Ma, vagyis mostmár tegnap (azaz a pénteki napon) résztvettem az átjárós rendezvényken, és elmondhatom, hogy kellemes érzésekkel jöttem el.
Csupa jó dolog történt velem már az elején is, például hogy megismekedtem Ian Watsonnal, aki egy nagyon kedves és aranyos ember. Találkoztam még Roberto Quagliával is, és emellett az itteni blogokat olvasók számára nem ismeretlen Cyberinával is összesmerkedtem.
  Ami a programhoz kapcsolódó dolgokat illeti, most került sor az Euroconon hazai alkotók által megszerzett díjak átadására, bár erről és a megnyitóról én sikeresen lemaradtam.
Így is volt azonban alkalmam megnézni Zelenák Anikó kiállítását, aki meseszép képeiből hozott el néhányat. (Ő író és grafikus is, ha valaki még nem tudta volna. Amúgy pedig egy nagyon kedves hölgy.)
Szintén volt alkalmam meghallgatni a Fuego Virtuoso koncertjét, ami szintén iszonyúan jó volt. Volt ugyan egy apró technikai probléma a vége felé, de ezt elég gyorsan sikerült orvosolni, és nagyon úgy tűnt, hogy akik eljöttek, azok nem bánták meg.
  Ezt követte még két film, bár én inkább a fogadásra mentem, ahol további kedves emberekkel találkoztam. Megjelentek itt a sztárvendégek is. Amit most leírok, azért valószínűleg minden női olvasó nagyon fog irígyelni, de találkoztam, sőt beszéltem Adrian Paul-lal is.  (Lányok, figyelem, ezt szombaton és vasárnap még ti is megtehetitek…)  Ő is kedves ember.
  Na most viszont megyek aludni, és ha valamit elírtam valahol, azt majd kijavítom valamikor később. Holnap is kint leszek, és majd beszámolok megint.

]]>