Heroes of Cosplay című Syfy-reality. Az előző epizód alapján én már elkezdtem kiásni a sírját a cuccnak, de most hirtelenjében elkezdett magáról életjeleket adni – tulajdonképp nem egy rossz részen vagyunk túl. Az a gyanúm, hogy a sorozat szerkesztőihez eljutottak a külföldi kritikusok morgásai, és most igyekeztek valami mást összevágni a felvett nyersanyagokból – ha marad ez az ütem, akkor a széria második fele még akár jó is lehet. Ebben a részben minimálisabb adagot kapunk a cosplay nagykövetéből, Yaya Hanból, éppen csak annyit, ami alátámasztja, hogy még mindig ő van a csúcson: ebben a részben ő nem is zsűrizik, mert épp Dániába készül egy rendezvényre, előtte azonban beugrik valahova, hogy „beszkenneljék”. A terv az, hogy csinálnak róla egy 3D modellt, aminek alapján majd élethű Yaya Han bábukat lehet gyártani és eladni – ilyen az, ha egy biznisz beindul. Tartok tőle, hogy a Merras-bábuknak nem lenne ekkora sikere, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. [caption id="attachment_16089" align="alignleft" width="270"]holly-conrad-jane-doe Holly Conrad: Jane Doe – https://www.facebook.com/HollyConrad[/caption] Az előző epizód újonca, Chloe még gyorsan beugrik a Jessica Merizan – Holly Conrad duóhoz elmesélni élete első cosplay versenyével kapcsolatos élményeit – de ha már ott van, kicsit megkavarja a kavarnivalót. Mint kiderül, Jessica és Holly még életükben nem versenyeztek külön, amióta az eszüket tudják, közösen csinálták minden jelmezüket, és közösen is léptek fel – úgyhogy Chloe fel is dobja a labdát, hogy kipróbálhatnák magukat külön, egymás ellen is versenyezve. Ennek az egésznek azért van némi megrendezett íze, ha reality show rendező lennék, én is megpróbálnám a hecc kedvéért szétbombázni a jól működő párosokat. De most nagyjából ez a vonal az, ami megpróbál maradni a valóságshowkban kötelező túldramatizáltságnál; valójában szerintem nincs olyan néző, aki egyetlen egy percre elhinné azt, hogy egy egyszeri egymás ellen versenyzés képes lenne tönkretenni a két leányzó gyermekkor óta tartó barátságát. Igen, nyilvánvalóan vannak feszültebb pillanatok, némi mosolyszünet beáll – de a két csaj ettől függetlenül is besegít egymásnak, ha kell. Most azonban azért egy, nem is annyira túldramatizált érzelmi vonalat feldob a műsor a duó kapcsán: hogy azért mégis csak jobb elviselni a versenyzés okozta feszültséget egy megbízható társsal, mint egyedül. Jessica és Holly legalább azt megtanulja a verseny végére, hogy mennyivel jobb nekik így párosan, mint szólóban. [caption id="attachment_16088" align="alignleft" width="269"]Becky: Taffyeta Muttonfudge - https://www.facebook.com/RebeccaDeniseAktrez Becky: Taffyeta Muttonfudge – https://www.facebook.com/RebeccaDeniseAktrez[/caption] Amit jobban át tudtam érezni az epizódban, az inkább Becky frusztrációja volt: jelmezének egy fontos részét ugyanis tönkretette az utazás. Egy olyan karaktert választott, akihez hozzátartozik egy versenyautó is – enélkül „csak” egy remekül kivitelezett, ám az erős versenyben nem túlságosan kiemelkedő jelmezzel tud fellépni. A terve az, hogy kartonpapírszerű anyagból összerakják a versenyautót is, és így lép fel. Azonban egy reptéri ellenőrzés során – mint utólag kiderül – átvizsgálták azt a dobozt, amiben a napokon keresztül gyártott versenyautó darabjait szállították. És ennek egy fontos, pótolhatatlan, és a szállodai szobában replikálhatatlan darabja eltűnt – ezzel amúgy el is úsztatva Becky esélyeit a versenyre. De legalább nem adja fel, és fellép így is, beleadva minden színészi tehetségét, hogy legalább az előadásmód jó legyen, ha már a fontos kiegészítő nincs meg. (Hogy műsorban minél kompetitívebbnek mutassák be a dolgokat, kihagyták azt, amit Becky végül a Facebook oldalán megírt – hogy a versenytárs Riki például ötletelt egy sort azon, mit lehetne megmenteni a koncepcióból.l Az előző két epizódhoz képest talán most jött el az a rész, ami a legjobban bemutatja azt a bazinehéz melót, ami egy-egy jelmez vagy fontos kiegészítő elkészítése mögött áll: a korábbiaknál nagyobb betekintést kapunk a gyártási folyamatba, és ez jó. Holly Conrad a kedvenc sci-fi paródiámból, a Galaxy Quest-ből választ karaktert magának: Jane Doe-t, a film nagy részében csinos idegent tervezi megformálni. Holly azonban nem csak az – ő tapasztalatával viszonylag egyszerűen elkészíthető – egyenruhát varrja meg, hanem egy macerásabb dologba vág: megcsinálja Jane valódi kinézetét is, a csápos idegent. [caption id="attachment_16087" align="alignleft" width="262"]Riki: Rocketeer - https://www.facebook.com/Riddlesmessywardrobe Riki: Rocketeer – https://www.facebook.com/Riddlesmessywardrobe[/caption] Riki nagyon aprólékos munkával egy Rocketeer jelmezt készít el – az ő esetében is betekintést kapunk a munkafázisokba. Az ő esetében a hátirakéta jelenti a legnagyobb kihívást, aminek az aljába még egy vörösen felizzó lámpát is beszereltet, hogy élethűbb legyen. Ami miatt még tetszett az epizód, hogy nagyobb reflektorfényt kaptak a cosplayerek segítői – merthogy majd mindegyik mellett van egy férfi, aki pont ugyanúgy kidolgozza a belét a leányzók sikeréért, mint a versenyzők maguk. Tetszik, nem tetszik, még a legmenőbb cosplayerek sem tudnak minden tökegyedül megcsinálni, akkor sem, ha a végén a színpadon végül ők aratják le a babérokat. Ha a varrás az nem is kimondottan a hímek erőssége, hátirakétát és versenyautót még mindig ők tudnak inkább gyártani. 😛 Az ő szerepeltetésük egyrészt, reálisabbá teszi a képet, és jobban meg is felel a műsor vállalásának, tudniillik, hogy bemutassa a cosplayerek világát, ahol bizony nagyon fontos szerepe van a háttérmunkásoknak is, akik nélkül nem készülne el egy csomó jó jelmez. Másfelől az ő bemutatásuk ellensúlyozza azt is, hogy Jesse, a műsor egyetlen férfi versenyzője ebben az epizódban csak a főcímben tűnik fel, egyébként hiányzik. A második részhez képest én azt mondom, hogy ez egy jó epizód volt, és kár, hogy nem valami hasonlóval nyitottak a készítők.]]>