Hosszú olvasói várakozásnak vet most véget Gáspár András (Wayne Chapman) és a Tuan kiadó: június 8-án megjelenik a Keleti szél második kötete. Ezzel együtt az olvasók kézbe vehetik az első kötet újabb kiadását is, illetve a megjelenést követően két alkalommal is találkozhatnak az íróval.


A június 8-i megjelenés után két alkalommal is találkozhatnak az olvasók a szerzővel. Először a 77. Ãœnnepi Könyvhéten a Tuan kiadó pavilonjánál dedikálja műveit (Budapest, Vörösmarty tér) 2006. június 10-én (szombaton) 11-14 óra között. Ezt követően az Átjáró Fesztivál –  Euroconference keretei között június 11-én Gáspár András író-olvasó találkozót tart a Jövő Háza (volt Millenáris Park) Teátrum épületében 12.30-13.30-ig, majd ezt követően a fogadóban dedikál.

Könyvajánlók:

Wayne Chapman
Keleti szél 1.

Az égi Fény 3699. esztendejében, a Hetedkor utolsó századának küszöbén a Fekete Dalnok egy niarei kolostorban eszmél halálmély álmából. A Közép Birodalmának hegyei közt menedéket és megnyugvást remél… ehelyett azonban olyan háború részesévé váik, melyben számos hatalom számos kiválasztottja küzd a Jóslat – s vele a jövő – megváltoztatásának esélyéért.

Megjelenés: 2006. június 8.
Terjedelem: 320 oldal
Fogyasztói ár: 1990 Ft

Wayne Chapman
Keleti szél 2.

A Fekete Dalnokot császári parancs szólítja a Közép Tengeréhez, az odavezető úton azonban olyan küzdelem részesévé válik, mely nem követi többé az ország-gép misztikus alkotóinak szabályait… végkimenetele pedig nem csak Niare temérdek áldozat árán megőrzött békéjére jelent halálos veszedelmet, de a kontinens jövőjére is.

Megjelenés: 2006. június 8.
Terjedelem: 320 oldal
Fogyasztói ár: 1990 Ft
Kapcsolódó anyagok és fórum:
Holdfényember és egyéb társszerzős tervek – Gáspár András interjú, 3. rész  
Exkluzív Gáspár András interjú, 2. rész – Játékfejlesztői évek
Exkluzív Gáspár András interjú, 1. rész – Már a Keleti szél 3. kötete készül
Gáspár András életrajz
A M.A.G.U.S. új tulajdonosa a Tuan kiadó

Interjú Mórócz Tiborral, a M.A.G.U.S. új kiadójával
Megnyílt a Tuan kiadó és „A Könyvesbolt” honlapja M.A.G.U.S. fórum az SFportalon
]]>