A fiú ült a tengerparton.Meztelen sarkai belefúródtak az alatta elterülő sárga homokba.A homok titkot rejtett magában, de bölcsen hallgatott.Ha egyszer megszólalna, talán az elmúlásról mesélne.A fiú hallgatott. Nézte a tengert, ahogy sós párákat szuszog a kék ég felé.A hullámok lágyan simogatták a szomorú homokot.Várt.Várta a kagyló énekét, aki végett naponta megtette azt a fárasztó utat a tengerig.A kagyló a tenger mélyén lakott egy moszatos szikla tövében. Belsejében igazgyöngyöt rejt és csodálatos zenét.Mikor a fiúból tiszta gondolatok áradnak feléje, a kagyló elkezdi az énekét.A jóságról, a szeretetről énekel szép, szomorú dalokat valami ősi, régen elfelejtett nyelven.A fiú hallgatott. Talán valami rosszat cselekedett, valami gonoszat tett ott abban a messzi faluban, ahol élte a mindennapjait.De nem hangzott fel a várva várt ének.A kagyló összezárt héja alatt szomorúság lapult.A fiú várt még egy darabig. Utánna felkelt, leporolta magáról a homokot és megindult hazafelé.Talán majd holnap.Holnap újra eljön. Hisz holnap egy új nap lesz.]]>
