Bár hivatalosan véget ért a trilógiává bővült X-men moziszéria, több különböző spin-off film tervei is a stúdió asztalán hevernek – az SFX információi szerint a legfrissebb és a legvalószínűbb a Zak Penn-féle Mutant Academy – Mutáns Akadémia lehet.
Zak Penn volt a társszerzője az X-men 3: The Last Stand – A végső felállás filmnek is, és természetesen ő sem hagyhatta ki, hogy előálljon a saját változatával az új filmet illetően. Mint korábban írtunk róla, az eddigi tervek között két Wolverine film, valamint egy előzményfilm szerepelt, melyben a fiatal Charles Xavier professzor és Magneto találkozását és barátságát mutatnák be. „A fiatal X-menekről szeretnék írni” – mondta el Zak Penn az SFX-nek „azokról, akik még mindig az iskolában vannak”. Hozzátette, hogy a karakterek 99%-a természetesen a meglévő X-men képregényekből jönnének – de nem szeretné kihagyni a lehetőséget, hogy egy saját mutáns karakterrel álljon elő. Megemlítette a „Riot at Xavier’s” címet viselő füzetet is – annak a főellensége sok szempontból rosszabb, gonoszabb Magnetonál is. Mint az SFX-nek megjegyezte, az új karakterek használata egy új történetvonallal az X-men franchise felfrissítése lenne – ráadásul nem kell az elejétől elmesélni a történetet, mint például a Batman Begins esetében.
]]>