Henry Maxwell Dempsey, azaz Harry Harrison az egyik legnagyobb hatású kortárs science-fiction író, akinek jó pár regényét szerencsére Magyarországon is kiadták Munkásságát a 2006-os kijevi EuroCon fesztiválon az Európa Sci-fi Nagymestere címmel ismerték el.


Henry Maxwell Dempsey 1925 március 12-én születetett Stamfordban, az Egyesült Államok Connecticut államában. A fiatal szerző gyorsan megtapasztalta az élet gyötrelmeit, elvégre tizenévesen megkapta behívóját, hogy a második világháborúban az USA hadseregét erősítse.

A science-fiction világával először mint rajzoló találkozott, ekkortájt mások történeteihez készített illusztrációkat. Írói pályafutása kisebb művekkel kezdődött, melyek legtöbbjét Wade Kaempfert álnéven adta ki. Munkássága első jelentős sikerét mint rajzoló érte el, nevéhez fűződik például Rick Random karaktere a tudományos-fantasztikus képregény sorozatban.

Későbbi műveivel ellentétben korai alkotásai még minden gunyoros felhangot mellőztek. Az 1950-es, 60-as években Harrison a Flash Gordon című lapnál vállalt munkát. Mint korábban, itt is elsősorban rajzolással és nem írói munkásságával kereste a kenyerét. Emellett azonban már hosszabb lélegzetű könyvei is megjelentek, míg 1966-ban a boltokba nem került a máig egyik legnagyobb hatású műve, a Make Room! Make Room!

Talán nem túlzás azt állítani, hogy bárki is olvassa el ezt az írást, semmiképp sem tölti el közönnyel a téma. A túlnépesedés, a kimerülő ásványi- és nyersanyagforrások, az egyre növekvő számú emberi agresszivitás mind terítékre kerül ebben a sci-fi regényben. A mű olyannyira nagy hatást tett, hogy Richard Fleischer rendező a Soylent Green (Zöld szója, 1973) című adaptációjában, Charlton Hestonnal a főszerepben, feldolgozta a könyvben írtakat.

Az idehaza is méltán népszerű Rozsdamentes Acélpatkányt bemutató regény első kötete 1961-ben került a könyvesboltokba. Az olvasók – nem azonnal ugyan – de megszerették a félig komoly, félig szatirikus jelleggel megírt Sikamlós Jim kalandjait, és a 70-es évek végére szívükbe fogadták az antihőst.

Harrison hosszú ideig nem csak regényeiben, hanem az életben is kereste a hozzá leginkább megfelelő környezetet. Az amerikai író több európai országban is élt már, többek között Dániában, Angliában és Olaszországban is. Jelenleg Írországban él, 1954-ben feleségül vette a magyar származású Joan Merklert, akitől két gyermeke is született. A kitűnő szerző szomorú évfordulóról emlékezett meg a múlt héten. Április 21-én volt ugyanis négy éve, hogy a felesége elhunyt.

Harry Harrison Rozsdamentes Acélpatkány regényei (történeti sorrendben):

A Stainless Steel Rat is Born (1985)
The Stainless Steel Rat Gets Drafted (1987)
The Stainless Steel Rat Sings the Blues (1994)
The Stainless Steel Rat (1961) (A Rozsdamentes Acélpatkány)
The Stainless Steel Rat’s Revenge (1970)  (A Rozsdamentes Acélpatkány visszavág)
The Stainless Steel Rat Saves the World (1972)
The Stainless Steel Rat Wants You (1978)
The Stainless Steel Rat for President (1982)
The Stainless Steel Rat Goes to Hell (1996)
The Stainless Steel Rat Joins the Circus (1999) Kapcsolódó anyagok:

Eurocon 2006, Kijev – Díszvendégek és bemutatkozás (1.)
Eurocon 2006, Kijev – Szavazás és Csernobil (2.)
Megszűnik az Amazing Stories Kapcsolódó fórumok:
Átjáró Fesztivál – amit a vendégekről tudni akarsz

]]>