Megjelent Phoenix Wolf harmadik Lost Galaxy világában játszódó regényének, A dicsőség szilánkjainak az első része. A Lost Galaxy regények a XXII. század óriáscégek uralta világában játszódnak. A XXI. század közepén lezajlott technológiai forradalom megnyitotta a világűrt az emberiség előtt, és rövidesen milliók indultak el, hogy szerencsét próbáljanak az újonnan terraformált világokon. A zűrzavaros időszakot követően, az összeomló hatalmi struktúra helyén létrejött a Szövetség, amely a Föld uralma alatt egyesítette az egyre népesebb kolóniákat. A folyamat győztesei az ekkor formálódott vállalatóriások, amelyek kezében egyre komolyabb gazdasági és politikai hatalom összpontosult. Az ötven évig tartó látszólag békés időszak után azonban egy csapásra a felszínre kerültek a felszín alatt egyre mélyülő ellentétek, amikor a Cryogen Corporation és a Szövetség nyílt fegyveres konfliktusba bonyolódott a New Eden felett. A Lost Galaxy világában korábban két regény jelent meg. A Törékeny Horizontban megismerkedhetünk a sorozat egyik főszereplőjével, Karin Nagasawával, aki társaival egy sötét céges titok nyomára bukkan. Ténykedésük rövidesen felkelti az ellenfeleik figyelmét, és megindult ellenük a hajtóvadászat. Ahogy a történet közelít a végkifejlet felé, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy amire ráakadtak, az gyökerestül forgathatja fel a világot. A két évvel később játszódó Titánesőben bepillantást nyerünk a céges politikai játszmákba. A korábbi rész végén lezajlott események nyomán beindult hatalmi átrendeződés végül nyílt konfliktussá szélesedik a világ két meghatározó vállalata között. A hatalomért folyó küzdelem új fordulatot vesz a szövetségi hadiflotta belépésével, amely után már egyik félnek sincs visszaút; a Titáneső záró képeiben egy elkerülhetetlenül a polgárháború felé sodródó világot látunk.  A dicsőség szilánkjai a Titáneső közvetlen folytatásaként továbbgördíti az ott beindult eseményeket, és a new edeni események után fél évvel veszi fel újra a történet fonalát. A korábbi regényekben megismert szereplők ezúttal a Szövetség szétesését követő polgárháború zűrzavarába csöppennek bele, és ki-ki a maga módján próbál boldogulni a megváltozott körülmények között. Az életben maradásért folytatott küzdelmük azonban új irányt vesz, amikor olyan titkok birtokába kerülnek, amelyek alapjaiban változtathatják meg a történelem menetét. Miközben versenyt futnak az idővel és az üldözőikkel, lassan formát ölt előttük az eseménysorozat hátterében álló hatalmi játszma – amelynek akarva-akaratlanul is a részeseivé váltak. A dicsőség szilánkjai két kötetben jelenik meg, amelynek első része önmagában is élvezhető folytatása az eredeti sztorinak. Ez a kötet az egész történet nagyjából negyven százalékát öleli fel, és főleg a korábbi szereplők történetszálaira fókuszál. A következő részre – a trilógia befejezésére – sem kell már sokat várni; várhatóan ősszel napvilágot lát a második kötet is. Akárcsak a többi Lost Galaxy regény, a mostani is a Creative Commons licencmegállapodás hatálya alá esik, azaz az e-könyv formák (pdf, epub, prc, mobi) mindenki számára ingyenesen hozzáférhetők, letölthetők. Ennek a regénynek is létezik nyomtatott változata (akárcsak a korábbiaknak), amely beszerezhető az Amazon.com-on vagy a Lulu.com-on. A regény honlapján, a http://lostgalaxy.co.nr-en megtalálhatjátok ezt és a korábbi regényeket. Emellett sok más, a világhoz kapcsolódó háttérinformációt is olvashattok.   A dicsőség szilánkjai I. letöltése

RÉSZLET

A sötétszürke rejtőszínekkel festett Akuma osztályú csapatszállító áttörte a sűrű felhőzetet és meredek emelkedésbe kezdett. Az alkonyi fények vöröseslilára festették az alatta elterülő áthatolhatatlan felhőtakarót. Az álcaszín, amely egy éjszakai erdőben kitűnően elrejtette volna a hajót, most csak még jobban kirajzolta a robosztus gép körvonalait a drámai színben játszó felhőtakaró előtt. A tömzsi félszárnyakon függő motorok teljes tolóerővel üzemeltek, és az izzó kékes lángnyelvek messzire nyúltak a hajó mögött. – Ismétlem, azonnal fejezzék be az emelkedést, és térjenek vissza az űrkikötőbe! Ez az utolsó… – a repülésirányító rossz angolsággal előadott fenyegetőzésének vége szakadt, amikor Billy kikapcsolta a rádiót. Scarlett ránézett, mire az indián könnyedén megrántotta a vállát. A hajó egyre magasabbra kúszott a Zhejiang egére. Most, hogy maguk mögött tudhatták a