Az első három epizód után a gyenge kezdés után erős visszaesés trendje rajzolódik ki az NBC új üdvöskéje, a Revolution című sorozat kapcsán. Bár kissé unalmasak a posztapokaliptikus témák, az előzetes promó alapján mégis várakozással tekintettem rá – de csalódnom kellett. A legújabb világvégét az az aprócska probléma okozza, hogy globálisan elmegy az áram. Mitöbb, vissza sem jön – a rejtélyes esemény után abszolút megszűnik az elektromosság. Soha többet nem tudnak a zemberek fészbukolni, cserébe viszont megoldódik a zenék és a filmek kalózkodásának kérdésköre, hiszen a torrent sem megy. Meg az mp3 játszók. Meg semmi. Az olyan internetes zsenik is, mint Aaron Pittman, aki mintegy 300 Google alkalmazott főnöke volt a világvége előtt, és volt pár millió dollár a bankszámláján – hát még ő is kénytelen elmenni kapálni. Kapálás közben persze rengeteg ideje van gondolkodni, de akármilyen zseni is, nem találhat magyarázatot egy olyan eseményre, ami komplett fizikai képtelenség. No persze van azért egy-két ember, akik ha egyszer kinyitnák a szájukat, és egyszer elkezdenének beszélni, akkor fény derülne a rejtélyre, de ezt így a sorozat nyitányakor nyilván nem lehet megoldani. Így az izgalmas alapszituációhoz pocsék megvalósítás, unalmas szereplők és a “jajj-történjen-már-valami”-érzése társul. Valamint kardok, muskéták és egy rejtélyes “amulett”: egy baromi dizájnos pendrive, ami hogy, hogy nem, lehetővé teszi, hogy mégis cseteljünk egy jót a számítógépen. Igaz, ennek a csetelésnek az 1960-as évekre jellemző felületet kell adni, hiszen akik normális grafikus interfészt tudnának tervezni, azok mind elmentek kapálni. Az alapszitu bemutatásával üdítően keveset vacakolnak, puff, elmegy minden elektromosság, és látványosan elsötétülnek a nagyvárosok, amiket csak a lezuhanó repülőgépek robbanásai világítanak be. Főcím, oszt usgyi előre 15 évet, hogy megtapasztaljuk az összes posztapokaliptikus klisét, amit a Falloutban jól és izgalmasan mutattak be, itt viszont nem. Az Egyesült Államok természetesen miniállamokra hasadt szét, főhőseink a Monroe Köztársaság senyvedő alanyai. És ezzel talán még jól is jártak, mert például séta közben egy rablóbanda is agyonverhetné őket. Ben Matheson egyike azoknak az embereknek, akiknek lehet valamiféle fogalmuk arról, hogy mi is történt valójában, ezért a pilot epizód első negyedében el is jönnek érte a monroe-i milícia katonái, de egy sajnálatos félreértés következtében jól le is lövik. Helyette a fiát, Dannyt viszik el, akinek a legfőbb személyiségjegye az, hogy asztmás, és olyan tenyérbemászóan szépfiús fizimiskája van, hogy palacsintasütővel kéne beverni. Ben lánya, Charlie pont valahol a farm túlsó felén duzzog az események közben, úgyhogy már csak arra ér vissza, hogy a fater haldoklik. Utolsó kívánsága annyi, hogy keressék meg a bátyját, Milest, mert ő jó az ilyen pofozkodós műveletekben, ő majd segít kiszabadítani a kölyköt. Charlie társául szegődik a már említett ex-Google-ös zseni, Aaron, aki nyilván már nagyon unja a kapálást, valamint Maggie, Ben nője, aki nyilván nagyon szomorú az események miatt, de leginkább biodíszletnek jó. Meg arra, hogy magával hordozzon egy áram hiányában működésképtelen iPhone-t, ennek a termékszponzoráción túl nyilván lesz majd szerepe is. Milest annak rendje és módja szerint meg is találják az első részben, akit némileg Han Solo-stílusú karakterre próbáltak meg kihozni a készítők: éli a maga világát, oltárira nincs kedve segíteni a környezetén, pláne nem kíván az elnyomó Birodalommal Monroe Köztársasággal harcolni. De minthogy Charlie ügyesen a nyakára hozta a katonákat, hát nincs