Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 Az AVANA Magyar Tudományos és Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület ismét Salgótarjánban rendezi a HungaroCon-t, mely rendezvény 28 éves hagyományra tekint vissza. A találkozót, 1980-ban a Vega Egyesület szervezte először, az EUROCON mintájára. A Hungarocon, a tudományos-fantasztikus művészet művelőinek és kedvelőinek magyar találkozója. Az Avana Egyesület 1998-ban vette át a rendezvény szervezését és megalapította Salgótarján Város Önkormányzatával együttműködve a Zsoldos Péter – Díjat. A huszonnyolc találkozóból a mostani lesz a XVII. melyet Salgótarjánban szerveznek.

A Hungaroconhoz szorosan köt?d?, az amat?r alkotók számára meghirdetett pályázatokra szép számmal érkeztek alkotások, nevezések. A „Preyer Hugo emlékére” novellapályázatra, 73 novella, 45 alkotótól, a képregény pályázatra 22 alkotás érkezett, a pályaművek július 14-től már megtekinthetők a József Attila Művelődési és Konferencia Központban, ahol majd a rendezvény is zajlik július 25-27 között. A Zsoldos Péter-díjra, regény kategóriában, 8 művet – 8 alkotótól, novella kategóriában, 46 művet – 32 alkotótól, jelöltek.
2008. évi HungaroConra mindenkit szeretettel várnak a szervezők, nem csak azokat, akik a sci-fi, vagy fantasy kedvelők. Változatos programok közül válogathatnak a szórakozni, tanulni vágyók. Találkozhatnak a látogatók a rendezvényen Pusztay Sándorral az Ufómagazin főszerkesztőjével, Kyra Potter írónővel, aki most előadást tart majd Atlantisz legendájáról, a Tuan Kiadó, a Galaktika Magazin, a Cherubion Kiadó munkatársaival, íróival. Nemere Istvánnal szombaton nyílik lehetőség a beszélgetésre, csak úgy, mint Dr. Babcsán Norberttel, aki a nanotechnológia világába kalauzolja el a közönséget, amely technológia a jövő nagy reménysége. Társadalmi utópiákról tart interaktív előadást Pete László, majd a pályázatok eredményhirdetésére, és a díjak, átadására kerül sor e nap kés? délutánján.
A július 27-i nap is jelentős, hiszen ezen a napon emlékezik meg az Avana Egyesület, hogy ezelőtt tíz évvel jött létre a Zsoldos Péter-díj. Ebből az alkalomból kivételes élményben lehet része a látogatóknak, hiszen az Egyesület felkérte az elmúlt 10 év díjazottjait, hogy tiszteljék meg a rendezvényt jelenlétükkel. A felkért neves írók közül elfogadta a felkérést: Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), Kovács T. Mihály (Michael T. Crieket), Fonyódi Tibor a T?zvonalban c. filmsorozat forgatókönyvírója (Harrison Fawcett), Bán János (Kim Lancehagen), Markovics Botond (Brandon Hackett), Lovas Lajos, Antal József és L?rincz L. László.
A díjazott írók megszólaltatása után kezdődik a 2008 évben nevezett és díjat nyert irodalmi alkotások Fóruma, ahol az érdeklődők találkozhatnak a pályázatok zsűritagjaival. Itt hangzik majd el Dr. S. Sárdi Margit egyetemi docens összefoglalója a Zsoldos Péter-díjra nevezett művekről. A fórumon kiadók, szerzők, olvasók tehetnek fel kérdéseket a zsűrizésről és a művekről, az elbírálóknak és az alkotóknak.
A Cherubion Kiadó írógárdájával is összetalálkozhatnak a rendezvény résztvevői, olyan írók jelezték érkezésüket a rendezvényre, a díjat nyerteken kívül, mint Jeffrey Stone, Allen Newman, Corpus Laeb Hadryn, Marco Caldera, Eve Rigel, A. Taylor Crabe.
A rendezvény ideje alatt zajlik a Literátor-m?hely munkája, ahová minden érdeklődőt várnak, akit érdekel a novella és a regényírás rejtelmei, de kártyajátékot is láthatnak és lesz M.A.G.U.S szerepjáték is szombaton.
Az Avana Egyesület a makettek szerelmeseinek is lehetőséget hirdetett kiállításra, és a közönségdíj elnyerésére.
Az Avana Egyesület rendkívüli közgyűlést is tart július 26.-án 9 órai kezdettel a Művelődési Központban, mely témája az Új Galaxis antológia és az Avana Arcképcsarnok további szerkesztése ill. megjelentetése.
Egyéb programok: péntek este tábort?z a kollégium kertjében, szombaton este közös vacsora a La Fiesta étteremben.
Jelentkezni, szállást igényelni és érdekl?dni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Bódi Ildikó, 3100 Salgótarján, Fáy András krt. 86. Telefon: 32/317-496; vagy 06-20/ 974-17-81; Részletes program]]>