légkör sűrűbb rétegeit, a szerkezet rázkódása végre alábbhagyott. Még néhány perc, és átválthatnak a torlósugár hajtóművekről a sokkal gazdaságosabb plazma motorokra, amelyeket az alsóbb légrétegekben a hajtómű termelte sugárzás miatt nem lett volna tanácsos használni. A csapatszállítót egy korábbi csata helyszínén begyűjtött roncsból és a Vulture-ökből maradt tartalék alkatrészekből tákolták össze a Proteus mérnökei. Bár az Aidan által prózaian csak Ghoulnak keresztelt hajó eddig még nem hagyta őket cserben, Scarlettnek ilyenkor mégis nehezére esett megbíznia benne. De miután a cirkáló egy hónapja egy összecsapásban elvesztette az egyik Hydráját, Lyman kapitány nem engedélyezte, hogy az utolsó épkézláb siklóját vigyék el erre az útra. Éppen az egyre szűkösebbé váló készletek voltak azok, amelyek miatt fel kellett keresniük ezt a bolygót. A magát függetlennek hirdető Zhejiang elsőre jó ötletnek tűnt. Eléggé távol esett a flotta működési területétől, de az ide telepített nehézipar révén rendelkezett azokkal az erőforrásokkal, amelyekre most szükségük volt. Ráadásul Billy egyik cimborája éppen a bolygón ütötte fel a tanyáját. Ghostbear, ahogy a termetes ex-katona hívta magát, meg is szerezte nekik azokat az alkatrészeket, amelyek a Proteus hónapokkal ezelőtt tönkrement motorjának javításához kellettek. Azt, hogy ezek honnan származtak, nem árulta el, de a fémládák kopott feliratai a Cryogen egyik fiókcégét sejtették. Aztán minden hirtelen a feje tetejére állt, és kezdetét vette a vesszőfutás. Pedig még el tudott volna képzelni egy-két szabadnapot a bolygón az űrhajó bezártsága után. A műszerfalon seregnyi vörös szimbólum gyulladt fel, velük egyidőben éles sivító hang töltötte be a fülkét. Az egyik eddig üresen ásító képernyő bekapcsolt, és az Akuma körüli űr taktikai képére váltott. A felszínt ábrázoló zöld hálóábrán ellenséges egységeket jelző ikonok jelentek meg. Két Y9 feliratú vörös rombusz kezdett pulzálni közöttük, amelyek gyors emelkedésbe kezdtek a nyomukban. – Ez meg mi? – kérdezte feszülten Scarlett és kimutatott a taktikai ernyőre. Valahol érezte, hogy ennyivel nem ússzák meg. – Két Shenyang Y-9 légűrvadász, amely most indult utánunk a város melletti repülőtérről. – Aidan pontosan olyan fáradtnak hangzott, mint ő. Legalább másfél napja talpon voltak. – Most mi lesz? – Most lelőnek minket és lezuhanunk – jelentette be faarccal az indián, mintha csak a másnapi menüt jelentené be. – Kösz, pont erre vártam! – jött dühbe a lány. Billy megjegyzéseitől néha a falra mászott, amin a férfi a jelek szerint jól szórakozott. – Van még ilyen konstruktív hozzászólásod? Billy vállat vont. – Most miért? Te kérdezted. Egyébként is, kinek az ötlete volt leszállni ezen a csodálatos világon? – Befejeznétek? – vágott közbe Aidan idegesen, mielőtt még visszavághatott volna. – Ha nem látnátok, van fontosabb dolgunk is. Billy morgott még valamit, de végül inkább befogta a száját. Behozta a képernyőjére a Xin Ningpo városa körüli pár száz kilométeres térség térképét, és nagyobb nagyítással végigszkennelte a terepet. – Nem értem. Úgy tudtuk, hogy a Zhejiangnak nincs számottevő légiereje. Aidan elnéző mosollyal nyugtázta a lány megjegyzését. – Számottevő az nincs is. Ezek legalább hatvan éves gépek, még a szövetség előtti időkből. Talán valami kiárusításon vették őket. – A Flotta ezt engedte? – Még szinte ki sem mondta a naiv kérdést, már meg is bánta. – Nem. De mivel már egy ideje képtelenek a periféria védelmére, ezért inkább szemet hunynak az ilyen helyi milíciák felszerelésén. Gondolom ezek most hivatalosan a rendőrség kötelékébe tartoznak. – És remélhetőleg nem volt pénzük a felújításukra sem – tette hozzá Billy. – A radart legalábbis elég macerás kiszerelni ezekből. – Nem tudjuk elérni az orbitális pályát? – fordult Scarlett Aidanhez. A fiú megrázta a fejét és a magasságmérőre mutatott. – Még mindig lényegesen könnyebbek, mint ez a túlsúlyos féltégla. Még ha el is érnénk a légkör határát, a Proteusig jócskán lenne mit repülnünk. Odakint viszont nem tudunk elbújni előlük. Gépenként négy rakéta – mutatta az ujján és megrázta a fejét – ez kicsit több, mint amivel elbírunk. – Itt viszont igen – bökött a kimerevített térképre Billy. Aidan átnézett, és beharapta az ajkát. – Aha. – Megvakarta az ujjával az arcát. – Elég messze van, de megpróbálhatjuk. Ennél jobb esélyünk úgyse lesz. Mielőtt még bármit kérdezhetett volna, a