Haut arról is beszélt, hogy az eset után hónapokig zajlott a nyomokat eltakarító operatív tevékenység: a katonaság a lezuhant tárgyak minden egyes darabkáját igyekezett összegyűjteni és eltávolítani a helyszínről, visszaállítva azt eredeti állapotába. Arról is beszámolt, hogy a hangárban személyesen is megnézhette a 3,6 – 4,5 méter hosszú és 1,8 méter széles roncsot, amelyen sem ablak, sem szárny, sem farok, vagy bármely, a leszállást segít? eszköz nem volt. A roncs mellett két, vitorlavászonnal részben betakart "földönkívüli tetemet" is látott, melyek 1,2 méter magasak lehettek, aránytalanul nagy fejjel.„Meggyőz?dtem róla, hogy amit személyesen láttam, az valamely idegen világ járműve és legénysége volt” – szögezi le végül Haul eskü alatt tett nyilatkozatában, amelyet különösen érdekessé tesz, hogy korábban számos interjút adott, melyekben mindezt nem említi. Bővebben a HVG oldalán Sayed nevű bloggerünknek viszont sokkalta részletesebb koncepciója van azzal kapcsolatban, hogy mi is történt: Ami Rosswell kapcsán valójában történt…]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.