2006. január 19-én, magyar idő szerint este hét órakor az emberiség szondája elindult a Plútó felé. A New Horizons elnevezésű szondát a floridai Cape Canaveral Air Force Állomásról lőtték fel egy Atlas 5 hordozórakétára szerelve. Ez volt a negyedik indítási időpont. Az út 6,4 milliárd kilométer, és előreláthatólag 10 évig fog tartani. A szonda fellövése ellen tiltakozóknak nem lett igazuk: a felszállás gond nélkül lezajlott.

A New Horizons feladata a Naprendszer legtávolabbi bolygójának és az azon túl található, kisbolygókból álló Kuiper-övnek a vizsgálata. Az űrszonda 454 kilogramm súlyú, és számos tudományos újítással szerelték fel, ilyenek például azok a plutóniumcellákon alapuló nukleáris generátorok, amelyekből majd az energiát nyeri, ha eltávolodik a Naptól. Jelenleg óránként 58 ezer kilométeres sebességgel halad, de fel fog gyorsítani 75 ezer kilométeres sebességre, és a Jupitert már ezzel a gyorsasággal hagyja maga mögött. (Ha a szonda a Holdra tartana, kilenc óra alatt ott lenne a mostani sebességével).

Egy, a Jupiter mellett megtett hintamanőver egyébként lerövidíti az utat. Ha a szonda nem indulhatott volna el csütörtökön csak valamikor februárban, az útja két évvel tovább is tarthatott volna. Az űrrepülés során a pályakorrekciókat és a helyzetstabilitást 16 darab hidrazin hajtómű végzi.

A New Horizons 2015 júliusában éri el a Plútót és öt hónap alatt 10 ezer kilométeres magasságban számtalanszor megkerüli. Hét műszere – kamerái, infravörös és ultraibolya színképelemzői, kozmikus por- és plazmadetektorai – folyamatosan pásztázzák a Plútót és három holdját, valamint a külső bolygóközi teret fogják. A csillagászok remélik, hogy nem csak a Plútóról, de a Naprendszer keletkezéséről is többet meg fognak tudni a legősibb kőzetek vizsgálata során.

Az indítás eseményei (az Űrvilág cikke alapján):

18.25: Sikeresen befejeződött a Pluto-Kuiper űrszondát célja felé gyorsító Centaur-fokozat folyékony hidrogén tüzelőanyaggal és az égést tápláló folyékony oxigénnel való feltöltése. Közben az Atlas rakéta oxigén- és hidrogén-tartálya is csordultig tele van.

18.39: Az amerikai szakemberek végeztek a New Horizons rakétarendszerének feltöltésével. Egyelőre minden kész a 19.08-kor esedékes indításra. Jelenleg a visszaszámlálás (terv szerint) áll, azt T-4 perckor újítják fel.

18.53: Még 6 perc a visszaszámlálás felújításáig és 10 perc a startig. Időközben betöltötték a rakéta irányítórendszerébe a legfrissebb irányítási alapadatokat, melyek már képesek figyelembe venni a legfrissebb magassági széladatokat.

19.01: Minden lámpa zöld. Egy alacsony szintű felhőzet okozott némi riadalmat, de talán nem lesz zavaró, lassan úgy tűnik odébb húzódik. Még három perc a tervszerű szünetből…

19.05: Az alacsony-szintű felhőzet lassabban mozog mint gondolták, ezért a visszaszámlálást NEM újították fel. Az új start-időpont (közép-európai idő szerint): 19.13!

19.10: Az alacsony-szintű felhőzet lassabban mozog mint gondolták, ezért a visszaszámlálást TOVÁBBRA SEM újították fel. A legújabb start-időpont (közép-európai idő szerint): 19.25!

19.12: Valószínűleg a 19.25-ös start-időpont sem lesz tartható, nincs javulás a felhőzetben…

19.15: Az új időpont (közép-európai idő szerint) 19.30.

19.25: A felhők még mindig takarnák az emelkedő rakétát az optikai megfigyelők teleszkópjai elöl, ezért ismét eltolták a startot. Az új időpont (közép-európai idő szerint) 19.40. A szabályok szerint az emelkedő rakétát 1800 méterig látniuk kell az optikai követőrendszereknek. Ezért voltak a csúszások. Most sem „zöld” a start…

19.45: Még mindig nincs hivatalos start-időpont, de a szakemberek azt már nem várják 19.55-nél korábbra. Közben a rakéta (az őt belülről hűtő folyékony oxigén és hidrogén hatására) jegesedni kezdett kívülről (ami normális jelenség).

19.50: Nincs indítás 20.00 előtt (közép-európai idő szerint). Az ok, mint eddig…

19.57: ENGEDéLY. Folyik a visszaszámlálás. Még 3 perc és indulhat az űrszonda a Plutohoz!

19.58: Az automatikus rendszer átvette a visszaszámlálás és az indítási folyamat vezérlését.

20.02: A New Horizons űrszondát szállító Atlas rakéta felemelkedett a startasztalról, és rendben emelkedik. T+20 másodpercnél a tervek szerint visszavették a tolóerőt, majd T+100 másodpercnél leállt az öt szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta.

20.05: Az elmúlt három percben sikeresen leválasztották az öt szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétát és az űrszondát védő orrburkolatot. T + 4 perc 38 mp-kor leállt az orosz gyártmányú (!) főhajtómű, majd 4 másodperccel később beindult a Centaur-fokozat.

20.11: 10 perc 20 másodperccel a start után leállították a Centaur fokozatot. A rendszer most mintegy 20 percig sodródik a világűrben, mielőtt ismételt gyújtás történik. (MECO: Main Engine Cut-off.) Jelenleg a rendszer finom tájolása folyik…

20.20: Három perccel ezelőtt (T+17 perckor) a rakéta elérte az előre kijelölt parkolópályát. Még 13 perc a Centaur ismételt bekapcsolásáig.

]]>