fiú megragadta a kormányokat, és a világ meglódult Scarlett előtt. A biztonsági övek mélyen a vállába martak; szeme előtt sötét karikák táncoltak, miközben a csapatszállító két hajtóműgondolája elfordul. A Ghoul a föld felé fordította az orrát; motorjai éles sivításától kísérve a gép eszeveszett rázkódásba kezdett. A szűk parabolapálya tetején Aidan átfordította. Meredek szögben zuhanni kezdtek a felhők irányába. A fedélzeti számítógép vad szirénázással tiltakozott a bánásmód ellen, de a hangja beleolvadt az egyre elviselhetetlenebbé váló hangzavarba. A taktikai kijelzőn a két Y9-s ikon egyre közelebb ért. Egy sor érthetetlen szám és vektor jelent meg a kinagyított képen. A befogásjelző éles sikolya vágott át a zajon, és Scarlettnek meghűlt az ereiben a vér. Az elmúlt hónapok harcai során megtanulta felismerni a rakétaindítás jelzését. A pásztázón két vörös lándzsa jelent meg, amelyek gyorsan hátrahagyták a két vadászgépet, és emelkedni kezdtek. A keskeny kilátóablakon túl két fénypont törte át a felhőzetet, hosszú csóvát húzva spirálozott feléjük. Aidan kilőtt egy tucat izzó csalit, miközben élesen balra rántotta a kormányt, és a hajó vad, kiszámíthatatlan pörgésbe kezdett. A tehetetlenségi erő Scarlettbe fojtotta a feltörő sikolyt. A gyomra a tüdejébe préselődött, és az alig három órája elfogyasztott vacsora hirtelen elindul felfelé. Kétségbeesetten szorította a szék karfáját. A hajó szédületes iramban átszakította az alacsonyan függő felhőtakarót, majd egy újabb fordulónál a gyorsulás újra lecsapott, ezúttal ha lehet még erőszakosabban. Amikor végre újra kitisztult a látása, feltűntek az alkonyi fényekben fürdő hegyláncok. A zuhanópályán repülő gép mellett kényelmetlen közelségben suhantak el a hóval borított csipkés sziklaormok. Aidan megmarkolta az egyik vezérlőkart, és megrántotta, amitől a gép orra hirtelen felfelé lódult. A lány úgy érezte, hogy menten kiszakad a gyorsulási székből. A hajtóművekből hörgő hangok törtek elő, mintha a két elkínzott motor az utolsókat rúgná; erejük majd szétrázta a recsegve tiltakozó vázszerkezetet. A fiú hosszúra nyúló másodpercig küzdött, mire sikerült megfékeznie a Ghoul zuhanását, és újra a föld felé fordítva az orrát, a nehéz sikló besüvített a hegyek közé. A külső kamerák kietlen szirteket, lejtőkön lezúduló jégárakat mutattak. Még mindig veszedelmes tempóban repültek; kizárólag az éjjellátó homályos képére támaszkodva kerülgették a hóborította csúcsokat. – Most merre? – kérdezte Aidan néhány perc küzdelem után. Billy módosított a térképen és navigációs pontokat rakott fel. A kacskaringós útvonal mélyen a hegyek között vezetett, egészen a tengerig. A lány szeme a taktikai kijelzőre vándorolt. A két Y9-es még mindig ott volt felettük, de a jelek szerint nem követték őket ide. Az őrült manőver valószínűleg jócskán meglepte őket. – Úgy látszik, nem szokták a fiúk az ilyen dolgokat – dörmögte Billy is, és hátrafordulva Scarlettre vigyorgott. – Hé, nehogy ide hányj nekünk! Scarlettnek nagy nehezen sikerült úrrá lennie a háborgó gyomrán. Előkotorta az ülés alól a zsákjába rejtett vizes palackot és meghúzta. A hideg víz jólesően csorgott végig a torkán. Megpróbált mélyeket lélegezni. – Most már jobb – motyogta maga elé. – Itt nem fognak megtalálni minket? Aidan nemet intett, de nem vette le a szemét az egyre sötétebb tájról. – Az Y9-es Ares-9 radarja alapból nem elég kifinomult ehhez. Űrharcra tervezték, nem felszíni támogatásra. Bármilyen nagy is a madarunk, ennyire lent beleolvad a talaj zajába. És persze van hatvan év technikai előnyünk. A mi motorjainknak még ezek után is alig van hőkibocsátása. Szerencsére a műholdas megfigyelés is kiesik a felhők miatt. Scarlett fáradtan hátradőlt. Az ágyára vágyott és egy kiadós alvásra. – Meddig maradunk itt? Billy megrázta a fejét és megkocogtatta a kijelzőt maga előtt. – Amíg elérjük a tengert, vagy amíg nekik kifogy az üzemanyaguk. Amint elegendő távolságban lesznek, újra emelkedni kezdünk, és aztán huss – mutatta a kezével. – A huss, azt tetszik. Jól hangzik – suttogta erőtlenül. A fiúk egyszerre vigyorodtak el. Aidan a hüvelykujját mutatta Billynek. – Jó ötlet volt ez a bújócska. Mondjuk kicsit féltem, hogy nem veszik be a trükköt. Billy kinézett az ablakon. – Inkább azt mondanám, hogy nem tanultak semmit. Négy éve szinte ugyanezt eljátszottuk már velük. Akkor is megették. – Aidan értetlen arckifejezését látva megrázta a fejét. – Á, hosszú történet. Talán jobb is, ha nem beszélek róla. Scarlett furcsán meredt az indiánra, aki élvezve a többiek zavarát hátradőlt, és dúdolni kezdett.     