Sam Foster intelligens, sikeres, kissé távolságtartó pszichiáter, neurózisban szenvedő betegek szakértő kezelője. Egyik legnagyobb sikere saját barátnője, Lila, akit Sam remek ráérzéssel mentett meg az öngyilkosságtól. Amikor azonban egy kollégájának a betege hozzá kerülve bejelenti, hogy szombaton éjfélkor főbe fogja lőni magát, akkor a pszichiáter körül fejére áll az egész világ.

Ryan GoslingHenry Lethem (Ryan Gosling) igazi „elkárhozott lélek”. A magába roskadt diák rögeszméje az általa tragikusnak, ugyanakkor romantikusnak elképzelt halál. Henry véletlenül kerül Sam Foster (Ewan McGregor)  kezei közé, amikor saját terapeutája titokzatos körülmények között megbetegedik. Röviddel találkozásuk után Henry azzal a bejelentésével döbbenti meg Samet, hogy a következő szombaton, pontban éjfélkor megválik életétől. Sam természetesen minden áron meg akarja akadályozni a végzetes tettet.
  
Amint Henry kétségbeesett halálvágya összecsap Sam igyekezetével, hogy életben tartsa páciensét, a két férfi egyre inkább behálózza egymást, és nem csak a terápiás ülések során. Henry iránt érzett felelőssége eluralkodik Sam életén, eladdig, hogy betegének emlékei, félelmei, ijesztő hallucinációi és a valóságról alkotott torz képe úgy kel életre Sam elméjében, mintha a sajátja volna. Amint a két férfi identitása egyre inkább feloldódik egymásban, nyilvánvalóvá válik, hogy Henry és Sam egy köztes világ foglya, amely valahol élet és halál határán helyezkedik el.
  
„Rendkívül intelligens módon megszerkesztett thrillerről van szó, amely ugyanakkor bővelkedik az érzelmekben is – meséli Naomi Watts színésznő, aki Lilát, Sam megmentett szerelmét alakítja a filmben. – Bizonyos értelemben emlékeztetett a Mulholland Drive: A sötétség útjára, a tudat és tudatalatti, illetve a valóság és az álom világának bonyolult viszonya szintjén. Számomra izgalmas kérdés, hogy mi az, amit valósnak érzékelünk, vagy hogyan követi el az ember újra meg újra ugyanazokat a hibákat, és aztán miképpen tudatosul benne mindez, hogy aztán képes legyen odafigyelni az intő jelekre.
   
Bob Hoskins és Ryan Gosling„Mindig is megihlettek az álmok, ugyanakkor lenyűgözőnek találtam a párhuzamos világokat – mondja Marc Forster rendező. – Ebben a filmben olyan dolgokra leltem, amelyek nagyon érdekeltek, különösen az észlelés és identitás működési mechanizmusai. Úgy gondolom, ezek a témák nagyon is aktuálisak a mai világban, amikor mindenfelől körülvesz bennünket a média és az úgynevezett Valóság ezer arca. Ebben a világban az észlelés énünk részévé válik. Ez a gondolat a történet kulcsa, az én szemszögemből legalábbis.”
  
A film lehetőséget nyújtott Forster számára, hogy provokatív kérdéseket tegyen fel az egyéni életélmények megalkotásával kapcsolatban. A legfontosabb kérdés az volt, hogyan képes az egyén koherens élményt létrehozni az emlékek, pillanatok, érzelmek, gondolatok, félelmek és remények nem-lineáris kollázsából. Forster remélte, hogy filmjével képes lesz lyukat ütni a mindennapi valóság felszínén, és feltárni a mögötte rejlő absztrakt, ugyanakkor életbevágóan fontos rétegeket.
  
Forster reményei szerint a közönség mélyebb, szinte zsigeri szinten fog viszonyulni a filmhez. „Szerintem úgy kell tekinteni ezt a filmet, mint egy ablakot – jegyzi meg a rendező. – Az ember inkább átnéz rajta, ahelyett, hogy magát az ablakot bámulná. Tekintve, hogy a történet egyetlen nagy álom, sokféle értelmezése lehetséges.”
  
