December 9-én, pénteken, ismét lesz Galaktika klub a Nyugati téri Alexandra Könyvesház Panoráma termében. A 19 órakor kezdődő rendezvénynek ezúttal Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) Zsoldos Péter díjas író lesz a vendége.
A soron következő, decemberi Galaktika klub keretén belül az újság szerkesztői Szélesi Sándort műveiről, a 2005. évi Zsoldos Péter díjáról, illetve a nyertes Sötétség előtt című könyvről fogják kérdezni.

Az Alexandra Könyvesház címe: Budapest, Nyugati tér 7. (a nyugatipályaudvarral átellenesen). A beszélgetés helyszíne a felső emeleti Panoráma terem lesz.
Kezdés: 19 óra

Szélesi Sándor író-szerkesztő 1969-ben született. Anthony Sheenard néven jelentek meg a Cherubion kiadónál fantasy regényei, majd az Inomi kiadónál a
Mysterious Universe sorozat. Szélesi Sándorként ősmagyar misztikus kalandregényeket írt a Kalandor kiadónál, illetve Monas após novellasorozatát is így adta ki. 1998-ban
Városalapítók című regényéért, illetve 2005-ben
Sötétség előtt című művéért Zsoldos Péter Díjat kapott. Eddig 57 novellát és 18 könyvet publikált.
A rendezvény szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Galaktika honlapja
]]>