Caitlyn Lyman már korántsem volt ilyen vidám, amikor egy óra múlva a Zhejiang újdonsült miniszterelnökével nézett farkasszemet a Proteus képernyőin. A jó negyvenes férfi szűk nyakú fekete öltönyben feszített. A háta mögött, amíg a szem ellátott, keskeny vörös és arany színekben pompázó zászlókat tépett a szél. Jó trükk lehetne, ha nem silány VR szoftverrel generálták volna, biggyesztette le a száját. A férfi homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek. A szeme környékén ugráló izom elárulta, hogy nem a nagy melegtől. – Kapitány, ismétlem, azonnal utasítsa az embereit, hogy térjenek vissza Ningpóba! – A fickó kellemetlenül magas és kissé sípoló hangon beszélt, ráadásul olyan akcentussal, amelyet Caitlyn alig értett. – Ellenkező esetben kényszerítő eszközöket fogunk alkalmazni. Caitlyn összeráncolta a homlokát. A radaron mindannyian látták Aidan akcióját, de eddig hiába próbálták felvenni velük a kapcsolatot. Azt sejtette, hogy nem lőtték le őket – egy akkora robbanást innen fentről még a felhőkön át is észrevettek volna – de a helyiek a jelek szerint még ahhoz is gyengék voltak, hogy megtalálják őket. – Mr. Jin Tao, felhívnám a figyelmét arra az el nem hanyagolható tényre, hogy az ön milíciája már korábban is kényszerítő eszközöket vetett be az embereim ellen. Mindenféle figyelmeztetés nélkül. A fickó a megjegyzésre láthatóan még idegesebb lett. Némi gondolkodás után azonban kivágta magát. – Az csak figyelmeztető lövés volt! Az ön pilótája a milícia gépei ellen fordult, és rájuk támadt. Caitlyn felhúzta a szemöldökét. – Valóban? Nem egészen értem, hogyan tehette volna ezt, mivel a csapatszállítónk fegyvertelen volt. Ahogy azt a megállapodásban vállaltuk – tette hozzá. A Zhejiang az érkezésükkor még barátságosnak tűnt. Miután orbitális pályára álltak, és tisztázták a békés – kereskedelmi – szándékaikat, Ningpóból engedélyt adtak rá, hogy egyetlen siklóval leszálljanak, amennyiben azon nincs fegyver. A férfi erre nem tudott mit mondani. Idegesen dobolt az ujjaival a szék karfáján. – Márpedig jobban tenné, ha engedelmeskedne, kapitány! Ellenkező esetben a teljes zhejiangi milíciával lesz kénytelen szembenézni! Caitlyn nem bírta tovább, és kitört belőle a nevetés. Szerencsére gyorsan visszanyerte az önuralmát, de a kormányzó közben rákvörösre színeződött. Nehogy megüssön nekem még itt a guta, gondolta vidáman. A végén még ezért is mi lennénk a felelősek. – Azt hiszem kormányzó, ez a beszélgetés itt ér véget. Tudnia kell, hogy ha a gépei lőtávolságon belül kerülnek, én is ellenségesnek fogom őket tekinteni. Remélem kész vállalni a következményeket. – Intett Nadine-nak, hogy szakítsa meg a kapcsolatot. – Micsoda felfuvalkodott hólyag – sóhajtott halkan a komtiszt. Caitlyn vállat vont. A polgárháború óta folyamatosan ilyen szerencsétlenekkel hozza össze a rosszsors. – Ő a kakas ezen a szemétdombon. Ha nem mutatkozik erős vezetőnek, akkor gyorsan a süllyesztőben találhatja magát. Oldalra fordult az elsőtiszt felé. Ralph Emerich várakozón nézett rá. Fejével a taktikai képernyő felé biccentett. A hidat uraló kijelzőn jól látszottak a milícia gépeit jelző vörös fénypöttyök, amelyek alakzatba rendeződve várakoztak a fegyvereik hatósugarán kívül. – Ralph, ha ezek a bohócok közelebb jönnének, pörköljön oda nekik. De nehogy gauss lőszert pazaroljon rájuk! És nem kell azonnal szétlőni sem őket. Csak ha túlzottan lövöldözni kezdenének. – Bert Mitchels, a főtüzér is felnézett, és elvigyorodott a neki szánt megjegyzésre. – Uram, új célpontok! Irány hat, tizenkilenc, távolság ötszázhatvan, és csökken. Öt gép, mind nagyon gyorsan emelkednek! – sorolta az adatokat Karla. A navigátorlány ránagyított a taktikai kijelzőn az új csoportra, és gyorsan kiszámoltatta a számítógéppel a várható pályájukat. – Az egyik a mienk! A Ghoul az, Uram! A csapatszállítót jelző ikon nagy sebességgel hagyta maga mögött a bolygó kavargó atmoszféráját. Az őket nagy lemaradással üldöző vadászokhoz a már idefent várakozó csoport is csatlakozott, és megpróbálták elvágni az Akuma útját. – Owen, indítsa a motorokat! Karla, számíts ki egy kifelé vezető pályát, hogy menet közben fel tudjuk venni a Ghoult! Harckészültség! A híd felbolydult. A készenléti helyzetre figyelmeztető