Jack McDevitt Priscilla Hutchins (Academy) sorozatának második kötete az Űrhajótöröttek (Az első kötetről itt írtunk.) A regény az Emlékmű a csillagokban eseményei után 20 évvel játszódik, de a két történet csak annyiban kapcsolódik egymáshoz, hogy mindkettőben ugyanaz a főszereplő, és mindkettőben központi szerepe van a régészetnek. űrhajótöröttekAz Űrhajótöröttek alaphelyzete egy monumentális természeti katasztrófa, két bolygó össze készül ütközni, és a kisebbik látványos körülmények között meg fog semmisülni. Csakhogy legutolsó pillanatban ezen a földszerű égitesten egy civilizáció nyomai kerülnek elő. Szerencsétlenségére Priscilla Hutchins épp a közelben jár, így megbízzák, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt vizsgáljon át pár romot, és amennyire lehet, kutasson régészeti leletek után. A regény további eseményeit előrevetíti a cím: egy földrengés miatt öt ember a bolygó felszínén ragad. A körülmények nem valami bíztatóak, már csak napok vannak hátra a kozmikus ütközésig, az időjárás egyre viharosabb, és az űrhajótöröttek küzdenek, hogy ne fagyjanak meg, ne haljanak éhen, ne öljék meg őket a vadállatok, ne zuhanjanak le a szakadékba, ne zuhanjon rájuk szikla…  Eközben mintegy mellékesen igyekeznek magyarázatot találni a bolygón található romokra. Űrhajótörött történetből van pár, elég csak – mondjuk – A marsira gondolni, és Priscilla Hutchinsra meg a társaira nem leselkedik semmi különösen ötletes vagy eredeti veszedelem. McDevitt regényének ezen a téren egyetlen igazán emlékezetes momentuma van, egy növény, amelyik szexuális vonzerejével elcsábítja az áldozatot, majd élve kezdi megemészteni. Az űrhajótöröttek kalandjai mellett a régészeti rész kaphatna nagy szerepet. A felvetett probléma, hogy egy bolygón hogyan férhetett meg egymás mellett egy középkori szinten élő és egy űrutazásra is képes civilizáció, nagyon izgalmas, ehhez képest méltatlanul mellékes kérdéssé degradálódik. Helyette az űrhajótöröttek emberi kapcsolatain van a hangsúly, a konfliktusaikon és a karakterfejlődésen. Az íróban láthatóan megvolt a szándék, hogy egy klasszikus túlélőtörténetben hősök helyett átlagos embereket szerepeltessen, akiknek korlátaik, gyengeségeik vannak. Priscilla Hutchins hiába parancsnok, el tud bátortalanodni. Randy Nightingale az előző expedíció egyetlen túlélője, aki azóta is küzd az múltjával. MacAllister egy arrogáns újságíró. A negyedik túlélő nőről semmit, de semmit nem tudok írni azon kívül, hogy vonzó, ami elég árulkodó. A bolygón lévő emberek ugyan nem kétdimenziósak, de nem is igazán sikerült őket hús-vér alakká formálni, különösebben nem tud az ember velük vagy értük izgulni.  Így a regény kezdete ígéretes, egy kiszámíthatatlan, pusztulásra szánt bolygón bőven van rejtély és kaland, de a közepe felé a történet ellaposodik, és túl kiszámíthatóan halad a végkifejlet felé. Az űrhajótöröttek küzdelmei mellett a regény másik szálát az adja, hogy a bolygó körül keringő űrhajók és utasaik, hogy próbálnak segíteni a felszínen ragadt embertársaiknak. Mivel légköri manőverezésre, leszállásra alkalmas kompja egyik hajónak sincs, alternatív megoldásokban kell gondolkozniuk. Különösen érdekes, hogy tragikus kényszerhelyzetre ki hogy reagál. Emberbaráti szeretet, puszta ostobaság, tudományos kíváncsiság, egyéni büszkeség, parancsteljesítés, unaloműzés, szakmai előrelépés – csak néhány a motivációk közül, a szociálpszichológia iránt érdeklődő olvasók előnyben vannak. Külön említést érdemelnek még a fejezeteket kezdő fiktív idézeteket, amelyek az egyik űrhajótörött, MacAllister szavai. Ezekben szó esik vallásról, férfiakról, nőkről, a vélemények sokszor nagyon sarkosak vagy bosszantóak, de rejlik bennük bölcsesség. „A régész nem más, mint diplomás szemetes.” „A nőket pompomlánynak szánta a Teremtőjük, csak meg kell vizsgálnunk a testfelépítésüket és a természeteket, hogy felismerjük ez a búskomor tényt.„ Összességében az Űrhajótöröttek könnyebben olvasható, kevésbé bölcselkedő, mint az Emlékmű a csillagokban. Olyan, mint egy hétköznapi vacsora, ott és akkor jólesik, de nem túl emlékezetes.]]>