 13-as raktár című sorozat, mégis ez jelenleg a Syfi legnépszerűbb produktuma. Az „addig üsd a vasat, míg meleg” elv értelmében, a szokásos 12-13 rész helyett húsz részt rendeltek be, a következő évadra. – Tűrhető ez a sorozat, de biztos jobban örülnének a népek, ha inkább az Eurekat élesztenék újra.
És végül a hét poénja: Russell T Davies, a Ki vagy Doki, Sarah Jane kalandjai, a Torchwood és még ki tudja hány sorozat producere, a BBC gyerek divíziójának a CBBC-nek készít egy rajzfilmet, amiben összeengedi a Doktor és a Harry Potter világát. A rajzfilm címe: Doctor Who meets Harry Potter. Ezt biza meg kell nézni :D.
Források: scifistorm, SFX, io9, SG]]>
Sci-fi rövidhírek – Január 1/2