jelzések futottak végig a képernyőkön. A híd páncélüveg ablakát védő pajzs leereszkedett, elzárva a kilátást az alattuk elterülő bolygóra. Amint bezáródtak, az ablakba épített holokivetítők vibrálva életre keltek, szinkronizálták magukat a külső látvánnyal. Caitlyn visszasétált a székéhez, és leült. A legénysége összecsiszolt gépezetként tette a dolgát. Utasítások röpködtek, és rövidesen megérezte a lába alatt a fúziós motorok keltette remegést. A Proteus orra lassan elfordult, mialatt a taktikai képernyőkön egy sor új pályavektor tűnt fel. – Uram, bejövő hívás a bolygóról! Jin Tao az! – Nadine várakozóan oldalra billentette a fejét. Caitlyn végül legyintett. – Adja be. Kíváncsi vagyok, mit akar. – A lány bólintott és visszafordult a konzolja felé. Caitlyn előtt újra megjelent a miniszter. A VR képeket csak pár másodperccel lemaradva vágták be a zöld háttérre, ezzel végleg tönkretéve az egész illúzió hangulatát. – Lyman kapitány! Ez az utolsó felszólítás! Azonnal álljanak le, és szüntessék be a provokációt! – A figura szinte már kiabált a maga sipítozó hangján. Caitlynnak egyszerűen nehezére esett komolyan vennie. – Akkor előbb esetleg fejezzék be a csapatszállítóm üldözését! – Ezért még felelni fog Lyman! Ez űrkalózkodás! Caitlynt a szó hallatára elöntötte a düh. Ez a felkapaszkodott minidiktátor papol neki űrkalózkodásról! Aki nem olyan rég még a szövetség zhejiangi kormányzói hivatalának volt a főtitkára, és valószínűleg tevékenyen részt vett az előző kormányzó eltüntetésében. A korábbi jókedve hirtelen elillant. Megfeszültek az arcán az izmok. – Befejeztük – morogta fenyegető éllel a hangjában, és ezúttal komolyan is gondolta. – Ha közelebb jönnek, megszüntetem a milíciáját. Remélem érthető voltam. – Ezzel hátrafordult Nadine felé, és elhúzta a tenyerét a torka előtt. A lány kapcsolt, és bontotta a vonalat. Rossz húrt pendítettél meg, kispajtás, gondolta harciasan. Ezért még számolunk. – Mi a helyzet a Ghoullal? – fordult a navigátor felé. – Rövidesen elérnek minket. Teljes tolóerő felett jönnek, infrában csak úgy izzanak a blokkok. Sergeinek lesz dolga a motorokkal. – Mi a helyzet az üldözőkkel? – Kilenc Y9-es vadászgép és két Jinggau-B tehersikló. Utóbbiak a páncélozott katonai fajtából. – Az elsőtiszt végigfutott az előtte sorjázó listán. – A gyorsulási profiljuk alapján ezekhez hozzányúlhattak, mert túl lassúak. – Valószínűleg rakétákkal tömték tele őket. Esetleg van egy behatoló-osztag is a fedélzeten – bólintott Caitlyn is. Ismerte ez a típust, a kalózok előszeretettel alkalmazták hasonló konfigurációban. – Mindkettő elsődleges célpont. Ha lőtávba érnek, azonnal szedjék le őket. Nem hiányzik a hajónak egy újabb nehézrakéta. Emerich nyugtázta a parancsot, és Mitchels-hez lépve gyors, alig hallható tanácskozásba kezdtek a követendő taktikáról. – Uram, a Ghoul bejelentkezett! Leszállási engedélyt és támogatást kérnek. – Nadine a fülére szorította a hallgatót. – A bal hajtóművük rövidesen leáll. Caitlyn elfojtotta a feltörő szitkot. A roncsokból összetákolt gép a legrosszabb pillanatban áll bosszút. Lenyomta a belső kom gombját. – Sergei! A Ghoul rövidesen dokkol. A bal hajtóművük a végét járja. Készüljetek fel, lehet, hogy rázós lesz. – Meg sem várva a gépész válaszát bontotta a vonalat. – Az első üldözők lőtávolságba értek. Cél befogva – jelentette Mitchels. – Várjunk még! Csak nem gondolják ezek komolyan – mormolta szinte csak magának. De mintha csak neki akarna ellent mondani, mindkét Y9-es tüzet nyitott a fedélzeti lézereiből. A védelmi rendszer támadó radarokat jelölő kúpokat rajzolt a taktikai ernyőre. Catlin szíve nagyot dobbant. Megfeszült a keze a szék karfáján. – Tűz! – vakkantotta a tüzérnek. A Proteus elülső plazmaütegeiből pusztító tűzzivatar zúdult a két vadászra. Két tűzgömb gyúlt a helyükön, ahogy a szétvágott reaktoraik megadták magukat a millió fokos plazma erejének. A kijelzőn a vörös pontok mozgása megváltozott, és mintha csak valami akadályba ütköztek volna, hirtelen irányt változtattak. A fürge kis gépek mögött a két sikló nehézkesebb mozdulatokba kezdett; gyengébb motorjaik küszködve próbálták ledolgozni a már felhalmozott sebességet. Nagy nehezen végre elkanyarodtak az egyre gyorsuló cirkáló útjából. – Elszakadnak! – jelentette be az elsőtiszt is. Caitlyn bólintott. Ezek a pilóták valószínűleg soha nem vettek még részt valódi űrharcban. Az eddigi legerősebb ellenfelük sem