Transformers 5. – Az utolsó lovag[/caption] A Transformers mozisorozat egyértelműen fiús filmekből áll: a kocsik robottá alakulnak, a robotok kocsivá, néha repülőgéppé vagy bármilyen kütyüvé… akár dinóvá vagy sárkánnyá is. Szerintem ez oltári jó, mert közben forognak, pörögnek, szaltóznak, gurulnak, csattognak, morognak… nincs is annyi mozgást és hanghatást jelentő igénk, amennyire sok mindent csinálnak azok a gépek. És ezen felül az űrből jönnek, bolygókat szántanak fel, megagiga hajóikkal eltolják akár a holdat is – szóval egyértelműen fiúk a célközönség. Ne már, szerintem ez tök jó. Ezért is védtem ezeket a filmeket az elmúlt években a koedukált társasági eseményeken. Én se rajongok a zsebkendőgyűrögető romi filmekért (a romantikus vígjáték az más!), nem csodálom, ha a lányok sem kattannak rá a száguldó kocsiformájú transformerekre. Pedig gyerekkorunkban a húgom nézte édesapánkkal a Forma-1 közvetítéseit, míg én a szobámban könyveket olvastam. [caption id="attachment_19154" align="alignleft" width="350"] Hot Rod és Laura Haddock (Viviane Wembly)[/caption] Szóval lazításnak eddig jók voltak ezek a fiús Transformers-mozik. IMAX-ben meg aztán pláne, az ember hanyatt dőlt a székben, és csak bámult, mint… a moziban. Ez most sincs másképpen, csakhogy a Transformers 5 – Az utolsó lovag alatt kicsit többször támadt ingerenciám megnézni, hogy pontosan mennyi is az idő. A film története Arthur királyig nyúlik vissza, nekem meg eszembe jut, milyen jó, hogy a kerekasztal-sztori a kultúrtörténetünk része, mert mindig elő lehet venni (istenem, csak a Hasfelmetsző-történetet ne vegyék elő!). Nem baj, Arthur úgy se sokat szerepel, a lényeg a lovagiság, amely átöröklődik 1600 éven keresztül a mába egy járkáló medáldarabkával. Mert kell egy lovag. Mindig kell egy lovag, aki feddhetetlen és aki megmenti a világot (Mark Wahlberg sok-sok közeliben) egy bazi nagy karddal! A cél most Merlin botjának a megszerzése, amire mindenki ész nélkül hajt. A sztori pont itt bicsaklik meg kicsit, mert különben elég lett volna egy telefon az amerikai elnöknek vagy az angol miniszterelnöknek, hogy „csórókám, ne ránk lőjetek, mert mi tudjuk megmenteni a világot”. Ehelyett hullanak a jó fiúk számolatlan, meg mindenki lő mindenkire, gyorsan bomló és átalakuló pillanatnyi szövetségek váltják egymást kissé kaotikusan. Persze a lényeg az akció, az meg ugye meg nem áll… még pörgősebb, mint valaha. [caption id="attachment_19156" align="alignright" width="350"] Sir Anthony Hhopkins Sir Edmund Burton szerepében[/caption] És ez a másik, ami gáz: minden kicsit sok lett. Sok lett a pörgés, mozgás, akció. Sok minden hullik szét, áll össze, mozdul meg… akármi. Sok. Fárasztó. A látványorgia kimerít és eltompít. Egyre nagyobb léptékekben gondolkodva akarják a rosszak eltörölni a világunkat, és ebben elzsibbadunk. Pozitív, hogy a film nem veszi komolyan magát, a Transformers 5-ben hihetetlen sok poén van eleresztve. De ez is sok. Kicsit túlspilázzák a szereplők, ha nem is fullban nyomják a kretént, azért félállásban mindenképpen. Sir Anthony Hopkins bicskája bele is tört az egyik ilyen viccesnek szánt monológba, pedig amúgy ő aztán a nagy öregek egyike… Sosem az összetett sztoriról ismertük meg ezeket a Michael Bay-alkotásokat, most azonban kevesebbet törődtek az eddigieknél is a történetelemekkel, így aztán felborult az egyensúly. Az autobotok is kezdenek megzakkanni. Rendben, hogy egyéniségek mind, de kicsit túlpörögnek ők is. Az embereknél viszont hiányoznak a motivációk, így pedig a filmből a csavarok, legfeljebb csak a sulykolásra marad idő. Az egy percre eső „Én vagyok Optimus fővezér, és azért vagyok itt…” is kicsit több a kelleténél. A copy-paste funkció használata minden számítógéphasználó előtt ismert, itt azonban jól meg is fizették érte a forgatókönyvírókat (hárman is voltak). Kevesebb akció, és kevesebb, de jobban elhelyezett poén több lett volna. Ezzel együtt egy agyzsibbasztó mozidélutánra alkalmas a Transformers 5. Csak sok kólát ne vigyünk be a moziba, mert úgy ez a két és fél óra már nagyon kényelmetlen tud lenni a végére.]]>