A Dimension Films Dan Milanót, a Robotcsirke íróját kérte fel a Rövidzárlat forgatókönyvírójának. A film egy 1986-os sci-fi komédia remake-je lesz . Az eredeti film egy felfegyverzett robot – Number 5 – történetét meséli el, aki egy villámcsapásnak köszönhetően személyiségre tesz szert, majd „embertársai” segítségét kéri, hogy elkerülje a hadsereg általi likvidálást, illetőleg a halált jelentő újraprogramozást. Milano a Robotcsirke sorozat egyik írója, aki hangját is adja a szkeccs-show bábokkal játszó animált sorozatnak, ami főként filmes, sorozatos és egyéb paródiákat vonultat fel a képernyőn, valamint játszott egy kisebb szerepet is a Greg, a nyúl című TV filmben. Tapasztai és képességei okán minden adott arra, hogy az eredeti, S.S. Wilson és Brent Maddock által jelzett filmet új alapokra helyezze és valami igazán vicceset kapjunk tőle. David Foster, aki mind az eredeti, mind a remake filmek producere is egyben, még megjegyezte, hogy Milano kiválasztásában közrejátszott az is, hogy még középiskolás éveiben látta a filmet és nagyon lelkesen áll a történet felfrissítésének ötletéhez. Hát – meglátjuk. Idén igazán nem panaszkodhatunk a sci-fi filmfelhozatalra, egyre-másra érkeznek az újabb és újabb filmek, remake-ek a mozikba, illetőleg szinte minden héten hallunk valami új tervről, elképzelésről a filmstúdiók háza tájáról. ]]>