lehetett nagyobb egy teherhajónál, és a megközelítés módja egyértelműen feltárta a súlyos taktikai hiányosságokat. Nem csoda, ha inkább megtagadták a parancsot. Az ősi gépeik nem jelenthettek ellenfelet a Proteus fegyvereinek. Mély levegőt vett. – A Ghoul? – Most dokkolnak – jelentette Nadine. – Nincs komoly baj. Aidannek sikerült még időben lekapcsolnia a motort. – Az jó. Ha leszálltak, szóljon Scarlettnek és Aidannek, hogy azonnal jöjjenek fel az irodámba. Van egy kis beszédem velük. A lány visszafordult a munkájához és Caitlyn hátradőlt. Az ellenséges gépek lassan elmaradtak, és a hátsó kamerák képét mutató monitoron a Zhejiang szép lassan az űr hátterébe olvadt. Beletúrt a hajába és felsóhajtott. Rövid látogatás volt. Remélte pedig, hogy végre egy stabil kikötőre akadnak. De úgy látszik, hogy ez sem mostanában fog megtörténni.     Mire Scarlett felért, a híd már újra a nyugodtabb arcát mutatta. A készenléti helyzet visszavonása után felvonták a páncélozott zárófedeleket, kilátást nyújtva az űr végtelen sötétjére. A kijelzőkről eltűntek az ellenséges gépek, helyüket navigációs adatok és pályainformációk vették át. A navigátori állás mellett Karla, Ralph és Owen halkan beszélgettek. Odaintett a hidat őrző fiatal két tengerészgyalogosnak, akik mosolyogva engedték tovább. Néhányan felkapták a fejüket az érkezésükre; Nadine és Mitchels odaintettek nekik, és kaptak egy pár elismerő mosolyt a tüzérektől is. Emerich is felnézett a beszélgetésből. A kapitányi irodára mutatott. – A kapitány már várja magukat. Nem valami boldog. Aidannel a nyomában átvágott a termen, a híd oldalában nyíló kapitányi irodáig. Megérintette az ajtó melletti gombot. Diszkrét csilingelő hang hallatszott, majd a panel a falba húzódott. A Proteus kapitányi kabinját a falat borító festmény uralta. Az ismeretlen alkotó élénk kék színekkel próbálta megragadni a Föld űrbeli látképét, amely felé a cirkáló szürke, tornyokkal és kiszögelésekkel tarkított tömbje közeledett. Scarlett érzett a képben valami megmagyarázhatatlan, fenyegető üzenetet, de a mesteri ecsetvonásokkal megfestett anyavilág látképe valamelyest ellensúlyozta ezt a hatást. A kép lendületes színei mellett a másik falon az űrre nyíló ablakok szinte sötét üregeknek tűntek. Caitlyn a fémbetétekkel díszített íróasztal mögött ült, és éppen valamilyen riportot tanulmányozott. Amikor beléptek, az asztalra dobta az üveglaphoz hasonlító kézi olvasót, egy pillanatra felvillantva a rajta sorjázó adatsorokat és grafikonokat. Az ajtó halk szisszenéssel becsukódott mögöttük. A kapitány az asztal túloldalán álló kényelmetlennek tűnő székekre mutatott. Ő maga hátradőlt, és tarkóján összefont kézzel szemlélte őket. Scarlett összenézett a barátnőjével. Nagyjából egyidősek voltak, de ezzel véget is értek a hasonlóságok. Caitlyn kereskedőcsaládból származott; az űrben nőtt fel, és el sem tudott képzelni másfajta életet. Tizenéves kora óta a Flotta jelentette az életét, és Scarlett sejtette, hogy a látszatnál jóval mélyebb sebet hagyott rajta a new edeni incidens. A Proteuson töltött idő alatt szokatlan barátság szövődött kettőjük között, pedig korábban ő maga sem gondolta volna, hogy valaha egyszer bizalmába fogad még valakit. Korábbi, taktikázásról, céges politikáról, karrierről és cselszövésekről szóló élete nem engedte meg, hogy bárkivel megossza a gondolatait. De az űrhajón olyan közegbe csöppent, amely szép lassan őt is átformálta. Most azonban Caitlyn mérges volt. Ismerte már annyira, hogy felismerje ennek jeleit. Márpedig ilyenkor senkinek sem volt célszerű az útjába állnia. Aidan kényelmetlenül feszengett mellette. Scarlett bíztatóan rámosolygott. – Na ki vele, mi volt ez az egész? – törte meg végül a kínossá váló csendet a kapitány. – Lementek a bolygóra, minden úgy tűnik, hogy a legnagyobb rendben, aztán egyszer csak idejön egy századnyi harcimarci és hőzöngeni kezdenek. Közben fiatal barátunk akrobata mutatványokat mutat be a légkörben, és hülyét csinál az egész zhejiangi milíciából. Ez nekem nem áll össze – csapott a karfára, és megrázta a fejét. A feje búbján copfba fogott haja össze-vissza lengett. – Azon már túl vagyok, hogy újabban mindenkinek remeg az ujja a ravaszon. Oké, polgárháború van, idegesek az emberek. De azt nem veszem be, hogy csak úgy hirtelen rájönnek, hogy mégis lelövendő ellenségek vagyunk. Olyannyira, hogy öngyilkos rohamra küldjék a pilótáikat és az összes