Tegnap óta azon gondolkodom, hogy miért is romlik el a kedvem minden hétvégére.NEKEM ez eddig fel sem tünt.A barátom hivta fel rá a figyelmemet.Valahová nagyon mélyen nyulnak le a gyökerei: ami biztos rossz történt velem a hétvégén, az az apám halála(szombaton halt meg, vasárnap temettük, rá egy hétre elveszitettem a nagymamámat, aki nem tudta elviselni fia elvesztését – ő vasárnap halt meg,hétfőn temettük.Meg még amire tippelek, hogy miért is útálom a vikendet: mikor kicsi voltam, két idős személy vigyázott rám hétköznap, és a hétvégét OTTHON kellett töltenem.(Biztos olyankor anyám teljes erejéből bevetette magát a gyereknevelésbe, ami alatt a különböző könyvekből kiolvasott tanácsok rajtam való kipróbálását kell érteni).Nekem ami szép, NAGYON szép volt a gyerekkoromban, az ott történt annál a két öregnél.Úgy hivtam őket, hogy Manci mama és Józsi bácsi.Egy picike kis parasztházban laktak, három helyiségből állt az egész ház: előtte egy nyitott “gang” állt, balról egy nyárikonyha és spájz, egy tisztakonyha és egy szoba.A szobát nem nagyon használták, csak ha én is ott aludtam.A nyárikonyhában főzött Manci mama, igazi tüzelőssporheton, aminek a platniján nekem sütött tökmagot, napraforgót, házitészta darabkát és más efféle “inyencségeket”. A sarokban volt egy katlan, azon egy suba, az volt az én téli birodalmam.Ott laktunk a Mincivel “aki” egy fekete- fehér szőrű, jámbor természetű macska volt, aki hagyta magát a babakocsiban tologatni, engedte, hogy a fejére kis babasapkát kössek, és ehhez hasonlók.Mivel játszottam? Volt egy félkezű babám, amit Manci mama talált az utcán, egy kislábas, csörgemetélő és a gurábliszaggatók, amikkel jót lehetett játszani az almafa alatti sárgaföldben.Az udvar:virágoskert, tele violával és estikével, néhány szőlőtőke, egy “Szentiványi” almafa (olyan picike kis zöld almákat termett)és egy cseresznyefa, amin nagyon jót lehetett mászkálni, akár még a tetőre is át lehetett menni. Az eresz alatt esővizes hordó, tele szúnyoglárvával, mikor beledugtam az ujjam, fejvesztve menekültek le az aljára, meg néha ebihal is lakott benne, amit Józsi bácsi hozott nekem a közeli patakból.Az ebihalnak sohasem sikerült kilesni a “titkát” mikor végre béka lesz belőle, pedig nagyon szerettem volna meglátni.Mindig “megszökött”.Azért tudtam annyira átérezni kislányom bánatát, mikor “megszökött” az aranyhala a bolyhos szőnyeg rojtjai közé.A hátsó udvarban kacsák voltak meg tyúkok, akik egy régi istállóban laktak, ahol mindig finom meleg por és tollszag érződött. és itt laktak ketrecben a nyuszik.Nagyon szerettem őket simogatni és eteni, herével, fűvel, sárgarépával.Volt két disznóól, benne malacok, akik később disznóvá cseperedtek, de érdekes módon, télire mindig “eladták” őket.Ilyenkor tele volt a spájz kolbásszal és szalonnával.(sok időbe tellett, mire rájöttem, hogy mi is történt valójában velük)Hátul az udvarban állt a góré.Mikor nyáron kifogyott belőle a kukorica, be lehetett költözni.Beteritettek egy pokrócot, és ott játszottam.Olyan érdekes volt a lécek közül kikukucskálni a világba.Ide bárkit és bármit magam köré tudtam képzelni, lehettem királykisasszony, vagy akár én lehettem a sárkány is.Voltak igazi kisegerek, akik mikor csendben voltam, nem féltek és előjöttek eszegetni a maradék kukoricaszemeket.A góré mögött volt a kert, fele bevetve herével a nyusziknak, a másik felében néhány sor zöldség, répa.Ennek a két csupasziv embernek nem volt saját gyereke.én voltam nekik az összes örömük, meg biztos a bánatuk is.Anyám mindig azt mondogatta, hogy ő fizetett azért, hogy vigyázzanak rám, de a SZERETETET ingyen kaptam.Azt nem lehet pénzért megvenni, sem hazudni, főleg egy gyereknek nem. Manci mama azt mondta mindig, ha ezer kislány lenne sorba lerakva, s letakarva ugy, hogy csak egy pici darabka látszik ki mindegyikből, ő akkor is felismerne, felkapna, és hazaszaladna velem.Télen, mikor beszorultunk a “tisztakonyhába” sokat játszottunk a kártyákkal, várat, labirintust épitettünk belőlük.A konyhaasztalnak volt egy fiókja, aminek évek óta elveszett a kulcsa.Mikor alulről megbökdöstem, akkor valami zörgött benne.Ahogy multak az évek, ugy vált mind titokzatosabbá a tartalma.Képzeltem én már abba kincset, ezüstkanalakat, régi pénzeket, mindenfélét.Addig nyaggattam szegény öregeket, mig egyszer valahogy kinyitották. De csak két-három rozsdás kanál volt benne, meg egy rossz dugóhúzó.Ősszel, mikor hazahozták a kukoricát meg a tököt a földről, beöntötték az udvarba, és lehetett mászkálni a kukoricahegyeken. A gangra pedig kiteritették a babot, szárastól, abban nagyon jót lehetett ugrálni.Óvodába csak egy évet jártam, nem szerettem.Ott már megszünt a mesevilág.Beirattak az iskolába és végképp el lettem tiltva Manci mamáéktól. Tanulni kellett.Hazafé az iskolából, akkor is mindig bementem. Néha, mikor megfeledkeztem magamról és később értem haza, mint a szüleim a munkából, akkor megbüntettek.Térdelés a sarokban, pofonokat kaptam a “csavargásért”. De én mindig elszöktem hozzájuk, még ha agyonvertek volna, akkor is.Mindig kaptam nagyon finom szilvalekváros kenyeret, vagy egy darabka kolbászt és jó nagy darab kenyeret(mert több nap, mint kolbász), de nem is ez volt a lényeg.Hanem hogy újra együtt tudtunk lenni. és ismét körülvett a szeretetük.Tizenkét éves lehettem, mikor meghaltak, rövid idővel egymás után egy télen.Nagyon megsirattam őket, és örökre bezártam a szivembe.Ezt az egyszerű – nagyszerű világot szerettem volna átadni a kislányomnak, a reggeli meleg kakaókat iskolábamenés előtt, és hogy mindig várja haza valaki, mikor megérkezik.Ez az én álomvilágom a két jó öreggel eltünt, elveszett a SEMMIBE, ahonnan nincs visszatérés.Néha én is csak üvölteni szeretnék a holdra, siratva a múltat, mint Jack London éneklő Kutyája.]]>