Európai Űrügynökség egyetemista repülési pályázatán először jutott a legjobbak közé magyar egyetemista csapat. A fiatal feltalálók a súlytalanság állapotában előállítható fémhabbal pályáztak, amelyet a gépkocsigyártásban vagy alagutak belső burkolásánál lehet használni. A csapat neve: Spacebeer.

Egy magyar egyetemistákból álló kutatócsoport most első ízben szerepelt sikeresen az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) pályázatán, így részt vehet azon a szeptemberi tudományos eseményen, amelynek keretében a súlytalanság állapotában fémhabot hoz majd létre. Németh Csaba, a nyertes csoport fotó- és videódokumentációjáért felelős tagja az Indexnek elmondta, egy speciálisan átalakított Airbusban repülnek majd nyolcezer méter magasra, ahonnan körülbelül huszonkét másodpercig zuhannak. A tudományos esemény Tolouse-ban vagy Bordeauxban lesz, 2006 szeptemberében.

Az Index cikke

]]>