gépüket. Na ne már – húzta el rosszkedvűen a száját. – Ha valaki ilyen hülye lenne, akkor nem bíznának rá egy bolygót. Hanem például diliházba zárnák. – Nem bízták rá, puccsal került hatalomra – szúrta közbe Aidan, de Caitlyn megsemmisítő pillantása beléfojtotta a szót. Scarlett mély levegőt vett. Úgy látszik ezt a meccset egyedül kell megvívnia. – Mi is csak találgatni tudunk mi történt. Billy kontaktjának voltak kapcsolatai a kormányban, és tőlük azt hallotta, hogy a Zhejiang az elmúlt hetekben közeledni akart a Libertyhez. Elég meredek feltételezés, de lehet, hogy velünk akart kedveskedni az új szövetségeseinek. – A kapitány arckifejezését látva nem lehetett túl meggyőző a fejtegetése. – Szeretném tudni, hogy mi történt a bolygón – koppantott az ujjával az asztal lapján. – Részletesen. Scarlett magában gyorsan áttekintette az elmúlt nap turbulens eseményeit. Valahol érezte, hogy Caitlyn nem lesz boldog az események ilyen alakulásától. – Az engedélyek megkérése után leszálltunk az űrkikötőben, ahol a helyiek pár embere várt minket. Elkezdték az átkutatást, majd … – A szavak egymás után peregtek az ajkáról, ahogy egyre jobban belemelegedett az elbeszélésbe. Ügyelve arra, hogy egyetlen részletet se hagyjon ki, tételesen beszámolt a látogatásukról. Az érkezést követő kihallgatásokról. A városról és Billy haverjáról, akinek Ningpo peremén volt egy telepe telis-tele mindenféle gyanús konténerrel. Arról, hogyan szerezték meg a közbenjárásával azokat az alkatrészeket, amelyekért jöttek. És persze a kissé kalandosra sikerült berakodásról, amely végén a rohamtempószerű start következett. – Az alkatrész tehát egy Cryo telepről származott? – kérdezett közbe a kapitány. Scarlett megrázta a fejét. – Nem. A Stardrive licenc alapján gyártja ezt a motort, de maga a cég nincs a Cryo tulajdonában. Bár voltak burkolt cégvásárlásaink, de ez teljesen legális licenceladás volt. – Az egykori Cryogen topmenedzser egy másodpercre újra előbújt belőle, de aztán sikerrel elnyomta magában. – Aha. És önként átadták, pusztán emberbaráti szeretetből a legalább kétmillió értékű plazmaregulátort? Scarlett kínosan elmosolyodott. Remélte, hogy erről nem fog szó esni. – Hát, nem egészen. – Akkor? – Hmmm. Leesett a szalagról? Caitlyn kicsit előrébb húzódott ültében, mint aki nem hall jól. – Mit csinált? Scarlett zavartan kibámult az ablakon. A csillagos ég határozottan érdekesnek tűnt. – Leesett. Képletesen. – Beharapta az ajkát, és a kapitány szemébe nézett. – Nézd, nem sok választásunk volt. Tudom Sergeitől, hogy mennyire kell a Proteusnak ez a cucc. Szóval improvizáltunk. Ghostbear megtalálta a megfelelő kontaktokat, akik el tudták intézni, hogy az egyik elkészült regulátort leselejtezzék, és eladják ócskavasnak. Mi fizettünk neki, ő pedig elhozta a ládát a telepre. – Fizettetek? – Caitlyn arcán a totális értetlenség látszott. – Mivel? – Ööö, pénzzel. Billy eladott valamit Ghostbearnek, akitől kapott egy csomó helyi valutát. – Helyi…mit? – A koncepció, hogy egy világnak saját fizetőegysége legyen, teljesen idegen volt a kapitánytól. Ami azt illeti, Scarlettnek is jó ideig magyarázták odalent. – Pénzt. A Zhejiangon az elszakadást követően saját pénzt vezettek be, hogy ellenőrizhessék az üzletet. De sajnos a fickó vérszemet kapott, és nem elégedett meg azzal, amiben megállapodtunk. Ezért Billy és Ghostbear kénytelenek voltak rábeszélni, hogy mégiscsak fogadja el. – Segélykérően nézett Aidanre, aki zavartan bámulta a falon a Proteust ábrázoló festményt. – Oh. – Caitlyn láthatóan nem tudott erre mit mondani. – Ez van. De nem ő árult el, mivel Billy haverjai a telepen tartották, amíg fel nem szálltunk. – Ennek biztosan nagyon örült. Mármint a kényszerpihenőnek. A csípős megjegyzés betalált. Scarlett kényszeredetten vállat vont. – Az űrkikötőnél aztán elkezdtek kérdezősködni a milicisták, hogy mit viszünk. Amikor megmutattuk, ráfogták, hogy ez tiltólistás áru. Inkább nem vártuk meg, míg leellenőrzik, hogy tényleg az. Caitlyn végigsimított a homlokán. Az előzmények után nem nagyon voltak kétségei afelől, hogyan jutottak tovább. – Ettől még nem küldték volna ránk az egész hadseregüket. – Felsóhajtott. Már valamivel nyugodtabbnak tűnt, mint amikor beléptek. – Na mindegy. Erre már lehet, hogy soha nem jövünk rá. Scarlett buzgón helyeselt, és magában hálát adott, hogy leszálltak a témáról. Voltak még egészen sötét részletek, amelyekről végképp nem akart