Nakhla nevű Mars-meteoritban a repedéseket olyan széntartalmú anyag tölti ki, amely egyes földi kőzetekben talált, biogén eredetűnek tekintett üregkitöltésekre hasonlít.
David McKay, Everett Gibson (NASA JSC) és munkatársaik az ősi marsbéli élet lehetőségét vizsgálták egy a bolygóról származó kőzetmintában. Ezúttal nem a híres ALH 84001 jelű meteoritot tanulmányozták – az ezzel kapcsolatos állítások 1996-tól rendszeresen nagy port kavarnak -, elemzésük célpontja a Nakhla nevű kődarab volt.
A Nakhla egy 1,3 milliárd éves meteorit, amelynek kb. 40 töredéke még 1911-ben hullott le az egyiptomi Nakhla területén. A test még magasan a légkörben szétrobbant, és darabjai feltűnő hanghatás keretében záporoztak az égből. A fellelt töredékek súlya 40 és 1803 g között mozgott, összesen mintegy 10 kg-ra becsülik a földet ért anyag mennyiségét. A beszámolók szerint az egyik darab egy kutyát is agyonütött – bár utóbbi hitelessége közel 100 évvel az esemény után nehezen vizsgálható.
Az utóbbi időben több modern műszerrel tanulmányozták a meteorit belső szerkezetét és összetételét. Az így kapott eredményekből számítógépes szimulációval térbeli modellt készítettek a meteorit belsejére. A kődarabban most azonosítottak először barnás-feketés megjelenésű, széntartalmú anyagot, amely a nagyságrendileg mikrométer vastagságú repedéseket tölti ki. A kutatók szerint az anyag nem földi szennyezés, hanem még a Marson keletkezett.
]]>