{mospagebreak title=Paranoia és New York}Vizualitás és paranoia
  
A történet előrehaladtával egyre izgalmasabb lesz a film a vizualitása. A néző színek, formák és képek szédítő labirintusába kerül: zöld ajtók, kanyargó lépcsősorok, zubogó víz és váratlanul feltűnő ikertestvérek fogadják. Mindez megerősíti, hogy az események nem a mindennapi világban történnek. A képek hol gyors, szaggatott ritmusban, hol pedig lassú hömpölygésben követik egymást. A néző gyakran találkozik ismétlődő motívumokkal. A készítők által alkalmazott módszer összhatása ismerős, ugyanakkor bizarr érzést hivatott kelteni a nézőben, miáltal mintegy megkérdőjeleződik a valóságról alkotott kép.
  
Ewan McGregorForster nagy figyelmet fordított a film látványvilágára, abban reménykedve, hogy a néző nemcsak nézni, érezni is fogja a produkciót. Ihletforrásként inkább a hatvanas-hetvenes évek paranoid thrillereit használta, illetve olyan filmeket, mint Richard LesterPetulia” című filmjét, a színek és flashback absztrakt, pszichedelikus alkalmazása miatt. Leginkább azonban saját képzeletére hagyatkozott.
  
A munkálatok kezdetén Forster számos beszélgetést folytatott Roberto Schaefer operatőrrel, hogy megalkossák az álomvilág vizuális nyelvezetét. Schaefer számára különösen az volt izgalmas, ahogy a színek és fények megteremtik a film erőteljes lélektani hatásait. „Az előmunkálatok során elkészítettem a film érzelmi irányvonalainak egyfajta diagramját – magyarázza az operatőr. – Három színt használtam: a fekete jelképezte a paranoiát, a piros a normalitást, a zöld pedig az álmokat. Minden jelenet esetében megvizsgáltam a kameraállásokat, megvilágítást és a szűrési lehetőségeket, annak függvényében, hogy a figurák éppen milyen lelkiállapotban vannak.”
  
Ewan McGregor és Ryan GoslingA soha nem látott New York
  
Kevin Thompson látványtervező munkája tovább bonyolítja a film valóságtól elrugaszkodott képi világát. A képek tobzódnak az olyan archetipikus szimbólumokban, mint a víz, a lépcső és az ajtó. „Ez a munka minden látványtervező álma – meséli Thompson. – Rendkívül izgalmas volt, hogy a saját vizuális nyelvünket teremtettük meg.”
  
New York városa szerves részét képezte a Maradj! látványvilágának. A folyamatosan változó város a film egyik szereplőjévé vált. Manhattan az egyik legismertebb helyszíne ugyan a hollywoodi filmeknek, ezúttal azonban soha nem látott módon kel életre. Kevin Thompson egyfajta párhuzamos univerzumot teremtett, ahol bizonyos tereptárgyak ismerő sek, ugyanakkor az időre, térre és helyszínekre vonatkozó szabályok nem érvényesek.
  
A hatás akkor válik egyértelművé, amikor például Sam és Henry a Columbia Egyetem egyik modern, üvegből és acélból készült épületében sétálnak. Egy snitten belül, beszélgetés közben váratlanul átkerülnek az Amerikai Telefontársaság épületébe. A két helyszínt 15 év és majd’ száz év választja el egymástól, a film világában azonban Sam és Henry egy másodperc alatt teszik meg a távot.
  
A helyszínek valós mivolta számtalan játéklehetőséget nyújtott Forster számára. Tetszés szerint félrevezethette a nézőt, újra és újra megkérdőjelezve a mindennapi valóság percepcióját. „A filmmel át kívántam hágni a történetmesélés néhány szabályát, ami a vágást, az operatőri munkát és a látványtervezést illeti – magyarázza a rendező. – Olyan világba akartam kalauzolni a nézőt, ahol soha sem lehet biztos abban, mi az, ami valós, és mi csupán a képzelet terméke. A valóságról alkotott képünk folyamatosan változik. Csak éppen ezt nem tudjuk. Ez a film arra sarkallja a nézőt, hogy teljesen másképp közelítsen a valósághoz.”

A Twentieth Century Fox bemutatja a New Regency Pictures produkcióját
STAY
Szereplők: Ewan McGregor, Naomi Watts, Ryan Gosling, Bob Hoskins, Janeane Garofalo
Forgatókönyv: David Benioff
Producer: Arnon Milchan, Tom Lassally, Eric Kopeloff
Executive producer: Bill Carraro
Látványtervező: Roberto Schaefer, Kevin Thompson
Vágó: Matt Chessé. Zene: Asche & Spencer
Rendezte: Marc Forster

Színes, feliratos amerikai film, 2005, 99 perc

]]>