beszélni. Bár Caitlyn többnyire kellően racionálisan gondolkodott, egyes dolgokban határozottan vaskalapos tudott lenni. Például, ha rájött volna, hogy Billy milyen gombatenyészetet épített ki a hajtóműrendszer egy kellően félreeső, de meleg részén… De szerencsére elsiklott afelett, hogy mivel is fizettek ők valójában. Talán nem is akarta tudni. – Mindenesetre egy újabb kikötőről kell lemondanunk. – A kapitány hangja fáradtan csengett. Lemondóan legyintett, és az öklére támaszkodva a gondolataiba mélyedt. A dolgok már így mentek egy ideje. A new edeni menekülés óta folyamatosan úton voltak, és a hajó készletei lassan kezdtek kimerülni. A szétzilált, független bolygókra esett periférián nem látták szívesen a renegát cirkálót. Azok, akik hajlandóak lettek volna velük kereskedni, általában magát a hajót, vagy annak fegyvereit akarták. Mivel ezt Caitlyn eleve kizárta, ezért maradt a meglehetősen nehézkesen működő cserekereskedelem, és a zsoldosok meglehetősen megfogyatkozott kapcsolati hálója. A zhejiangi út nem az első volt a sikertelen missziók sorában. Most legalább megkapták, amiért mentek. Talán ha nincsenek az elmúlt hónapok fiaskói, Scarlett sem vállalta volna fel ezt a kockázatot. Mostanra azonban már mindannyian kellően elkeseredettek voltak. – És most? Merre tovább? – A kérdés egyike volt a heti eligazítások kedvenc témáinak. A kapitány lassan ingatta a fejét. – Nincs ötletem. Eddig kerültük a sűrűn lakott világokat, de lassan kezdünk végleg kifogyni a készletekből. Étel, víz, üzemanyag – nagyjából ebben a sorrendben. Ha nem találunk egy stabil kikötőt, ahol hajlandóak ellátni minket, rövidesen bajban leszünk. Scarlett elérkezettnek látta az időt, hogy kijátssza az aduját. – Mi lenne, ha én ajánlanék egy helyet? – Felállt és az asztalhoz lépett; aktiválta a holografikus térképet. A plafonba épített vetítőfej előbújt, villant néhányat, míg végül megjelent a szövetségi űr háromdimenziós térképe. Scarlett egy ideig közelről szemlélte a körülötte forgó ponthalmazt, majd rábökött az egyik fénylő jelre a halmaz peremén. A számítógép követte a mozdulatait, egy vörös vonalat húzott a jelenlegi helyzetüktől. Caitlyn érdeklődve nézte. Ő is felállt és közelebb lépett. – Jó messze van. Mi ez a hely? – Caitlyn ránagyított a pontra. Egy halványkék csillag bontakozott ki körülötte jó tucatnyi bolygóval. Adatok villantak fel előtte a levegőben. Gyorsan átfutotta őket, amitől összefutott a szemöldöke. – Itt nincs is semmi. – Talán mégis – A zubbonya lábzsebéből előhalászta a kinyomtatott levelet, amelyet még Ningpóban kapott. Átnyújtotta a kapitánynak. A nő kérdő tekintettel bámult rá. Végül elvette, széthajtotta és végigfutotta. Fél perc múlva ugyanezzel a mozdulatsorral összecsukta, és elrakta a zubbonyába. Scarlett csodálta, hogyan képes uralkodni az érzelmein. – Mikor léptél velük kapcsolatba? – Még a Hesperuson. Küldtem egy kódolt üzenetet a cégnek, amely alá be vannak jegyezve, és megadtam a saját postafiókom címét. A Ningpón pedig sikerült végre hozzáférnem. Ellenőriztem, az ő kulcsukkal titkosították a választ. – És hogy jutunk el ide? A Liberty szektor peremén van. – Aidan szerint megtehető az út jobbára észrevétlenül. – Visszaidézte a barátja szavait, és sorban rámutatott a kérdéses rendszereket jelölő pontokra. – Jól kiterveltétek ezt, mi? Finoman szólva sem örülök, hogy a hátam mögött intézted ezt – rázta meg a fejét. Az arcán többféle érzelem kavargott, mintha belül a kapitány odabent a saját démonaival küzdene. – És annak sem, hogy belerángattad őket ebbe. Tisztában vagy vele, hogy milyen veszélynek teszik ki magukat? Scarlett bólintott. Tudta, hogy a húzásért még sokáig hallgathat majd. Talán még a barátságuk is a kárát látja. De a logikus énje, amely elég hideg és számító volt ahhoz, hogy egykoron a Cryogen leginkább irigyelt igazgatói székébe röpítse, pontosan tudta, hogy ez az egyetlen esélyük maradt. És a végén Caitlyn is belátja, hogy őérte és a hajón utazó bajtársaiért tette mindezt. – Leléphettek. Ezek után nincs más választásunk. Kijelölted az úticélunkat. Reméljük, hogy nem bánjuk meg. Aidan tisztelgett és elindult kifelé. Scarlett egy pillanatig még a barátnője arcát fürkészte. Végül megfordult és távozott. Az ajtóban járt, amikor a kapitány utána szólt. – És Scarlett. – Hosszan egymás szemébe néztek. – Ez volt az utolsó eset, hogy eltűrtem, hogy a hátam mögött ilyen döntést hozz.    ]]>