nagyon választási lehetősége. A probléma az a Revolitionnel, hogy mindezen karakterek halál unalmasak és laposak. Charlie pluszban halálosan idegesítő is, ami azért is bajos, mert egyébként valahol ő az, aki miatt valamennyire mennek előre az események… még ha nem is merném kijelenteni, hogy ő a főszereplő, bár gyanúsan körülötte forog a világ. Ahogy az elmúlt évek összes befulladt sorozatpróbálkozása, a Revolution is szűkmarkúan méri a fő cselekménytszálat: szokás szerint a 40-45 percből nagyságrendileg 3-5 perc szól a központi kérdésekről: mi a halált akar Sebastian Monroe, a róla elnevezett “köztársaság” (vö.: katonai diktatúra) vezetője, és hát főleg mi a jó büdös fene okozza a 15 éve tartó áramszünetet, és hol fogjuk megtalálni és agyonverni a felelősöket. A Revolution úgy próbál karakterközpontú lenni, hogy nincsenek komolyan vehető karakterei. Nincs egyetlen egy darab szerethető szereplő benne, nincs, akiért lehetne izgulni és szurkolni. Emellett viszont a jól hangzó alapszitu elég… khhmmm, érdekes módon van tálalva. Az USA instant a középkorba zuhan vissza technológiailag: a népek inkább karddal rendezik le a nézeteltéréseket, mert ugyebár a Monroe Köztársaság területén tilos a fegyverviselés, de eleve spórolni kell a lőszerrel is, hiszen nincs utánpótlás. A köztársaság pribékjei a harmadik epizódban éppen ezért muskétával állnak fel sortűzre. Muskétával, teccikérteni? Mert nyilván nem maradt a környéken egyetlen ember se, aki ha nem is csilli-villi mesterlövészpuskákat, meg ahhoz való lőszert tudna gyártani, de legalább mondjuk vadnyugati színvonalú fegyvereket tudna gyártani. Nyilván ők is mentek kapálni a Google-alkalmazottakkal. Elhiszem azt is, hogy az első pár év az áramkimaradás után kissé kaotikus volt, de az már furcsa, hogy 15 év alatt senkinek sem jutott eszébe például gőzgépet gyártani. Ellenben a csetelgetés megy a számítógépen, ami azért érdekes, mert oké, hogy a gép kap áramot az amulett-pendrivetól, de vajon a jelek hogyan jutnak el innen oda, ha az internetes infrastruktúra közben nem működik. Viszont mindenkinek szép, tiszta ruházata van, mintha tegnap vették volna őket a WestEndben. És tökjó, mert két hét gyaloglás, meg néhány pofozkodás után pont olyan, mintha útközben bedobták volna egy patyolatba őket. Nyilván kézi mosógépekkel működhetnek, áram híján. És még számtalan ilyen bosszantó hiba van a sorozatban. A gyenge karakterek mellé tehát kapunk egy átgondolatlan, felszínes világot, ami azért olyan, amilyen, mert ilyennek kell lennie és puff. Az NBC akart egy olcsó sorozatot, ahol nincsenek szupersztár színészek, és a látványra se kell túl sokat költeni, fillérekből leforgatható – de legalább a forgatókönyv megírására szánhattak volna némi plusz időt és költségvetést. Azért is különösen furcsa a dolog, mert egyébként világklasszis nevek bábáskodtak a Revolution születésénél: manapság A kategóriás sorozatot nem is prómótálnak anélkül, hogy J.J. Abrams-t ne emlegetnék – hát a Revolution szerintem le fogja tagadni, hogy bármi köze lett volna hozzá. John Favreau kapcsán elég csak az Iron Mant említeni, de ezen felül is összehozott már néhány jó produkciót – a pilot epizód rendezői széke pályafutása mélypontját jelenti. Eric Kripke meg végképp nem értem, hogyan süllyedhetett ennyire mélyre a Supernatural óta. Persze simán lehet, hogy pont ez a baj – a túl sok tehetség egy produkcióban, lehet, hogy a sok bába között elveszett a gyerek. Elnézve a végeredményt, lehet, hogy ki kéne venniük némi alkotói szabadságot, hogy helyrerázódjanak. Például elmehetnének egy-két hétre kapálni. Egy másik vélemény Sheenard blogjában]]>