Írtunk már a Twitterről korábban, hogy miért tartjuk nagyon jónak, az SFportal maga is megtalálható a Twitteren – Szabó Sándor azonban elhatározta, hogy a HungaroCont végig közvetíti ezen az eszközön.

Az egy hét múlva kezdődő 2009-es Hungaroconról az internet adta lehetőségeket kihasználva szeretnénk egy folyamatos „élő” közvetítést adni a Twitteren keresztül. A találkozó szervezői is támogatják a közvetítést, de a bejegyzések nem szorítkoznak majd a hivatalos eseményekre, hanem (a tervek szerint több résztvevő-tudosító) szubjektív, rövid bejegyzései lesznek bármiről, ami felkelti a figyelmüket vagy a szemük elé kerül, próbálva visszaadni a Hungarocon hangulatát, sokszínűségét, hivatalos és kevésbé hivatalos fordulatait. Percenkénti bejelentkezést nem ígérünk, sem azt, hogy minden programon ott tudunk lenni, mert valamikor aludni meg kikapcsolódni is kell, de azért igyekszünk majd sűrűn posztolni és twittervégre kapni az eseményen megjelenő alkotókat, kiadókat és rajongókat. Természetesen az átadott díjakról is nálunk lehet majd a leghamarabb olvasni – és persze nem titkoljuk el a rá adott reakciókat sem. A twitter oldal címe: http://twitter.com/Hungarocon
Nézzétek majd az SFportalt, a HungaroCon ideje alatt Szabó Sándor, valamint az SFportal saját közvetítése is nyomonkövethető lesz a főoldalon.]]>